Neszi
SzemélyesJégkunyhó szíve
A Jégkunyhóban
jártál valóban?
Sör nem volt tárcás,
vendég hány bárcás!
Támasztva pultot
korty erőt nyújtott?
A szőke herceg
füledbe serceg?
Aki ezt mondja
szemeid gondja,
golyók kocsányon
asszonyon, lányon,
mit okoz látvány!
Homály nem hátrány.
Azt szóval szórja
hozzád mi tolja.
„Itt várnak éjek,
villannak rések,
kábítva elmét:
Ne számolj! Jer még!
Ruhámba itt-ott
rejts el forintot!
Nincsen csak márka?
Keblemre árva!
Ugyanúgy kellesz
ha dollárt ellesz!
Van több nagy címlet?
Vágyam ily hím lett!
Átnyújtva százas?
Több órám lázas!
Mind égne érted!
Akárhogy kérted!
Elfogynak számok?
Meghalnak álmok!
Ám arra kérlek
őrizgesd végleg
emlékét ennek
hány megvett percnek!
Bankjegybe bújva
hátha jössz újra!
E hely zár egyszer,
te ne feledj el!
Jegyezd a széket!
Itt várlak téged!
Lesz ami zizzen?
Úgy üdén, frissen!
Jössz üres zsebbel?
Egyedül menj el!
Hisz meg kell értsed,
az szívre mért seb!
Anélkül lázam
piheg csak gyászban!
Búcsúzol számtól?
Ő rögtön lángol!
Minél nagyobbtól?
Vágya úgy csókol!
Kortyok meghatnak,
jöjj hát apacsnak!
Miért? Ne kérdezz!
E szív mit érez?
Nálam is vannak
vágyai annak,
ki, ha bent lángol
ész kínban táncol!
Hiába szólal
fájó valóval!
Mi dobban vérben
dönt: Tűrd őt értem!
És hazug álmok
visznek mert vágyok
emberként arra
szerető karra!”
Jégkunyhó szíve
bárkit még hív-e?
Szépsége messze
homályba veszve,
hely már bezárva,
szék sincs mi várja,
nincs pohár, serleg,
nem jön több herceg.
Neszvecskó Ferenc
Peiting
2023.05.04.
Tavaszban
Tavaszban, ha a rügy pattan,
szíveken hány bilincs csattan!
Enyémen épp Máriáé,
azé a szép cigánylányé,
ki lakott túl hét határon,
vagy ha nem, hát akkor Sásdon,
ahonnét a falujába
busz járt csak el, nem hiába.
Tavaszban a tűzzel játszva
útra keltem, kell egy mátka!
Kinek feje az időtájt
olykor-olykor párnámon hált,
rám áldozott vágyat, zenét,
nem rontottam jó hírnevét,
hisz azt múltban ő elűzte,
rá sem üt névadó szűzre!
Tavasz járta szívem égett,
indultam a háztűz végett,
fentről a Nap nagyon tűzött,
Csempébe a fénye űzött,
hol sör mosta deci tömény
küzdött fényért Ámor ködén,
de az egyre noszogatva
felrakott hát a vonatra.
Tavaszban minden de szép volt!
Virult vidék, meg az égbolt,
a vonat is azt dalolta
az élet egy habos torta!
Hosszú úton, -majd harminc perc-,
resti sehol, porra mit nyelsz?
Izgalomtól csak a nyálat,
így a kérő buszra várhat?
Tavaszban kell rostokolni!
Ezért a Volánt okolni,
mert a busza percek múlva
indul arra utat túrva!
Háztűznéző szomjan várja
kerék útját mikor járja?
Nem lehet azt! Hát a pultnál
kezem megint sörért nyúlkál.
Tavaszban ott megfáradtan
egy szék fenék alá pattan,
asztal csak úgy önmagától
sört leesni földig gátol,
körötte meg itt-ott dísznek
decis pohár legyet hív meg,
az már mindegy, hisz ott benne
akár a sivatag lenne!
Tavaszban így nézelődve
az ajtón majd mátkám jő be!
Befújta szél a piacra,
főznek otthon főre hatra,
vagy még többre, nem is tudja,
„Nagyon várunk!”, fülbe súgja.
„Nem jössz velünk most a buszra?”
Ezt meginni mind egy szuszra?
