Neszi

Szundikálva
vállamon ihletem.
Vigyázom.
Lelkemben énekem.

Simogatva
hull rá tekintetem.
De hát Ő 
az élet énnekem!

Felcsillannak
szemei bájosan.
Pihentek,
bennük öröm suhant.

Lecsukódtak
fáradtan, álmosan.
Vágy is várt.
Türelmes, nem rohant.

Belenéztem.
Akár a csillagok!
De nem! Szebb!
E kettő itt ragyog!

Életemben
ővele ballagok.
Szívem szólt,
mert száj most csak gagyog.

Komló,2019.02.09.
Neszvecskó Ferenc

Tudod Te, hogy ez a szó, édes,
anyával együtt mire képes?
Tudod, ha őket összerakják,
világon a legszebb szót kapják!

Mindent mi jó, szíve rak eléd,
boldogságot Ő plántál beléd!
A kebledbe parazsat ültet,
melegéhez sok ember ülhet.

Édesanyám sokat ültetett,
nyugton így keveset ülhetett!
Szíve parazsát vígan adta,
tőlünk soha meg nem tagadta!

Ősz haja, a vidám tekintet!
Mi szívünk erre nem legyintett!
Ölelése, simogatása!
Az Édenkert megtalált mása!

Mikor adhattunk volna éppen,
sors vágott minket durván képen.
Tőlünk akkor a jót elvette,
Édest súlyos beteggé tette.

Betegen nővérem ápolta,
fáradozását nem számolta.
Árát ő soha meg nem kérte.
Amíg él áldás neki érte!

Haldoklott. Én rémülten álltam.
Lélekben én is holttá váltam.
Olyan Isten s ember nincsen,
aki e fájdalmon segítsen!

Évek teltek, hitem halott volt.
Nem gyógyult szívben e vérző folt.
De az idő szólt: Tanítása?
Nem élt hiába! Ő kell lássa!

Ez megszólította szívemet,
mozdult a kódolt üzenet:
SZÍV IZZÓ SZERETETPARÁZSA,
ÉLETÜNK LEGNAGYOBB VARÁZSA!

Neszvecskó Ferenc 
Komló, 2019.04.27.

A hajnal beköszönt,
mellé virágot ad.
A Nap küld fényözönt,
s lelkem már vigad.

Míg Ő hozzám simult,
élveztem illatát.
Szívem nagyon vidult,
mert érezte őt magát.

Komló,2019.02.10.
Neszvecskó Ferenc

Szívét szeretettel úgy telerakta,
látva a Nap, szemöldökét felkapta!
Fáradságot, gondot sohasem nézett,
Ő bánatot, bút ez miatt nem érzett.
Öntötte ránk mindig, mint édes mézet!

Szívét szeretettel úgy telerakta,
mindkét lába roskadozott alatta!
Hozta-hordta, hogy mi boldogok legyünk,
Sok-sok szeretetből mindent átvegyünk,
Egymásért mindent -mit lehet- megtegyünk.

Szívét szeretettel úgy telerakta!
Havon, jégen is jött, fel sosem adta!
Arca mosolygott, a szeme nevetett,
mind átadta, amennyit csak lehetett.
Tudtuk mind, ez a legnagyobb szeretet.

Szívét szeretettel úgy telerakta,
lábai nem bírtak menni miatta.
Be-betértünk hozzá, az ajtót tárta,
szíve szeretteit is ugyanúgy várta.
Lelket a boldogság ott úgy átjárta!

Szívünk a szeretet félelemmel rakta,
mert Ő már gyengén betegágyát lakta.
Szeretetünk raktuk könnybe, simogatásba,
kapaszkodjon belénk! Ne a hallgatásba!
Neki menni kellett, az elmúlásba.

Szívünk fájdalommal, könnyel megrakva.
Néztünk fel az égre lassan ballagva.
De valami ünnep, az lehetett ott!
Hold,a sok csillag nevetett, kacagott !
Mert egy angyal újra közöttük lakott .

Komló, 2019.01.03.
Neszvecskó Ferenc

Gyilkol már a hajnal,
haldoklik az éjjel,
gyönyörű éjszakát
tépnek ők most széjjel!

Álom köde oszlik,
szemünk lassan tárul,
sötétség szétfoszlik,
de lelkünk még kábul!

Boldogság elhatol
egészen a szívig!
Történtét, emlékét
őrizzük a sírig!

Neszvecskó Ferenc
Komló, 2019.04.11.