István, a királyfi

Migráncsok

István, a királyfi

Azt mondják, egy füves cigi, az úgynevezett „Gandzsa”, három euróba kerül, és bár elméletileg, csak holland állampolgárok vásárolhatnak a Coffee Shopokban, gyakorlatilag bárki vehet. Persze eme sorok írója ezt, csak hallomásból tudja, ám mivel elsődleges célom a tények, és történelmi események nemcsak pontos, de élvezetes továbbadása is a kedves olvasóim felé, ezért úgy írom majd le a történetet, mintha jómagam is szenvedő alanya lettem volna hollandiai tartózkodásom alatt eme bűnös szenvedélynek. Ugyanez vonatkozik a kirakatban árujukat, lenge öltözetben reklámozó örömlányokra is, ami – úgy hallottam- 50 eurónál kezdődik, de egy teljes karbantartás esetén felmehet akár a csillagos égig....

Eemshavenben építettünk, egy szerverközpontot a Google-énak, de ez titok. Azt kérte a munkáltatónk, hogy senkinek ne beszéljünk róla! Annyira nagy titok volt, hogy tényleg senki sem beszélt róla! Sem mi, sem a rendőr, aki igazoltatott, az eemshaveni lakosok sem, az appingedami bolti dolgozók különösen nem beszéltek róla, meg egyáltalán. Én, még ilyen titkolódzást nem láttam! Amikor az újságban olvastam Európa legnagyobb beruházású építkezéséről, kicsit megingott a titokban tartásba vetett bizalmam, de mi tartottuk magunkat a megállapodáshoz, ami szóban köttetett a munkáltató, és munkavállaló, eme ősi, szent, és érthetetlen szövetség két oszlopos tagja között.

Ez volt az első alkalom, hogy Isi nélkül indultam el egy munkahelyre. Nagyon magányosnak éreztem magam nélküle, igazából, csak most döbbentem rá, hogy mennyire összenőttünk az évek során. Igazából több időt töltöttünk egymás társaságában, mint a saját családunkkal. Most, meg itt álltam egyedül, egy ismeretlen országban, egy új munkásszállón. (ő másnap jött utánam).

Egy villanyszerelő céggel jöttem ki, akiknek a tulajai érdekeltek voltak brazíliai kávéfarmokban, dél-amerikai őserdőkben, a magyar rally-versenyben, csak a mi béremelésünkben, nem voltak érdekeltek. De nem is villanyszerelők kellettek nekik, csak adószámok, akiket eladhattak az Íreknek, mivel, egy ír cég volt a fővállalkozó, és mi vagy 300-an meg az alvállalkozó cégnél praktizáltunk.

Delfziljben laktunk, egy lebontásra ítélt bérházban. Tulajdonképpen az épület elkerülhetetlennek tűnő sorsát, csak a mi érkezésünk odázta el, mivel kapóra jöttünk, és a szállásszervező, aki inkább a saját zsebét nézte, mint a mi kényelmünket, ezt az épületet választotta a magyar munkaerőpiac hollandiai képviseletének átmeneti szállásául. Jellemző, hogy, bár bontásra ítélt volt az épület, még mindig jobb állapotban volt, mint egy ózdi lakónegyed, vagy a miskolci tízemeletes.

Persze meggyűlt a helyi hatóságokkal a baja a szállásmesternek, mert egy lakásba kicsit sok embert zsúfoltak be, és ebben az országban mindenféle értelmetlen szabályok vannak, személyek, per négyzetméter tekintetében, amit abban aposztrofált az itteni hatóság, hogy hiába férünk el egymás hegyén hátán, de mindenképpen két és fél emberenként muszáj lenni egy toalettnek, ami a budi, csak itt ez a neve. Ezt úgy próbálták meg orvosolni szeretett gazdáink, hogy egy delfzijli vízvezeték szerelő szakemberrel, sunyi módon, amíg mi építettük Hollandiában az amerikai gazdagságot, addig a zuhanyzófülkébe beszereltek egy plusz budit. Volt is meglepetés, amikor este fáradtan beléptünk ideiglenes szállásainkra, és a zuhanyzó-kabinban, egy szép fehér WC-csésze díszelgett. A statisztika stimmelt, csak nem számoltak minden tényezővel, pontosabban itt nem vették figyelembe a magyar mentalitást. A helyi bódítószerektől megfűszerezett magyar virtus, WC-csésze esőben mutatta meg, hogy nem véletlenül oly híres Európa szerte. Repkedtek a plusz budik az ablakon-senki sem mert szólni érte.

Szóval, kimentem, beköltöztem, és egy helyet fenntartottam a szobámba Isinek, aki másnap jött utánam. Delfzijl, csendes kikötőváros. Semmi extra, tele mesterséges csatornákkal, ami kicsit velencei feelinget kölcsönzött a tájnak, csak itt kevesebb az olasz. Szállásunktól pár percre is volt ilyen csatorna, és ismerve a magyarok horgászat iránt érzett olthatatlan szeretetét, valószívű lesz egy kicsiny nüansz szentelve ennek a sportnak eme ki esszében. Azzal dicsekednek a helyiek, hogy Krisztus előtt 3000 évvel, már laktak itt hollandok, de ez marhaság. Ha ez igaz akkor 5013 éve lakják itt e helyet, akkor hol vannak a piramisok? Ugye? Engem nem vernek át, kérem nem vagyok én teljesen hülye. Mindegy, ez nem lényeges. A helyiek barátságosak voltak, ha mentünk az utcán előre köszöntek nekünk. Átmentek a másik oldalra, de köszöntek.

A munkánk főleg abból állt, hogy a Hilti cég által gyártott „C”-sínekből, és azok kiegészítőiből tartókat építettünk, a kábellétráknak, kosaraknak, vagy kábeltálcáknak, amelyekbe később kábelkilométerek ezrei lesznek lefektetve, és ezáltal az a fontos tartalom, ami pld. a Youtube- videókat képezi, biztos helyen lesz. Azért a tengerparton építették ezt a gigamonstrumot, mert Amerikából itt jött a felszínre az a kábel, ami az óceán mélyén húzódva kötötte össze az új világot az öreg kontinenssel. De ez is titok szerintem.