Tavaszban nagy türelemmel
megküzdöttünk mi a nemmel,
ígértem, hogy az a járat,
ami elvisz, kicsit várhat.
Neki immár menni kellett,
a nyugalmam megint meglett,
pincér beszélt bent a pultnál:
„Nem mennél, ha többet tudnál!”
Tavaszban volt egypár sorstárs
ki szólt násznak: Most már tort láss!
Oda-vissza hívogatva
mennyi kör volt visszaadva!
Pultig, vissza, lábam fáradt,
vonat lett a jobbik járat,
léptem indult olykor hátra
mikor peront talpam járta.
Tavaszban a háztűznéző
nem lett volna már igéző,
aki akkor nem lett mátka
annak pár hét volt még hátra,
majd elfújta idő szele,
nem is tudom mi van vele.
Te is indulsz? Fejben az van?
Kezdj a sásdi Kistavaszban!
Neszvecskó Ferenc
Peiting
2023.04.26.
Fent a mélyben
Küldött az Alföld: Menj! Lehet végleg?
Komló felé billent újra mérleg,
szimatszatyor húzta éjben vállam
ahogy vonatra utamat jártam.
Várt a régi banda, új albérlet,
ám munkát rendőr még számon kérhet,
anélkül túrtam a várost lazán,
nem gondolkodva vele nagy csatán.
Náluk jártam Julis nézett vágyón,
Citrom meg néha zöld szemmel vádlón,
gondolta segít elhagyni Komlót,
az albérlettel épp egy kis gond volt.
-Merthogy megint ne legyen hol laknom
egy kis éji bulit kellett csapnom,
azon részt vett Pali meg a nője,
szénosztályzó csodaszép ünője.
Meg vele nem ismert másik kettő,
aki buliba fél szóra eljő.
Ott járt száraz torkú Magyar Anti,
tőle lehet kortyot megtagadni?
Éjfél közelgett, és csengettek még,
az ajtó elött állt milyen vendég!
Hogyan? Kombinéban! Felkészülve!
Hívogattam be fellelkesülve!
De az álma beszélt csendre vágyva,
meg hogy fent a gazda várja ágyba,
belőle lett rögtön egy ellenség,
mert ő volt a nem ismert feleség.
Úgyhogy másnap tegnaptól merészen
bőröndöm, táskám várt útra készen.
Ám Pécsről intett a Budai vám:
Ne búslakodj! Hisz az élet vidám!
Hirdettek ott milyen házat bérbe!
Egy forint is sok lett volna érte,
gondja szép nagyon, a fránya fürdő,
ahol egy lyuk élt, mi nem volt kürtő.
Bojler sehol, ugyanúgy csepp víz sem,
tisztán láttam hol lakik az Isten
ahogy felnéztem a mennyezetre,
mert itt-ott tető sem volt felette.
A tulajdonos szép vigaszt adott:
„Megcsinálok mindent! Ha lesz lakott.
Egy-két hónap az gyorsan elrepül,
bérleti díjból cserép felkerül!
Csillagvizsgáló lyuk mennyezeten
eltűnik, ha kefniket beteszem!
Nálam ez kész lesz, hipp-hopp!” Valóban?
Á, dehogy! El ne hidd! Csak most, szóban.-
Citrom gyűrt Naplót: „Kulcsost keresnek!
Csavargók mind ilyen hírre lesnek!”
Egyes üzem, furkálják a földet,
köztük ember időt lazán tölthet!
Királyi ötlet, húztam Uránba,
buszon botlottam egy vonzó lányba,
Pestről nézett haza, ott kapott bért,
mert alkalmazta az Ofotért.
Pár napra jött, testvért, szülőt lásson,
faltuk egymást fák alatt, tisztáson,
néztük Mánfát, rokonait benne,
idő megállt, mintha örök lenne,
elámított nyári napsugárral,
a csókja röpített ősi árral,
álmodtunk: Ha mindig így suhanna!
Vonat ment, búcsút intett Anna.
Mélyfúróknál, régi egyes aknán
nem kellett járni vágatok alján,
napról fúrtak mindenhová lyukat,
ami kivett mintát pénzért mutat.
Mindegy volt urán, szén, avagy bármi,
cég tudja markát forintra zárni,
még vizet is fakasztottak csőben,
ha volt ki fizet érte időben.
