Mama

Szívét szeretettel úgy telerakta,
látva a Nap, szemöldökét felkapta!
Fáradságot, gondot sohasem nézett,
Ő bánatot, bút ez miatt nem érzett.
Öntötte ránk mindig, mint édes mézet!

Szívét szeretettel úgy telerakta,
mindkét lába roskadozott alatta!
Hozta-hordta, hogy mi boldogok legyünk,
Sok-sok szeretetből mindent átvegyünk,
Egymásért mindent -mit lehet- megtegyünk.

Szívét szeretettel úgy telerakta!
Havon, jégen is jött, fel sosem adta!
Arca mosolygott, a szeme nevetett,
mind átadta, amennyit csak lehetett.
Tudtuk mind, ez a legnagyobb szeretet.

Szívét szeretettel úgy telerakta,
lábai nem bírtak menni miatta.
Be-betértünk hozzá, az ajtót tárta,
szíve szeretteit is ugyanúgy várta.
Lelket a boldogság ott úgy átjárta!

Szívünk a szeretet félelemmel rakta,
mert Ő már gyengén betegágyát lakta.
Szeretetünk raktuk könnybe, simogatásba,
kapaszkodjon belénk! Ne a hallgatásba!
Neki menni kellett, az elmúlásba.

Szívünk fájdalommal, könnyel megrakva.
Néztünk fel az égre lassan ballagva.
De valami ünnep, az lehetett ott!
Hold,a sok csillag nevetett, kacagott !
Mert egy angyal újra közöttük lakott .

Komló, 2019.01.03.
Neszvecskó Ferenc