A Gröningeni pályaudvar abszolút átlagos volt, kivéve a biciklitárolóját. Hát gyerekek, ha nincs ott kétszázezer bicikli, akkor egy sem. Még, csak elképzelni se tudom azt a szisztémát ami alapján, az emberek meglelik a drótszamarukat. Ennyit a pályaudvarról. És, hogy miért hoztam szóba? Mert ide jöttem ki Isi elé, akiről, már mondtam hogy egy nap eltéréssel követett engem Hollandiába. Céges buszt kértem kölcsön erre a célra, amit leparkoltam a közelben, és egy 4 centes Jägermeisterrel vártam a barátomat- a virág hülyén állt volna neki. A vonat befutott, és nekem valamiért felrémlett az utolsó alkalom, amikor Isit kerestem egy pályaudvaron: Németország, Köln, Isi transzvesztitának öltözve, és a befutó vonat, egy rakás meleg aktivistát hozott.

Ha annak idején meglepődtem Isin, akkor talán most még nagyobb meglepetést tudott okozni nekem. Más átlagos állampolgár, utazóbőrönddel, esetleg, szatyrokkal, hátizsákkal utazik, de Isi nem átlagos, ő egy harminc kilós krumplis zsákkal szállt le a vonatról, és, hogy a csomag Nomenes legyen az Omenjéhez (művelccség) a harminc kilós krumplis zsák, harminc kiló krumplit tartalmazott.

• Hát te, meg mi a jó édes...burgonyabogaras atyaúristent hozol?- köszöntöttem rég látott barátomat.

• Testvérem! Spórolás! Itten nagyon drága az alapélelmiszer, ezzel a krumplival elleszünk, egy ideig, hárman.

• Hárman?- akadt meg a fülem a matekon.

• Igen...meglepetés...!- fordult, ferdült haverom hátra, és a transzvesztita jelmez, meg a krumplis zsák okozta meglepetés, azonnal letaszajtódott a meglepetésolimpia trónjának első, és második helyéről.. A Vonatról egy erős negyvenes, asszonyka szállt le, miniszoknyában. Rögtön felismertem, mert Isi fényképarzenáljában ez a hölgy foglalta el a szexuális segédeszköz első helyét. Ő volt Irénke. A nő, aki miatt Kecsketoszónak nevezték el a barátomat. Akinek az apja vasgyűjtő kisebbséginek nézte ezt a szeren...csés fickót. Ő volt élete szerelme.

• Itt van Irénke, kihoztam világot látni! Elleszünk hármasban..- vigyorgott.

Nekem elakadt a szavam. Persze miért lenne kifogásom ellene, egy asszony jól jön, takarítás, és főzés szempontjából akár. ( Itt fájó szívvel búcsúzom az Emancipációs-aktivista olvasóktól. Jó volt veletek) Ám azt kihagyta a számításból, hogy ehhez, a potyalakótárshoz, nem, csak az én engedélyem kell, hanem a többieknek, is be kell fogni a pofájukat. No, de- vontam meg képzeletben a vállam- ez az Isi gondja!

Elindultunk a kocsi felé, Irénke megfogta a krumplisszsák felét, Isi a másikat, és úgy cipelték. Én előttük mentem zsebre dugott kézzel. Isi, nem bírta tovább, és letolt:

• Segíthetnél Tesókám!- és közbe Irénke felé biccentett.

De udvariatlan vagyok!- gondoltam, és azonnal siettem, átvenni a zsák felét. Innen Én cipeltem a kocsiig a burgonyát- Irénkével....

Az autóban lettem figyelmes, egy újabb meglepetésre, amit csak azért észleltem ilyen későn, mert oly sok évi barátság után, Isi, még mindig le tudott döbbenteni a hülyeségével, ezúttal a krumplival. Nem! Irénkével. (nem tudom melyik volt a megdöbbentőbb) Mindenesetre, amikor pakoltunk be a mikrobuszba, a többi csomaggal, egy piros fülű laptoptáskát is a kezembe adott.

• Ez mi? – kérdeztem döbbentem, mert a barátomról minden elképzelhető, és elképzelhetetlen dolgot fel lehetett tételezni, de azt, hogy az internethez, laptopokhoz, valami köze lenne, vagy csak egyszer is érdeklődést mutatott volna iránta, na azt nem.

• Tele van pornóval!- kacsintott rám amaz, és már arra se maradt energiám, hogy felhívjam a figyelmét Irénkére, akinek a jelenléte, talán semlegesíti azt az okot, ami miatt esetleg szüksége lehet a pornóra barátomnak. - Olcsón vettem a benzinkúton, a magyar határnál. Ha több pénzem lett volna, még egy eredeti I-phone-t is tudtam volna újítani, szinte ingyen.

Mindenki rémálma a romániai „magyar” árusok direkt marketingje, amivel a határátkelőknél zaklatják az utazástól megfáradt embereket, gagyi árujukkal, de úgy látszik mindig akad palimadár, akit be lehet ugrasztani ebbe a kétes üzletbe.

Az átlagember azt gondolja, hogy a világ legféltettebb titkait, vagy legértékesebb kincseit, súlyos páncéllal védett autókban, és nindzsa-sogonkusi-kájdzsi harcosokkal körítve szállítják A-ból B-be. Ez igen hatásos módszer, de ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy megpróbálják a szörnyű védelem ellenére is megszerezni ezeket az értékes dolgokat egyes alantas szándékú egyedei a földnek. Sajnos ezt a védelmi arzenált nehéz titokban tartani, és gyenge pontja mindennek van...

Nos van, egy másik módszer is. Pld., ha nem nagy az a dolog, amit szeretnénk eljuttatni valahonnan, valahová, akkor azt bízzuk, egy jelentéktelen hétköznapi figurára, adjuk oda neki, és vigye el. Naponta, emberek milliárdjai utazgatnak ide-oda minden baj nélkül. Ezt a fajta futárságot, már könnyű titokban tartani, jóval olcsóbb is, és statisztikailag a legbiztonságosabb, ezért előszeretettel használják, ezt a pénzes hatalmasságok. Esküszöm, hogy van ilyen! Láttam az Ocean's Eleven című filmben, ahol, egy Faberge Tojást szállítottak így. (mondjuk ott pont ellopták, úgyhogy lehet nem ez a legjobb példa emellett érvelni)

Hogy ezt miért említém? Mert a vonatról még egy diákforma legény is leszállt. Semmi feltűnő nem volt rajta, rövidnadrágban, fülhallgatójával, és hátizsákjával, olyan volt, mint a többi húszezer egyetemista, akik a híres görningeni egyetem padjait koptatták. Persze, csak a fiúkhoz hasonlított, mert fiú volt, ugye. Tehát meg sem jegyezném ebben az esszében az ő jelenlétét, ha nem lett volna nála egy különös tárgy, egy piros fülű laptoptáska. Pont olyan, mint az Isié! (csodálkoznék, ha az olvasó nem sejtené, hogy ezzel az egyezéssel, valami csere mizériára akarok kitérni, majd a későbbiekben. Spoiler! De.)