Itt lettem fúrótoronynál kulcsos,
ki arra fel unalmában futkos
kitámasztani a fúrószárat,
vagy leengedni mélybe jó párat.
Asztalon össze vagy szétcsavarni,
küzdelmet velük folyton akarni,
ha beszakadnak menteni mindet,
örvendezni azon hogyha kint lett.
CMC-t nézni köbméter vízben,
zsákok számát felírni több ízben,
vagy a cementet úgy feljegyezni
hasznát tudjuk osztani, felezni.
Mert a ragasztó -nevéhez híven-
vágyott tapétát bekenni vízben,
cement keresett homokot, sódert,
eltűnésükben forintos szó nyert.
Mivel albérletből menni kellett
ágyat újra uránszálló ellett,
ahol kissé sugárzó munkások
lesték nekik a lét méz vagy átok?
Egyszer egyik, gyakrabban a másik,
fog a szesztől itt gyorsan elvásik!
Egy cellában gyakran három ember,
egyik lökött, az élet már nem nyer.
Három melós szorult egy cellába,
de nem mindig lógott ott a lába.
Egyik szobatársnak volt a Pisti,
Erdélyben mondta: El innen! Iszki!
Szülők jöttek, ház járt Szalatnakon,
őslakosok irigykedtek nagyon.
Dolgozott, tanult, karistolt rajzot,
próbált előre mérnöki arcot.
Dohányból semmi, szesz tőle távol,
szex nála percet legfeljebb gyászol,
jóindulat táborozott benne,
csak nyugodt, az, örökké ne lenne!
Űzte Vibrót, másik szobatársat,
a kérdés: Életben így hogy járhat?
Hát vitt helyette legalább kettőt,
meg csókolt olykor nem éppen delnőt.
Hű társa volt, - Sanchoja-, a Narkós,
látványa, mozgása mindig baljós,
lépte lengett sokszor, mint a hinta,
feje körül hány örök muslinca
repült, bódult alkoholos ködben,
mi belőle áradt megszökötten.
Örök öröm volt szívén a kéreg,
mit ölt belül élet adta méreg.
Harmincon innen jobb létre vágyva
elveszett álmok közt hagyta társa.
Gyermek nem lehet! - Szólt égi döntés.
Ezért a nő ment, rá meg várt söntés,
kiskertek bora, pusztító lőre,
józanság, ha jött, csak kis időre.
A nő visszajárt az álmok között,
valójában végleg elköltözött.
Vibró is azért űzött úgy piát,
amiért elhagyta Savariát,
hiszen már elveszni mindent látott,
irodát, nőt, gyermeket, családot,
hitte azt, új lét jön kortyok szárnyán,
a bánya segít haldokló álmán,
stoppal űzte ily lyuk felé vágya,
kezdésnek közel volt Tatabánya.
Pár évet ivott ott, de nem vizet,
hisz azzal mélység arra jól fizet.
Jubileumban írt be műszakot?
Akkor aknász mindig bumlit rakott!
Megunták e játszmát mind a ketten,
búcsúztak hát nem épp önfeledten,
nincs közös önként? Kerülsz lapátra!
Így vett papír írást önként hátra.
Ahogy belépett nálam a létbe!
Kultúrát hozta szomj ellen vétve,
Narkóssal fojtogatott zöld flaskát,
szava szállt: „Na, iszol? Igen? Kapsz hát!”
Azt hittem céltól Pisti eltérül,
mert ilyen lesz minden mérnök végül?
De nem, kitartott, Vibró is végig,
kivel vitt a korty hányszor a célig!
Urán egyes, mélybe ott nem jártunk,
csak föntről oda néhol furkáltunk,
vándorolt torony, mi is egy hétre,
IBUSZ-lakás ára hárult cégre,
Pécs körül fúrtunk a lakás ugrott,
fej párnára uránszállón hullott.
Munka adott annyi szabadságot
amire a lógás bennem vágyott.
Mennyi IBUSZ-lakás országszerte
hányszor létünk, tettünk nyomát lelte!
Komárom, Kisbér, Bicske, Szombathely,
álmot a fej csakis korty után lel!
Nevek tűntek múlt ködébe veszve,
valaha mind vajon még meg lesz-e?
