Létünk

Lassan mentem holdas éjszakában

gyönyörködve meseszép szavában.

Mikor a fájdalom belém vágott,

szemem megint halott sünit látott.

Úton fekve feledve egészet

már elvitte őt éhes enyészet.

Zöld fácska alá tettem a testet,

fájdalom tölti be ezt az estet.

De nem is este, hanem hajnal!

Ki megállított az volt egy angyal!

Mert bárhogy sietsz az út porába,

halandó tart az a Ő táborába!

Mindenkinek járna szép elmúlás,

hisz létünk gyönyörű kirándulás,

hol a lélek megy mindig előre,

nem gondolva az őt teremtőre!

 Neszvecskó Ferenc

Pécs, 2019.06.15.