A bonyodalom elkerülhetetlen volt, ezt jól tudtam. Amikor Irénkét meglátták a többiek, hevesen tiltakozni kezdtek a potya szállásfoglaló miatt. Hiába esküdöztünk, hogy a mi szobánkba fog lakni, és nem lesz útban senkinek, de nem engedtek a huszonegyből. Végül azzal a kompromisszummal maradhatott Irénke, hogy belementünk, el lesz osztva a munkások között, egyik nap itt takarít, a másik nap ott főz. Szegény Irénkét sajnálni kezdtem, de mint később kiderült, nem kellett volna. Ahogy teltek a napok, Irénke, hol itt, hol ott szorgoskodott, és....hát, Isinek meg ne mondják, de az volt a gyanúm, hogy minden igényt kielégít. Hogy úgy mondjam, nem volt kifogás a jelenléte ellen.....

De térjünk vissza arra a napra amikor meghoztam őket a szállóra. Segítettem felvinni a krumplit a kamrába, ami a folyosónk végén volt. Mivel nem volt lift a lépcsőn kellett felcipelni, hát mit ne mondjak, Irénkével jól kifáradtunk. Alig vártam, hogy letegyük a terhünket. Amikor elhelyeztük végső nyughelyén, a zsák címkéjére lettem figyelmes. Le volt írva míves magyarsággal, hogy krumpliról van szó, meg ilyesmi, de egyvalamin különösen megakadt a szemem: A származásán! Made in Neederland! Ez a hülye Isi, Magyarországról Hollandiába cipelt egy zsák burgonyát, amit Hollandiából exportáltak Magyarországra. Vagy importáltak, ezt mindig keverem. Na mindegy. Ez Isi.

Első este Irénke, már nem aludt velünk. A megegyezés szerint két szinttel feljebb teljesített szolgálatot, én figyeltem Isit, de nem nagyon látszott rajta, hogy zavarja a dolog. Ahogy elrendezkedett, elővette legújabb kincsét a laptopot.

• Gyere, csak ezt nézd- villogott a technika ördögével- Tele van pornóval.

• Na muti- persze engem nem érdekel ez az ocsmányság, de kedves olvasóm ugye belátja, hogy nem sérthettem meg a barátomat.

Szóval elővette a szerkezetet, és bekapcsolta. Az első meglepetés akkor érte amikor a gép jelszót kért,

• Hö!– hökkent meg a baráton- Jelszó idáig nem kellett!

Fél éjszakán át bűvölte a gépet, míg megunta, és bebújt az ágyba. Elaludni nem tudott annyira zavarta a dolog. Mi lehet a baj? Ahogy így gondolkodott eszébe jutott az egyik útitársa aki mellettük ült a vonaton. Még nevettek is rajta, hogy egyforma laptoptáskájuk van. „Basszuskulcs!– gondolta- Elcseréltük’” (na, megmondtam ugye?)

Jónás Géza, gyerekként siheder volt, később kitűnt sportsikereivel, mint a községi sakkversenyek rendszeres nyertese. Erre figyelt fel az FBI, azaz Özvegy Kropacsek Béláné megfigyelőrendszere, ami belőle, és két ezeréves barátnőjéből állt, jelesint Fanni-mamából, Borbála nyanyából, meg magából Özv. Kropacsek Béláné, szül Terengette Irénből. Ők voltak a falu titkos megfigyelői, azaz az FBI-csoport. Mindenkiről, mindent tudtak. Tudták azt is, hogy Gézuka nagyon okos kisgyerek, de amúgy funkcionálisan teljesen hülye, ezért semmilyen karrierlehetőség nem kecsegtette szegényt, így teljesen le is mondtak róla a faluban. Mindaddig míg a polgármester fiacskája, meg nem nyert egy uniós pályázatot, amivel Hollandiába mehetett drogozni! TANULNI''' Tanulni, bocs, (Köcsög Freud.) Szóval megnyerte, de, hogy ne legyen feltűnő a részrehajlás, keresni kellett, még egy nebulót aki elmehet a Groningeni egyetemre vele. Mivel a falu kissé beltenyészet volt, nemigen akadt értelmes legény, vagy olyan leány, aki ne szoptatott volna már, így csak a Gézuka maradt. Hiába tiltakozott, el kellett mennie tanulni Hollandiába.

Hogy innen hogyan keveredett az FBI, (az igazi) látókörébe, azt nem tudni, de valószínű szerencsétlen megjelenése, és átlagon felüli IQ-ja miatt gondoltak az alkalmazására. Felvették alkalmi futárnak. A dolga az volt, hogy dolgokat vigyen egyik helyről a másikra, amiért egy diák anyagi helyzetéhez mérve, elég szép summát akasztott. És működött a dolog, ugyanis, a legelvetemültebb kémhálózat sem tételezte volna fel, egy Jónás Gézáról, hogy köze lehet a világ egyik legnagyobb hírszerzéséhez.

Jelenlegi küldetése, egy laptop leszállítása volt, amit a Google- csapata személyesen programozott a Holland királyi családnak, mivel a fenséges titkokat, elarchiválandó, a Google szerverközpontjában, annyira letitkosították, a királyi család titkait, hogy a világon, egyedül, csak ezzel a komputerrel lehetett hozzáférni a Fájlokhoz. Ez a szerkezet, egy piros fülű laptoptáskába volt elhelyezve, amit Gézu, leszállván a vonatról, egy taxiba ülve, a Groningenben székelő királyi rezidenciához szállított éppen.

Persze nem sejtette, hogy a laptop elcserélődött.

Nem! Kedves olvasó , nem! Nem az Isi -féle cserére gondoltam. Az is megtörtént a vonaton véletlenül, de akkor, már Gézunál nem az eredeti táska volt, hanem, egy másik, ami, egy szerkezetet tartalmazott, ami bizonyos feltételek teljesítése után aktiválni fogja, a laptop akkumulátorába szerkesztett robbanószerkezetet, mivel a királynő kivégzésével, akarta felhívni a világ figyelmét a Canabisz árusítás veszélyeire az ETA.