Hánnyal együtt pohár, üveg csillant!
Ámde korty, idő, a név elillant.
Első fúrás Pécstől igen távol,
-Üszögpusztán lett felütve tábor-,
egy napig fúrtunk volna ott vízért,
nyolckor telefont kerestünk hírért,
mert orosz géppel a munka úgy volt
jármű motorja hajtott meg fúrót,
hengerfejtömítés fújt melegre,
így űztünk sört, mit tettek hidegre.
Sörszag nálunk párszor fejet jelölt,
pár száz métert távot többször megölt,
hisz telefon étteremben várta
fogyasszunk ott őutána járva.
Fúrómester látta: Rendes gyerek!
Tőle korty el sohasem tekereg!
Egész nap ám! Hisz az úgy várt mentés
csak délután döntött: Minket megnéz!
Majd Mányban a kertek mélyén, mellett
barackot azt hányszor szednem kellett!
Unalmunkban, mert fúrószár forgott,
Eocénnak földből mintát hordott,
napi egyszer, csak úgy ímmel-ámmal,
mert üveg is birkózott a szánkkal,
amit a cég fizetett, nem tudva
mennyi minden párolgott el dugva!
Főpénztárosunk, a Rudi bácsi,
bűnt pártolta, nem szólt neki: Ácsi!
Hanem vállon nyári napban csendben
fúrószár, cement is tova rebben,
hány ragasztó elvándorolt zsákban!
Áruk meg folyt mind le a gigákban.
Januárig senki azt nem bánta,
akkor meg már ki ment vissza Mányba?
Barackfáról egyszer majd leestem,
ahogy fentről rendőröket lestem,
kétnaponta jöttek, nem hiába,
mennyi láda befért a Zsigába!
A csomagtartó végleg elnyelte
azt mi náluk ládákat meglelte.
Pálinka, avagy lekvár arra várt
miért kezük szorgosan le-föl járt.
Augusztusi tikkasztó nyárban
Magyarszéken tébláboltunk hárman,
Prágán szivattyú vízzel vitt tartályt,
nem is sejtve vele milyen baj járt.
Pumpa ismert traktoros koromból,
gázpedál, váltó még e sorsomból,
az a pecsét meg minek papírra?
Csak lehullna róla sörtől sírva!
Az elfogyott. Kóstolgattuk hárman,
nem hagytuk megmelegedni szájban,
államunk ünnepe izzott éppen,
csupán kocsma volt nyitva térképen,
sorompón túl jobbra fordult kormány
gondolkodva megfordulás dolgán,
azért nem járom körbe a Földet,
addig szomjúság minket megölhet!
Hát bakterháznál fordultam jobbra,
a vonaton veszély kürtöt nyomja,
Prága orra húsz centiről nézte,
hogy vezér, utas anyám becézte.
Egy autó jött Pölöske felől,
benne látvány minden mozgást megöl,
kitolattam lazán balra, hátra,
majd láb féket kocsmánál babrálta.
Vettem sört bőven táskába szedve,
eltűnt torkon egy korsónak nedve,
ott remegett meg bennem egy percre
mi történhet vonatot elejtve,
majd toronynál elregélve mindent
mindhárman korttyal áldottuk Istent.
Gyuri mester- küldte Szilvásvárad-
szólt: Prágával neked nincs sörjárat!
Komárom hívott, vendégül lásson,
hozzá egy fúrás Dunaalmáson,
strandon a torony, lenn a Dunánál,
kérdezné vizet: Szinttel hogy állnál?
Ha erőmű a folyóra fekszik
itt a változás mire törekszik?
Tudás semmire, az első napon
beszakadt szerszám várt minket nagyon.
Nyugtatónk sör volt, perc számolta bért,
mester csörgött naponta szerszámért,
mentőeszköz csak másik fúrásnál,
stoptábla meg nálunk a tudásnál.
Szerszám hol? Merre? Senki sem tudta,
hát így munkának volt nálunk nyugta,
egész egy hétig, mert dekád lejárt,
nekem strandszezon az évre bezárt.
Nyár elbúcsúzott, de nézett vissza,
gyarló létünk szépségét beissza?
Napfény vígan őszben nyarat játszott,
rajtunk sör, tömény kicsit meglátszott,
jött Narkós nője, kérdés halt szóba’,
nyúlt italért, álma vált valóra,
huzata az volt, mi tűrtük csendben,
Vibrónál is csak szempilla rebben.
