Neszi

 

Tudsz Te róla,

Te vagy létem sója!

Kell mondanom,

hogy szeretlek nagyon!

Súgja e fül

mikor szívedre leül?

Szuszogja orr

mit illatod elsodor?

Szórja szemem

amint dobolja szívem?

Zengi kebel

amit tiédre veszel?

Mondja a kéz

mihelyt rajtad járva néz?

Kar elárul

ahogy körötted zárul?

Nem hull alább

mert átölel csak a láb?

Égi az öl

hogyha tiéd tündököl?

Kell mondanom,

hogy szeretlek nagyon!

Tudsz Te róla,

Te vagy létem sója!

 

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.11.20.

Les a hajnal gyönyörű álmot,

vágynak meg int: Na, még türelem!

Pár éjt kell a magánnyal járnod,

akkor szíved veled ölelem!

 

Szédült párnát gyűr két üres fül,

szinte hallnak vágyott hangokat!

De eszmélésre néma csend ül,

feléjük az búsan látogat.

 

Semmi sóhajt, bújik két karba,

kiflit keres, mit süt Ámor pék!

Ám a magány járkál most arra,

az a kifli vágyott álomkép.

 

Behunyt szem fut előre, messze,

már őt nézi, akit látott rég!

Simítja képzeletbe veszve,

bent a szívbe máris mámor ég!

 

Hogy dobog! Rohanna előre!

Idő vesszen mi nélküle ér!

Rakjon tüzet itt dobverőre

csókja, amit sokszor visszakér!

 

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.10.27.

 

 

 

Éj körbe néz, hány testvért látva!

Néha Nap kél, szükség van rá? Hátha!

Súg a szél Tiszának, Dunának:

Vihetsz mindent! Hazudj sok butának!

Nem nyugszik, csend néz igaz szóra,

hazugság, itt az válik valóra!

E pók sző a Kárpátok alatt,

hol sok szép álom messze elszaladt.

Mikor nézed drága hazádat,

tudd, lásd, sötétségre nincs bocsánat!

 

Nem számít, hogy a határ hol áll,

fontosabb az, amit ész fent dobál!

Igazságvágy az elszenderül?

Avagy keresése győz ott felül?

Ránéz néha a szóra, tettre?

Vagy imádatba van eltemetve?

Bár korog üres fejed, gyomrod,

mégis beléd vetett mantrát mondod?

Mikor nézed drága hazádat,

tudd, lásd, sötétségre nincs bocsánat!

 

Kétségbe a holt reményed ejt,

de a golyó ígérteket felejt?

Még mindig hiszel hazug szónak,

mit eléd pénzért szirének szórnak?

Eladtál éveket krumpliért?

Most meg sírsz, jajongsz, hogy mindez miért?

Nem bóklásztál te tollal arra

hol igaz szó vágyott diadalra?

Mikor nézed drága hazádat,

tudd, lásd, sötétségre nincs bocsánat!

 

 

A tetteid meg lent a porban

hevernek, ahogy bármilyen korban?

Elkerülik hazád s házad,

külhont várod, vajon mikor lázad?

Döglessz majd más bűnei által,

mert tetted, fejed érted nem szárnyal!

Két szemed néz, mint Pató Pálon,

szebb jövőd már egy elvesztett álom!

Mikor nézed drága hazádat,

tudd, lásd, sötétségre nincs bocsánat!

 

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.08.18.

 

Megszöknek évek reményből emlékbe,

ahogy ballagunk lassan a nemlétbe,

ott szórják kincsüket múltat befestve,

ámítva minket: Tőlünk lesz szép az este!

Tündökölnek tűnve, akár egy szivárvány,

lelkeinknek belül fejedelmi látvány!

 

Megszökött évek, ők onnét etetnek,

nagyra nőtt tetteknek mily ágyat vetnek!

Ha több por lepi, annál szebbnek látszik,

pedig csak a tudat, ami velünk játszik!

Benne laknak mind, mint megannyi szivárvány,

némelyik jelennek délibábos ármány!

 

Megszökött éveket visszük nagy zsákba,

olykor egy időre mind sutba vágva!

Hogy szövünk másikat! Színeset! Szebbet!

De aztán rájövünk, egyszer volt csak kezdet!

Hisz ez egyben tündököl mennyi szivárvány!

Visszanéző szív száll színek hamis árnyán!

 

Megszökött évek velünk összezárva

róják utunkat, együtt végig járva,

nagy zsák szétfoszlik, akár köd napfényben,

lelkünk is útra kel, nem marad e lényben,

emlékére már nem lát, új utat járván,

tudja? Látja? Sejti? Mindez volt szivárvány!

 

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.09.18.

 

 

Tegnap még voltál, ma már csak intesz,

múltnak porából fájdalmat hintesz,

az élet tolt, mint mi bábut táblán,

cipelted meddig, egyedül, árván,

bezárt világod nem nyílt reménynek,

anélkül szíved maradt szegénynek.

 

Magának sóhajtott, milyen árva,

nem lépett útra társ után járva,

tagadva létét, rágódott nincsen,

öröme sem volt így közös kincsen,

legyintve űzte a kérdést messze,

arra volt válasz: Valaha lesz-e?

 

Megszökött álmok jártak már távol,

rájuk sem néztél, hisz mind csak vádol!

Újat, ha tűztél zászlódra félve

hagytad elfusson, nyugalmat kérve,

billentyűn vágyak meghaltak végleg,

klaviatúrán lelkek elégnek!

 

Mikor indultunk más volt a lépted!

Hiteddel álmoknak ezt ígérted?

Mégis mi, hol, hogyan siklott félre

meg sem kérdeztük, választól félve.

Hisz ember csak néz oly sokszor némán,

mikor szív szólna száj elvan bénán.

 

Már nyílna, de emlékezés indul,

az nézhet vissza, hol, merre, mit túr,

kincsei fogynak homályba veszve,

mennyi gyöngyét oda áteresztve!

De mindig lesz pár mi könnybe gördül,

ha volt kamerádért szív megzördül.

 

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.08.06.