Az ETA, nem volt más, mint Johns Johanson, egy nagy pálya előtt álló atomfizikus, aki egy laboratóriumi kísérlet során olyan fejsérülést szenvedett, hogy azóta parkolhat a mozgássérülteknek fenntartott helyeken. A kis tudóspalánta zsenialitása megmaradt a baleset után, de sajnos valóságérzete nem, és így történhetett, hogy lázadónak gondolta magát. Mivel, egy holland állampolgárnak elég nehéz lázadni, tekintve hogy az országban demokrácia van, és egyébként is ez a világ egyik legboldogabb országa, alanyunk addig gondolkodott, míg kitalálta, hogy a fű az ország rákfenéje. Több levelet is írt különböző fórumokra, de mivel, a baleset miatt diszlexiás sokkot kapott, az általa szorgalmazott reformokat, diákcsínyeknek gondolták az illetékesek, és nem foglalkoztak vele. Ezt megunván Johns, Johanson, egy szerkezetet készített, ami olyan zseniális lett, hogy simán milliókat (euróban) kaphatott volna érte bármelyik terrorszervezettől, vagy orgyilkos vállalkozástól, de ő elkötelezett volt küldetése tekintetében. Zseniális logikájával, kiderítette Géza titkát, és, még mielőtt felszállt volna a vonatra Pesten, egy óvatlan pillanatban kicserélte a királynőnek szánt laptopot, a sajátjára ami a bombát tartalmazta, mert meggyőződése lett, hogy ezzel a merénylettel felhívja magára a világ figyelmét, hogy komolyan vegyék, és betiltsák a füvet Hollandiában.. Ezt Géza nem vette észre, mint ahogy azt sem, hogy Delfziljben a leszálláskor még egy csere történt, a barátommal, Isivel.

Kedves olvasó, akkor most melyik táska hol van? A titkos kódos táska, Johns, Johansonnál, a pornós, Jónás Gézánál, és legnagyobb sajnálatomra, a bomba, Isinél kötött ki. Jelenleg itt tartunk.

Mi ugye éltük a Migráncsok megszokott életét. Irénke, hol itt, hol ott aludt, de még hivatalosan Isihez tartozott. Isinek, még csak a leghalványabban sem fordult meg a fejében, hogy szeretett nője esetleg a főzésen, és a takarításon kívül, más igényeket is kielégít, sőt, többször megjegyezte, hogy milyen rendesek a fiúk, hogy így befogadták Irénkét. A laptoptáskát melóba is behozta. Persze nem volt egyszerű, mivel annyira előrehaladott volt már az épület, hogy biztonsági szempontból ujjlenyomat, és írisz-ellenőrzéses procedúrával kellett bemenni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy hátha valaki kideríti a jelszót, mondván, „Ez a Google! Bill Gates! A Tesla atyja! Itt biztos nagy fejek vannak számológép ügyben”! Én maradtam a régi jól bevált szokásomnál, és nem javítgattam barátom tudományos ismereteit. Sajna, senki sem foglalkozott vele, mert aki tudott magyarul az olyan csóri melós volt mint mi, aki, meg esetleg ki tudta volna kódolni a gépet, az nem beszélte ezt a szép ezeréves nyelvet.

Szombat este, elterveztük, hogy kinézünk a kikötőbe, Eemshavenbe. Ez nem volt olyan látványos, mint a Dán kikötő, a komphajókkal, meg a halászcsónakokkal. (A madárszaresőt már meg se említem) Viszont látványosságnak itt parkolt a világ második legnagyobb daruhajója a Sajpem 7000. Ezt itt újították fel, és állítólag napi egymillió euró a bérleti díja, de ezt egy kicsit sokallom. Persze volt másik látnivaló is. Itt a szélerőművek országában, szénerőművek is voltak. Komphajók hozták bendőjükben a szenet mindenféle országokból. Ahogy ott nézelődtünk, egy orosz hajó futott be. Mindkettőnknek elszorult egy kicsit a szívünk, mert eszünkbe jutott a legutóbbi kaland, amikor orosz hajókkal volt dolgunk, de most se Bo, se Léna nincs itt, hogy lekaratézzák az ex KGB-seket. A hajónak Putyin 2 volt a neve. Annak rendje, és módja szerint beállt a pozíciójába, és kötélpályákon elindult a kanál, ami a szenet hivatott kikanalazni, ennek az óriásnak a bendőjéből. A komphajó tatjából, egy tipikus tengerészsapkás, szakállas alak figyelt minket. Nekünk, legalábbis úgy tűnt. Jobbnak láttuk, ha elhúzzuk a csíkot. Isi megfogta a laptoptáskát (ezt, még ide is elcipelte) és elindultunk a céges buszunk felé. Az alak, addig figyelt minket a hajóról, míg el nem tűntünk a szeme elől. Ekkor, elővette a telefonját, felhívott, egy szigorúan titkos számot, és, csak egy szót mondott bele:

• Я нашел сумку! (jó akkor három szót)

Johns Johanson, egy erdei kis kunyhóban állította fel főhadiszállását. Nem akarta, hogy felfedezzék, vagy rátaláljanak, ezért minden civilizációs átoktól próbált megszabadulni: kiírta a postaládájára, hogy nem kér reklámújságot, viszont, áramja, meg WIFIje volt. Az orvul elcserélt, és így megszerzett laptopot az íróasztalára tette, és megkezdte a kódtörők imáját. Amikor végzett vele, rákötötte a kicsiny gépet, az ő óriási masinájára, és elindította a kódtörés hosszadalmas, unalmas műveletét. Míg a gép küzdelme folyt a gép ellen, töltött magának, egy pohár pezsgőt, a legdrágább fajtából, és elindult a Jakuzzija felé, ahol már várta a postás. Őt előző nap ejtette túszul, és mindenféle huncut dologra készült vele. A szakszervezet és a postás szervezete tiltakozott! (talán nem kellett volna a reklámújságot a tiltás ellenére a postaládába tuszkolnia)

Jónás Géza, mint aki jól végezte dolgát, jól végezte dolgát. A laptopot leadta, és a pénzt érte felvette. „Ma kirúgok a hámból” -gondolta, és előre izgult, mert már rég kinézett magának, egy sakk-készletet, amit Amálkával fog felavatni. Amálka egy algoritmus volt, amit valamelyik régebbi diáktársa írt vizsgamunkaként, és hagyott az egyetem számítógépén. Vele lehetett vetkőzős sakkot játszani. Géza, szervezete izgalomba jött.

