Édes Emil

Kasza Béla
BALATON, TÜNDÖKLŐ VÉGZETEM

Nem bánthat rágalom, hamis vád, bánat,
balatoni tájon enyém a világ.
Mosolyogni itt nem lehetek fáradt,
hullám morajlik, amit szívem imád.

Szememnek szárnyaló szabad bámulás
adatik a parton s hegyek tetején,
lábomnak, kedvemnek jó kirándulás,
éhemnek puritán, tarisznyás ebéd.

Szép vagy, Balaton, mint tiszta szerelem,
tőled izgalom s béke a szívemen,
létet nyer bennem üzenet-szivárvány.

Teérted vagyok köbön és négyzeten,
híved maradok, tündöklő végzetem,
örökös vágyam ne hagyd sose árván.

Kasza Béla
NEM OLTÁR

Pannon táj közepén ragyogó tenger
színe elé járul a rajongó ember.
Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt
tiszták az érzések, tiszták a szavak.

Megremeg a hangom, tájak királya,
minden zegzugodnak ezernyi bája
öleli álmaim seregét halomra.
Veszlek a számra, plántállak dalomba.

Mosolyod gyönyörű, hullámzó öröm,
felemeli lelkem, szívből köszönöm.
Isteni Balaton, tavak között bajnok,
fenséged előtt alázattal hajlok.

Mire a szép tó gyengéd lendülettel
választ suttog az ébredő szelekkel:
Ölembe bújhatsz, gyermeki eretnek,
nem oltárod vagyok, hanem a szerelmed!

Kasza Béla
AMÍG A SZÍVEM MEG NEM ÁLL

Összes sejtem, gondolatom
átjárja egy szívszerelem,
ettől függ az akaratom,
álom-jövőm, lét-jelenem.

Minden ima, minden ábránd
e köré és erre épül.
Oda megyek, merthogy vár rám,
dobog szívem, beleszédül.

A Balaton Ámor csókja,
fogódzkodóm, fény-elemem.
Isten szépséges valója,
felfoghatatlan sejtelem.

Körülötte mámoros táj,
tündér-hegyek, bársony dombok.
Sehol máshol nincs ennyi báj,
feledtetnek bajt és gondot.

Akár süvít a hideg szél,
vagy lustán a hőség hever,
megveszek a Balatonért.
Ez az érzés égbe emel.

Tavaszillat, mit köszönök,
lecsillapult őszi remény,
kettő között nyári öröm
és a csöndes, álmodó tél.

Nem öreg hölgy a Balaton,
hanem vonzó, ifjú leány.
Érte égek és nem adom!
Legfeljebb, ha szívem megáll.

Kasza Béla
SZERELEMBEN ÉGEK

Balatoni tájon csodálni a szépet,
mostanában csakis erre vagyok képes.
Mert ez egy más világ, itt szabad a lélek,
Istentől származó szerelemben égek.

Feledésbe merül aggodalom, bánat,
keblére öleli e táj a tiszta vágyat,
s habár vertek belém máshol durva szeget,
itt szívem dobogását repítik a szelek.

Amit szép álmokból szórok szét és szerte,
poraimmal a szél össze itt keverje,
hogyha majd nem leszek, de most, amikor vagyok,
balatoni tájról vallok és dalolok.

Nem tehetek róla, szerelmes szenvedély,
zöldnek lombján, vizén, kéknek magas egén
ott ragyog a varázs, ezért erre járok.
Én leszek a táj, hisz vele eggyé válok.

Kasza Béla
A BALATONNÁL

Felmegyek a hegyre,
a tóra lenézek,
úgy csillog a nagy víz,
ahogyan még soha.

Lepkeszirmú fényben
fürdetem a lelkem.
Ragyog körülöttem
Istennek mosolya.