Úton

Átosonva sok-sok tájon,
hogy szívem nagyon ne fájjon,
hagytam ének rólad szálljon.

Búzamezők ingadozva
hajad érzem illatozva,
képzeletben idehozva..

Pipacsok meg ahogy nyílnak
teret adnak itt a kínnak,
mert ajkaid most nem bírnak!

Szépen nyíló kis virágok
én örömmel nézek rátok.
Azt idézik kit imádok!

Távolabb meg egy-egy bokor,
lágy zöld leveleken fodor,
emlék a szemedhez sodor.

Egy kicsit zöld, másik kékes,
felidézni milyen édes!
Rágondolok, szívem éhes.

Na,ott fenn meg felhőgomoly,
olyan mint a vidám mosoly!
Örül, hogy a szívem fogoly!

Mellette pár kóbor bárány
nézi miért megyek árván,
hol a szívben lakó bálvány?

Bárhol járok, bármit nézek,
ó, rögtön rólad idézek!
Suttognám Neked mit érzek!

Tudnád a Nap engem néz-e,
sugara Téged idéz-e.
Te vagy létem lépesméze!

Neszvecskó Ferenc
Wiesensteig, 2019.07.14.