Tik-tak, mondta volna az óra a laptop szerkezetében, ami a bombát időzíti, de ez, csak régebbi kémfilmekben van így, ugyanis közben kiderült, hogy ez az időzítő nem is így működik. Ugyanis, Johnson, biztosra akart menni. Megtudta , hogy a királyi pár, föld körüli utazásra indul, amolyan második nászútként. Sajnos nem áldotta meg a sors, vagy valamelyik lovászfiú gyermekkel a királyi frigyet. Orvosok, bábák, kuruzslók sereglettek a segedelmére szegényeknek, de semmi eredmény nem keletkezett. A Holland köznép el volt keseredve! Igazság az, hogy Leopold herceg, nem kultiválta felesége alsó fertályát. Nem volt elég szőrös! Ugyanis, a herceg a lovakba volt szerelmes! Minden ami a lóval, lósporttal kapcsolatos volt, a szenvedélyévé vállt. Igazság szerint, hamarabb hozta izgalomba egy ló tompora, mint a neje segge. De ez nagy titok volt az országban, és, persze szégyen az asszonykának. Ezért is nem tudtak segíteni nekik a gyermeknemzés elmaradásának súlyos problémájában a híres tudósok, mivel pont azt a tényt hallgatták el, ami egyenesen kiváltó oka volt eme gyermektelen frigynek. Na szóval, ezért a laptopbombát úgy állította be az őrült zseni, hogy amikor a holland partoktól bizonyos (ezt nem tom mennyi) távolságra kerül, akkor robban. GPS (dzsípíesz) Pont a pótnászúton...

A királyi pár, a könyvtárszobában fogyasztotta el az ötórai hamburgert, amikor a komornyik lépett be a súlyos ajtón, és az ábrázatát szoborként fedő állandósult unott közönnyel, jelentette be:

• A Laptoptáska!- (persze a pórnép azt hiszi, hogy ezt mindenféle etikett, meg mittudomén milyen szavak használatával kellene tenni, de sajnos ennél a résznél nem voltam jelen, így, csak utólagos elmesélés hatására próbálom visszaadni az eseményeket)

• Ah, Leopold!- lelkesedett be a királycsaj- Végre! Itt van egy fájl-ba tömörítve a kettőnk családjának története! Minden titok, minden oldalági gyermek, rejtett kincsek. Így, már nem kell félnünk, hogy aljas tolvajok ellopják, és zsarolnak vele! A Google a barátunk.

• Ah, kedvesem, bvavó!- (nem tuti, hogy raccsol a király, de így képzelem)- Boldog vagyok!

• Uram! Volna kedve belenézni az adatokba, vagy esetleg más elfoglaltságot tervezett délutánra?- a királynő sosem adta fel a fara feladásának kísérleteit. Most is elejtette keszkenőjét és ahogy lehajolt belátást engedett felcsúszó szoknyája miatt a bokájára. Férjét nem csődörítette be a kancája, igazából észre sem vette ezt a nüanszot.

• Kedvesem, nézzük! Mindigh khiváncsi voltam a család töhténetéhe.

A lakáj csendesen kivonult, és a királyi pár aktivizálta a laptopot. Kissé meglepődtek, hogy a szigorúan titokban tartott kódot nem kérte a masina. Honnan sejtették volna, hogy az igazából az Isi gépe? Hát onnan, hogy amikor a képernyő végre kivilágosodott, egy magyar származású pornósztár, és egy jobb sorsra érdemes kígyó attrakciójával szembesültek a fenséges szempárok.

A királynő majdnem elájult a meglepetéstől majd riadtan a férjére nézett...és....olyat látott ami a legszebb álmaiban fordult elő idáig: A férjén előjöttek a csődöringerek. Újra a képernyőre nézett, de akkor váltott a kép, és a „színésznő” helyett egy olasz mént mutattak, amit egy másik asszony inzultált. A királynő meglepődve tapasztalta, hogy férje kissé durván, megmarkolta a fenséges melleket. A királynői gerincen borzongás futott végig.

Később az apródok meglepődve tapasztalták, hogy a királyi hamburgerezőszobából lónyerítés hangzott fel. A komornyik sohasem múló apátiával az arcán arra gondolt:„A trónörökös megfogant!”

Mi másnap, Isivel, meg Irénkével (meg a laptoppal, mert azt Isi mindenhova magával hozta, potenciális kódtörőt keresvén) elindultunk Groningenbe, kicsit világot, meg kirakati lyányokat látni. Érdekes, hogy Irénkét is érdekelte ennek a szakmának a képviselői. Kérdezte is mennyit lehet ezzel keresni?-bár nem tudom mér...

Ahogy utaztunk a céges busszal, egy közbeeső kis faluban érdekességre lettünk figyelmesek: Mintha egy időalagútba kerültünk volna, középkori holland népviseletbe öltözött emberek mászkáltak mindenfelé, és elővették a középkori autójukat, traktorjaikat, szóval amolyan speciális falunapot tartottak. (Isi tiltakozik a falunap jelző ellen, mert szerinte Lagzi-Lajcsi kazetta nélkül nincs falunap, de Isi sose volt normális, úgyhogy talán nem mérvadó a véleménye)

Szóval eredeti tervünktől eltértünk, és úgy döntöttünk megnézzük ezt a látványosságot. Nagyon érdekes volt, hogy ennek a falusi miliőnek, mennyi titkos kincse akadt. Százéves buszok, teherautók, mezőgazdagsági gépek voltak kiállítva, és mindenhol holland népviseletbe öltözött emberek szaladgáltak. Ez sötét napszemüvegből, szigorú, fekete halszálkás öltönyből, fekete bőrcipőből, és diszkréten megbúvó fülhallgatókból állt. Illetve mégse! Ez inkább valami filmekből ismert titkosszolgálati emberek egyezményes egyenruhájára hajazott. Nagyobbat nem is tudtunk volna beletalálni. Ez az FBI volt, az igazi. Tudniillik:

Az ETA, egyetlen embere, amikor végzett a postással a jakuzziban, annak könnybe lábadt a szeme. Azt hiszem aranyérproblémái lesznek, ha valaha kiszabadul innen. Johanson, megtörölközött, és, csak úgy anyaszült meztelenül elindult, hogy szemügyre vegye mire jutott bikaerős masinája kódtörés terén.

SEMMIRE!

Ezen nagyon megdöbbent a szerencsétlen, hiszen, zsenijével olyan programot szerkesztett, ami a világon egyedülálló volt. Bombájához hasonlóan, ezt is értékesíteni tudta volna a kém, vagy a bérgyilkos piacon, ám ezzel a kis laptoppal nem haladt semmire. Megmondom mér:

Ugye a legtitkosabb kódok, mindenféle algoritmusokkal vannak védve. Prímszámokat alkalmaznak, meg atomhasadásokat (jó, most kamuzok, mert igazából nem tudom, de érzékeltetem, hogy milyen fantasztikusan előrehaladott már ez a tudomány) Az emberek többsége a születési dátumát, vagy kedvencei nevét adja meg jelszóként. Ezt gyerekjáték feltörni. De nem egy ilyen szuper intelligens gépnek! Mivel a Google-nál úgy gondolták, hogy annyira nyilvánvaló, pld. az 1-2-3-4, számsor, mint jelszó, hogy nincs a világon olyan bolond, aki ezt adná meg titkosításnak, ezért nem is gondolna rá senki, hogy ezzel próbáljon feltörni, egy olyan titkos programot, ami a holland királyi titkokat rejti. Pedig annak a komputernek ez volt a kódja, ám mivel valami különleges után kutatott az ETA gépe, ez az egyszerű egyenlet megoldhatatlan lett a számára.

