Édes Emil

Kasza Béla
KARÁCSONYOLÓ

Tarisznyámban magány s az idei karácsony,
szőkésbarna kenyér, puritán kalácsom.
Átlépem az összes hagyomány szabályát,
így élem az ünnep misztikus varázsát.

Messze vagyok tőle, csupán csak képzelem,
baktatok felfelé szép Szent György-hegyemen.
Béke-szavú imát sugdos a fülembe:
testvérem, érezd jól magad a szívemben!

Mit mondhatna szebbet hű zarándokának
a hegy, ki tanúja tegnapnak és mának.
A holnapot pedig ígéri a remény,
szerelemmel teljes, megálmodott regényt.

Mély áhítat ölel s a bazaltorgonák
láthatják a szívem megnyíló mosolyát.
Lábam elé borul a legszentebb ösvény,
szabadsággá válok, nincsen egyéb törvény.

És ez a szabadság nem más, mint szeretet,
öleljen hát vércse ártatlan verebet,
hogyha az az ára, én legyek áldozat,
szaggassa a vad szél testemet, vágyamat!

Széttiport csont legyek, szétzúzott agyvelő,
álmatlan üresség, nem létező jövő,
legyek véres válasz, kérdés, ősrobbanás,
semmi szédült árnya, szíven túl dobbanás!

Hisz azért létezem, hogy aztán ne legyek,
elbomlasszon idő, kukacok, döglegyek,
és ha megzabáltak keselyűk és varjak,
minderről tudni semmit se akarjak!

Mert minek is lennem, hogyha alig vagyok,
nem kérik emberek, elvetik angyalok
kozmosz parány porát, habár ember-alak.
Hagyjatok már békén, téboly-vadult szavak!

Felérek a csúcsra, villog Isten szeme,
azt mondja, nem vagyok mostohagyereke.
Mutatja a tájat, megszorítja kezem...
és sírva fakadok fenn a Szent György-hegyen.

Megannyi drágakő, hullanak a könnyek,
szívemnek sóhaja most már százszor könnyebb.
Isten kincse vagyok, bogáncs, csalán, virág,
csakis velem kerek ez az egész világ!

Kasza Béla
A KOCKA EL VAN VETVE

Vékony, árva árnyék mentén
múló idő lépte csendes,
gondolatom szőkesége
egy csöppet sem veszedelmes.
Inkább szelíd, mint a hajnal
elsőszülött napsugara,
és álmodó és gyógyító,
mint az Isten tiszta szava.

Meggörbít a vad valóság,
szívem táján ingem fodros,
bazalt-édes Szent György-hegynek
zöld ösvénye fás meg bokros.
Ott baktat a bűbájos vágy,
lábaimnak fürge kedve,
csak felfelé, le nem jövök,
ez a kocka el van vetve.

Szabad vagyok a hegytetőn,
nem létezik, ami zavar,
csókért könyörg szél mámora,
nyomatékul vihart kavar.
Lendületes végső táncom,
fényes csókom neki adom,
s hogy a halál megkívánjon,
ruháimat leszaggatom.

Kasza Béla
TÉLEN HEGGYÉ VÁLOK

Mit hoz nekem az utolsó őszelő?
Erőmet meghaladó, lélekölő
robotba kényszerít a törvény szerint.
Életről-halálról dönthetek megint.

A robot halál, szabadság halála,
nem élné túl szívem szárnyaló vágya
ordas, vad kényszer torokszorítását.
Választom madarak éhenhalását.

Tíz napot apaként októberelek,
azután nyakamba veszem a hegyet,
szerelemmel vár majd napfény és árnyék.

Keblére ölel Szent Györgynek szép hegye,
lágy harmónia, énekek éneke,
magasba emel télfagyasztó szándék.

Kasza Béla
FÉNYT MINDENÁRON

Alakul már utam a Szent György-hegyre,
utam az ismeretlen végtelenbe.
Ott vár a megnyugvás és a végső remény,
mögöttem a világ, árván hagyom szegényt.

Szabadsággá válok a csillagok fényén,
napvörös az öcsém, napfehér a néném,
ölelkezem vadul angyalok hadával,
tegnappal békülök, holnappal és mával.

Szelíd eksztázisban elveszítem ingem,
eddig semmi voltam, most teljesség, minden,
gyönyörű pillanat, nem köt gúzsba anyag,
tovább megy, ki vagyok és egyre csak halad.

Mindenség szép keblén én vagyok az ember,
véremet éneklő édes szerelemmel,
valahol a térben ölbe vesz az álom,
fényt akarok látni, mindenáron!