Ebgondolat, avagy a Boldogság záloga 02.

Denn•  2018. november 15. 10:15

Először természetesen én riadtam fel a neszezésre. Majd el felejtettem megemlíteni, hogy egy szobában aludtunk hárman, de mély sajnálatomra én fél méternyivel lejjebb,mint ők. Időnként durcás, sértődött arcot vágtam, vagy szomorkásan lestem őket, ahogy kényelmesen elhelyezkednek a pihe-puha ágyon, hátha meglágyítom szívüket, de a közös szundi csak nem jött össze. Persze ne érts félre, egyikük sem volt jégszívű, mindössze maradi felfogásúak az ember-eb közös életvitel kapcsán. Például Jázmin a szomszédban simán együtt alszik a gazdikkal, pedig én tutira szeretni valóbb vagyok nála ezt nyugodt szívvel állíthatom.

Most veszem észre elkalandoztam attól a bizonyos éjszakától, ami nem is csoda, hiszen legszívesebben kitörölném még a legapróbb emlékmorzsáját is múltamból. Ám már tudom, a nagyon jó, és a nagyon rossz emlékek időközönként testet öltve szembe jönnek velünk lelkünk országútján, hogy aztán hosszú percekre hozzánk csapódjanak. Az egyik újra és újra felderíti szívemet, és mivel táncolni nem tudok, így boldog csaholással körbeugrálom. A másik olyan akár egy hívatlan vendég, és hiába kérem, hogy hagyjon békén, mégis tovább caflat mellettem.

Hát ilyen emlék az-az éjszaka, de a legesleg hívatlanabb fajtából.

 Szóval felriadtam ösztöneim vészjelzésének hála, s rögtön tudtam,

 hogy valaki van a házban. Morgással és éles vakkantásokkal tettem a

 dolgom, hiszen termetem ellenére természetesen én vagyok a család

 védelmezője.

    - Hallgass már. - szólt rám a Gazdi, de most eszem ágában sem volt szót fogadni.

    - Kinézek. - lépett le az ágyról Andrea.

    - Hagyjad, biztos megint csak egy macska az udvaron. - nyomott el egy ásítást a Gazdi, és visszahelyezkedett szundi pózba. Sajnos azonban Andrea nem hallgatott rá, mert bizonyára érezte, hogy most másképp jeleztem, mint általában szoktam. Nem haragból, ha egy koszos tejimádó átoson éjjel az udvarunkon, hanem erősebb és mélyebb hangon, mert a veszély ilyen jelzést kíván. De bár ne jeleztem volna sehogy, vagy utat törve magamnak Andrea előtt kirohantam volna elsőnek a szobából. Ám sajnos ő lépett ki előbb, és innen már felgyorsultak az események. A betörő épp az ajtó közelében lehetett, mert nyomban dulakodást hallottam, mire egy pillanatnyit sem késlekedve rárontottam az idegenre a hálószobából. Andrea épp elzuhant, és hangos koppanással beverte fejét a padlóba, de ez csak egyfajta háttér információ volt ösztöneimnek, hiszen minden idegszálammal a betolakodóra fókuszáltam. Az előszoba félhomálya épp elég volt ahhoz, hogy lássam amint kiiszkol a házból, mire utána vetetem magam olyan lendülettel, mint még a legpimaszabb macska után sem szoktam. Sajnos azonban ez is kevésnek bizonyult, mert volt annyi lélekjelenléte az aljadéknak, hogy becsapja maga mögött az ajtót.

    Vad, szinte már őrjöngő ugatás közepette többször is a kilincs felé szökkentem, de a tervező önző mód nem vette figyelembe, hogy kis méretű négy lábú lakója is lehet majd a háznak, így esélyem sem volt elérni. Aztán megpróbáltam „átkaparni” magam az ajtón, bár már az elején éreztem, hogy ez is veszett fejsze nyele, de valamit tennem kellett, a harag annyira dolgozott bennem. Hosszú másodpercek múlva hátrapillantottam érzékelve, hogy már a Gazdi is kint van az előszobában. Andrea mellett guggolt, mire éles vakkantássokkal jeleztem, hogy a betörő után akarom vetni magam, csak ez a fránya ajtó utamat állja. Bár gondolom sejtette, hogy nem jókedvemben tombolok, de azért nem ártott nyomatékosítani.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Denn2019. december 30. 17:26

Hamarosan kiderül..

Denn2019. december 23. 09:10

@Rozella: Sajnos lehet, hogy beigazolódik

Rozella2018. november 15. 21:26

... itt vagyok kétségek között és rosszat sejtek...