Johnson megdöbbenve állt a monitor előtt, amikor berobbant az ablak, és behatoltak az amerikai kommandósok, akik már Pesttől követték szerencsétlent. Tudták, hogy készül valamire, de nem tudták mire. Kicsit megkínozták, és kiszedték belőle az egész tervet, a bombával, meg stb. Aztán kiszabadították a postást, és letartóztatták a terroristát, aki még mindig meztelen volt.

Később letartóztatták Jónás Gézát is, aki szintén meztelen volt, ugyanis a számítógépes programmal játszott vetkőzős sakkban, ő veszített. Nos rajtaütöttek, és elvitték vallatni. Itt derült ki, hogy szerencsétlen gyerek tulajdonképpen a kollégájuk, csak annyira titkos FBI-tag, hogy kilences szintű hozzáférés kellett hozzá. Nagyjából kilencen fértek hozzá, és úgy verték szegényt. Mikor ez tisztázódott, tisztázták, hogy tiszta, de szomorúan konstatálták, hogy elkéstek: A bomba, már a palotában van! Lélekszakadva rohantak a királyi rezidenciára, és a súlyos vaskaput a Hummerjeikkel áttörve egyenesen a palotába rontottak. Itt éppen ekkor hangzott el a nemzést kinyilvánító nyerítés Leopold herceg szügyéből.

Azonnal eltávolították a laptopot a fenséges pár közeléből, és alapos vizsgálatnak vetették alá. Itt kiderült, hogy a gépezet, csak az erkölcsre, és a jóérzésre veszélyes. Hamar rájöttek, hogy még egy csere történt. Azonnal vissza Jónás Géza ügynökhöz, újabb vallatás után emlékezni kezdett, egy bohókás párra a vonaton, akinek ugyanolyan táskája volt, mint az övé! Gyorsan, kideríteni ki az! A bomba, bár akkor robban, ha elhagyja a holland partokat, de balesetek történhetnek. Rögtön megnézték hol dolgoznak magyarok. Irány a Google, és itt rövid kérdezősködés után hamar hírét vették, egy kódtörőt kereső, őrültnek. Innen, hamar eljutottak Isiig, aztán hozzánk. És a falunapon értek utol minket.

Nekünk, persze rögtön feltűnt az oda nem illő öltözet, és, hogy ezek az emberek felénk settenkednek. Isi rögtön átlátta a helyzetet:

• Meneküljünk, támadnak a Jehova tanúi!- rettegett a megtéréstől. Én persze rögtön sejtettem, hogy hibás ez az azonosítás, csak azt tudtam, hogy valami nem stimmel ezekkel.

Hátrálni kezdtünk, a céges kocsi felé, ám a „hittérítők” egyre közelebb kerültek hozzánk. Már úgy nézett ki a helyzetünk kilátástalan, amikor Irénke előkapta a körömcsipeszét. (ja tényleg, a horgászos sztoriról teljesen elfelejtkeztem. Na szóval, D. Lajos, az egyik kollégám fanatikus horgász révén, amikor meglátta lakóhelyünk vizeit azt hitte meghalt, és a mennyországba került. Minden szabad percet horgászással töltött. De úgy képzeljék el, ha az építkezésen kapott el minket az eső, és ideiglenes tócsa alakult ki emiatt valahol, Lajos, már lógatta is bele a zsebpecát. Na szóval, mivel a hollandok is horgásznak, ezért tele volt hallal a víz. Nem értik az összefüggést? Mert itt nem viszik haza a halat, ugyanis a Sporthorgászatból, a SPORT szót komolyan veszik. Nem úgy Lajcsi, aki a szálló gangját lejárólapozta hallal, egy fotó kedvéért. Később le kellett venni a képet a Facebookról, mert a rendőrség szimatolni kezdett. Na szóval, egyszer hozott nekem is halat, méghozzá angolnát.

• Mihez kezdjek ezzel?

• Süsd meg finom!- lelkendezett a horgásztárs.

• De hogy kell ezt megpucolni?

• Jaj, egyszerű! Körbevágod a bőrét a feje alatt, és egy fogó segítségével lehúzod a bőrét!

Egyszerűnek hangzott, csak a szállón nem volt egy fogó sem, az mind a baustellén tároltuk. Ekkor jött az ötlet, ami bevált: Körömcsipesz! Azzal nyúztam meg az angolnát! Na ez a sztori így jött most a képbe)

Szóval Irénke elővette a körömcsipeszét, és egy ezeréves traktor platóján lévő szalmabálákat rögzítő rafia madzagot kezdte vele nyiszálni. Úgy látszott belebukik a mutatványba, és elkapnak minket a sötét ruhás támadóink, amikor elpattant a madzag, és beterítette az imposztorokat a szalma. Hatalmas szalmakapálódzásba kezdtek, mert a falusi harci-stílus kimaradt az FBI kiképző oktatásából.

Mi elrohantunk járművünk felé, és sikeresen elinaltunk. Nyomunkban a kalózokkal!

Jogosan kérdezhetnék, hogy jönnek a képbe a kalózok!? Egy orosz Volga típusú gépjárművel. Tudniillik az oroszok mindenhol kémkednek, akárhová is teszik be a lábukat. Nem volt ez másképpen Hollandiában sem. Titkosszolgálatuk, a KGB, (ez nem a régi, ez már új, csak a neve maradt ugyanaz) megneszelte, hogy minden királyi titkokat, egy laptopon fognak tárolni! Putyin elnök kiadta a parancsot, hogy meg kell szerezni, mert azzal akart aljas indokkal, zsarolás útján nemtom'mit elérni. Meg is volt a terv: Gröningenben, ahogy Géza, az állomásról elindul a táskával a palota felé, valamelyik szűk utcácskában elrabolják tőle a gépezetet. Igen ám, de a vonaton, két üléssel Géza mögött utazó utazóügynök jelentette, hogy hiba csúszott a mestertervbe: A táskát elcserélték vélhetően véletlenül. Erre nem voltak felkészülve, és a kémek íratlan szabálya, hogy ha lehet ne rögtönözzék át a kidolgozott tervet, hanem hagyják a fenébe, és alkossanak helyette újat.

Eszelősen kerestek minket, de nyomunkat vesztették, egészen addig, míg úgy nem döntöttünk, hogy a kikötőben fogunk nézelődni, óriás hajósdarukat. Itt a szénszállító hajó kapitánya, aki alvó ügynök volt, felébredt, és messzelátóján keresztül mit lát? Egy olyan piros fülű laptoptáskát, amit minden Hollandiában kémkedő orosz keres. Innen, már egyszerű a sztori. Beazonosítottak minket, és a falunapon ütöttek ők is rajtunk.

A KGB, és az FBI nem tudott egymásról. Pontosabban, persze mindent tudtak a másikról, de hogy a célpontjuk, ugyanaz azt nem. Az oroszok kissé meglepődtek a sok fekete ruhás láttán, viszont Isivel ellentétben, nekik rögtön tiszta volt a kép, hogy az FBI cseszeget minket épp. Ahogy észrevették zseniális szökésünket azonnal a nyomunkba eredtek.

És, hogy miért voltak kalóznak öltözve? Mert ők tudtak erről az ünnepről, és gondolták elvegyülnek a tömegben, végül is a holland tengerészek uszkve kalózok valának, és akkor ide passzol a hagyományos kalóz népviselet... Mivel az egész társaság a Putyin2 legénységéből, azaz matrózokból állt egyértelmű volt a jelmez milyensége. Na, itt tartunk most.

Véletlenszerű irányba indultam el, sűrűn tekingetve a visszapillantó tükörbe. Mellettem Isi ült, hátul pedig Irénke, aki teljesen kipirult az izgalmak hatására.

• Jönnek a kalózok! -jelentettem be. A visszapillantóban megjelent a sebesen száguldó Volga.

• Mit akarnak ezek tőlünk?- kérdezte Isi- Csak nem akarnak minket elrabolni? De miért?

• Jaj Meg fognak erőszakolni!- reménykedett Irénke.

Isi hátrafordult, hogy megnyugtassa kétes hírű szerelmét, de valami más vonta el a figyelmét:

• Jönnek a Jehovák is!

Igen, én is láttam, hogy a két Hummer ráfordult az útra, és a nyomunkba ered. Ezekkel a félkatonai járművekkel szemben sem nekünk, sem a Volgának semmi esélye sem volt. Amikor beérte a kalózokat, eldördült az első lövés. Isi arra gondolt, hogy talán ezek mégse Jehova tanúival, és itt nem az ők erőszakos térítésével van dolgunk. Én viszont teljesen tanácstalan voltam: Mit akarnak ezek tőlünk? Talán a Googlénél folytatott munkánkkal van kapcsolatban? Lehet azt akarják, hogy kémkedjünk nekik iparilag? Félretettem későbbre, siralmas helyzetünk megoldásának kigondolását. Most más dolgunk volt: Le kell rázni üldözőinket! Bár ahogy a visszapillantó mozivásznán sugárzott üldözéses akciójelenet mutatta, elintézik azok egymást. Az oroszok vesztésre álltak. Két Hummer, egy Volga ellen! Lövöldöztek ezek jobbra-balra, de annyira rángatóztak, kanyarogtak a járművek, hogy minden lövés fals célt talált. Ám ekkor úgy látszott közbelépett a harc istene a ruszkik oldalán. Az egyik Hummer motorja ki-kihagyott, aztán döcögni kezdett, majd végleg leállt. Olyan ezer méter után a másik is hasonló tüneteket mutatva kimúlt. Na ezeknek annyi, már, csak az oroszok maradtak! (mint később megtudtuk, amikor az oroszok észrevették a „Jehovákat” elővigyázatosságból megcukrozták a kocsijaik tankját, azaz mind a két autót megetették egy kiló cukorral, ami később a motorba jutva végzetes következményekhez vezetett azok működésében)

Tovább menekültünk, immár, „csak” a kalózokkal a nyomunkban. Nem sokáig! Olyan két-három kilométer után fel kellett adnunk a küzdelmet. Sajnos a céges busz nem autóversenyre volt kiképezve, a víz túlmelegedett, és a motortérből fehér gőzfelhő csapott fel. Kénytelen voltam félreállni, mert ezt a sztorit, ami éppen velünk történik, úgysem hinné el senki, a kocsit viszont, ha tönkremegy nekünk kell megjavítani. Feladva a menekülés reményét félrehúzódtam, és csendesen vártuk kalózainkat.

Azok amikor mellénk értek kiugráltak az orosz autóipar csodájából. Kirángattak minket a buszból, és arccal a földre fektettek. Oroszul karattyoltak, de egy szót sem értettünk belőle. Valószínű, hogy nem iskolai óra eleji jelentést mantrázták, mert azt értettem volna, hiszen nyolc évnyi intenzív orosz tanulás után kb. ennyi maradt meg bennem. Feküdtem arccal a porban, szemem behunyva, és vártam az ütéseket, vagy a halált. De nem történt ilyesmi, hanem egyszer, csak hallom, hogy felbőg a Volga, és kerékcsikorgás közepette elhúz. Isi kezdett mocorogni:

• Szerinted elmentek?

• Úgy hangzik.

• Ki kéne nyitni a szemünket.

Akkorra, már talpon voltam. A buszunknak nem esett baja, csak a slusszkulcsot nyúlták le. Tovább leltároztunk, és észrevettem a hiányt:

• Irénkét elvitték!- Isi fájdalmasan felordított. Én nyugtatóan a vállára tettem a kezem, és valami béna biztatásfélét mormoltam neki. De az lerázta a kezemet- Ugyan, hagyj, már. A laptop! A LAPTOP!!!!!!- odanéztem, ahol az idétlen piros fülű táskának kellett volna lenni, de csak a hűlt helye volt. Isi teljesen összetört a veszteség láttán.

Betelefonáltunk a céghez, hogy valaki hozza utánunk a másik kulcsot, így visszamehessünk a szállóra. Arra nem gondoltunk, hogy a rendőrségre menjünk, mivel Isi, kéz alatt vette a gépet a román dzsipsziktől, ezért nem akartuk, hogy bajuk essen ezeknek a szolid árusoknak. Persze Irénke eltűnése, már más tészta. Reméltük, hogy megkeresnek minket az emberrablók a követelésükkel.

A szállón komor volt a hangulat. Megszokták az emberek, hogy egy szorgos női kéz, (stb.) segít rajtuk. Mi ketten csendben hevertünk az ágyunkon, közös szobánk homályában, amikor erőteljes kopogás hallatszott az ajtónkon. Nem várták meg, hogy kinyissuk.

• Háj. Üdv emberek!

• Hát maga, meg ki a fene?- kérdeztem felülve az ágyamon. Egy színes bőrű fiatalember állt a szobánk közepén, fekete öltönyben, napszemüvegben, és persze az elmaradhatatlan fülessel.

• Nevem, nem lényeges. És az sem, hogy kinek dolgozom! Már találkoztunk, Boltklapban.

• Még sohasem voltunk ott!- tiltakozott Isi.

• Kérem, hagyjuk ezt- intette le barátomat a fekete ruhás, fekete ember- egy életre szóló élményt okoztak a szalmabálával. Önök miatt, egy újabb elemet vezettek be, az ügynök-harci kiképzésen...

• Ügynök?- vetettem közbe.

• Jehova?- ez Isi volt.

• Hogyan? Nem kérem, kicsit sokat beszéltem. Felejtsék el amit mondtam. Figyeljenek ide! Ami a falunapon történt, egy titkos szervezet még titkosabb akciója volt. Megkérem önöket, hogy soha semmilyen körülmények között ne beszéljenek róla senkinek. Úgy tudom elraboltak önöktől valamit. Nos, azt vissza tudjuk szolgáltatni önöknek.

• Irénke! Kiáltott fel a barátom, de a fekete ember csendre intette.

• Sajnos a hölgy eltűnt az orosz tengerészekkel együtt. A hajójuk, az akció után nemsokkal elhagyta a holland partokat, és olyan vizekre tért ahol, már nem áll módunkban követni őket.

Éreztem, hogy nem mond igazat. Ez a csávó valami aljasságot akar elsunnyogni! De, ha nem Irénkéről van szó, akkor....Persze! Az az ócska laptop! És igen, az illető elővett az ajtó mögül, egy piros fülű laptoptáskát.

• Önök nem tudtak róla, de a vonaton véletlenül elcserélték, egy másik utassal a csomagjaikat. Ezért nem tudtak belépni a komputerbe.- Isi felé nézett- Ez itt az ön gépe. Természetesen alaposan átvizsgáltuk, és egy két tartalmat kénytelenek voltunk letörölni róla. Nem nemzetbiztonsági okok miatt, hanem a jó ízlés érdekében. Kérem elégedjenek meg ennyivel, és a hölgy megmentését bízzák ránk.

Azzal megfordult, és olyan gyorsan ahogy jött el is ment. Mi, egy ideig csendben ültünk, a tehetetlenség érzése uralkodott el rajtunk. Isi mozdult elsőként. Kivette a komputert a tartójából, és bekapcsolta. Valóban nem kellett a kód, ez tényleg az ő gépe volt. Nézegette a barátom, egy ideig, majd vészjósló hangon bejelentette: – Ezek letörölték az összes pornót!

Kilenc hónapig nyomtuk, még az ipart Eemshavenben. Irénkéről, kalózokról, Jehova tanúiról, egy szót sem hallottunk azóta. Lassan beletörődtünk mi is, a rejtélyekbe, és kezdtünk apatikusak lenni a világ különleges dolgai iránt. Ilyen volt pld. az a nagy ünnep, ami egész Hollandiát lázban tartotta: Megszületett az oly régóta áhított kis trónörökös! Tiszteletére háromnapos munkaszüneti napot rendelt el a király, és orrba-szájba ment a buli. Az alattvalók úgy örültek, mintha nekik született volna gyerek. Rögtön a szívükbe zárták „István” királyfit!

Na, most megdöbbentek mi? Megmagyarázom. Az FBI-osok, amikor elkobozták a laptopot a királyi pártól, mert azt hitték, hogy az a bomba, nem adtak magyarázatot a tettükre. Ez diplomáciai bonyodalomhoz vezetett az USA, és Hollandia között. Hollandia azzal fenyegette a tengerentúli nagy országot, hogy leállítja a fű exportot, ha nem magyarázzák meg miért avatkoztak bele ilyen nyersen a királyi pár életébe. Trump elnök, mikor egy tiszta pillanata volt pánikba esett, hiszen tudta, hogy fű nélkül a választók elkezdenek tisztán gondolkodni, és rájönnek, hogy egy bohócot ültettek az elnöki székbe. Ezt nem engedhette meg magának, azonnal magához kérette az FBI elnökét, akit ebben a könyvben Leonardo DiCaprio játszik, elmaszkírozva. Azonnal utasította, hogy kövesse meg a királyi párt.

A lakáj az apatikusság iskolapéldáját bemutatva unott arcán a következő bejelentést tette:

• Az FBI!

• Üdvözlém fenségeiket!- udvariaskodott a jóképű főkém.

• Üvhözlöm! Khéem jöjjön khözeleb! Kér, egy hambuhgert?

• Áh, már ennyi az idő?- nézett az órájára az amerikai- Köszönöm nem. Kérem, én azért jöttem, mert szeretném megmagyarázni, az egyik itteni akciónkat, ami önöket is érintette.

• Igen? Hol van a laptop!?- a királynő rettenetesen haragudott, amiért eltűnt a gépezet, és a tartalma. Igazából, azóta sem tudta ugyanazt a hatást elérni a férjénél.

• Nos, gondolom, mint azt észrevették, egy kis bonyodalom történt. Sajnálatos módon elcserélték az önök gépét, egy teljesen ártatlan ember gépével.

• Nana!- gondolt vissza a filmre a király- Talán nem is vohlt annyiha áhtatlan!

• Higgye el, ő, még csak észre sem vette a cserét. Mi viszont tudtuk milyen veszélyes dolgot rejt a gép!- gondolt az illető a bombára.

• Nos, talán annyira nem is volt veszélyes- pirult el a királyné, és gömbölyödő pocakjára tette a kezét.

• Igen, ez utóbb derült ki számunkra is, ugyanis a laptopot nem egyszer, de kétszer cserélték el. No, de minden jó, ha a vége jó, az önök laptopját sikerült megszereznünk.

• Reméhem, nem nézhtek behe, a kihályi titkohkba!

• Megígértem az Elnökömnek, hogy tejesen őszinte leszek magukkal. Bevallom fel akartuk törni. Miénk a világ legfejlettebb kódtörő masinája, de ezzel a titkosítással, még az sem boldogult. A titkaik, valóban, jól el vannak rejtve. – mondta, azzal átadta a gépet, és elindult kifelé.

• Várjon kérem! Árulja el nekem ki volt az akinek a gépe először hozzánk került?- kérdezte a királyné.

• Egy magyar munkásember, aki a Google szerverközponton dolgozik, egy bizonyos Nyaklódi István.

A királynő megfogadta, hogy nem lesz hálátlan jótevőjével szemben, legyen az akárki. Isi gépe, illetve annak tartalma segítette őket trónörököshöz, ám ezt sem