Férje rács mögött tengetett időt,
-nő ránk sem ismert mikor ő kijött-,
de akkor még Narkóst várta ágyba,
párna alatt késsel űzve vágyba.
Ily szirénnek mondhatott ő nemet?
Hát nem, csak rá vetett vágyó szemet!
Bár azokban gyakran szesz mosta át
a valós látványt, azt a mostohát.
Hívtam Annát hányszor sötét éjben,
akkor dolgozott az Ofotértben.
Én őt hívtam, ő elő sok filmet,
vágy meg köztünk telefonban intett,
csalogatott fel vele Budára,
gyerünk, súlyvesztésnek ez az ára!
Múltak napok, velük együtt éjjel,
birkóztunk a vágyott szenvedélyjel.
Majd Déliben egy nem várt délután
a vonat hívott mennyi kéj után!
Odáig vitt minket a villamos,
amit olykor megannyi láb tapos!
Ahogy fogytak a megállók, csókok,
szemeimmel igen vonzón lógok,
mind a kettő stírölt egy pár lábat,
ők árultak ingerlőn mily vágyat!
Ma már tudom, mindez már jelezte
Anna s köztem Ámornak van veszte.
Hisz akkor szerelmünk meg is halt már,
mert a szívem volt nagyon rossz kalmár!
Ám de a búcsún még az nem látszott,
csók a csókkal lassú zenét játszott,
vitt vonat Pécsig, velem magányom,
ész még járt a Pesten hagyott lányon.
Fúrtunk Mecsekfalun, Jánosiban,
mintát nézegetve: Földben mi van?
Rejtve-e oly gazdag, vastag telér
mi idefent zsák arannyal felér?
Fúrt mag beszélt némán: Program! Liász!
Vágatokkal lent itt sose hibázz!
Nem tudták még programok, telérek
tíz évig sem élnek a remények.
Bandatagnak a szesz beszólt hányszor:
Pénzt elittál? Most éhesnek látszol?
Az étteremben, a Ságváriban
gyomor ritkán nézte tálcán mi van,
inkább nyögött, pusztult ital árán
minthogy falathoz jusson pult táján.
Vibró ekkor zsírt kenyérrel koldult,
örömtől könnyünk néha kicsordult.
Vibró néha kapott gitár után,
úgy fogta, látszott ő nagyon tud ám!
Pár akkordot elcsent véletlenül,
vágya az volt rá, mélyen, legbelül.
Hát két akkordig pengett a gitár,
majd mutatta arc a szívben mi jár!
Kéz megállt, száj szólt szót eleresztve:
Nem tudjátok mi lett már elvesztve!
Hangszer leült, mutatta bánatot,
kortyok nézték, mi az mi rá hatott?
Na, e gitárt Narkós fogta, vitte,
játszani azon? Senki sem hitte!
Nem tudta merre mi pendül rajta,
szíveket, szemeket könnybe csalva,
csak a látványt, miért mindent vállal:
Oda nézz! Egy ember megy gitárral!
A taxinál ahogy ajtó nyílik
látvány ötlete eljut a sírig,
mert nem fért be! Főleg nem keresztbe!
Hát napot nem gitárral fejez be!
Egy kőműves botlott a kérdésbe:
Mond, kezedbe ötszázért elférne?
Nyélbe ütötték gyorsan a boltot,
Vibró nem játszott már két akkordot.
Annát hívtam, ajtót nyitott fülke
könny áztatta arcnak, Veszprém szülte,
félig zsidó volt, félig meg székely,
benne élt örökké néhány kétely:
Ember mit ér ha csillagja Dávid?
Hozzá még nő is! Át ír az bármit?
Küzdött benne zsidóval a magyar,
nem tudta az élettől mit akar.
Tanára az bölcsészként ölelte,
ágyában kétszer hetente lelte,
professzor Pestről négy naponként járt,
őneki boldogan itt-ott megállt,
este, ha a pesti honát hívta
szóra egyedül asszonyát bírta,
számára nem volt őneki egy sem,
én a szépségét az éjben lestem.
Jó szót nem kapott, nekem sírt bánat,
hát úgy döntöttem Anna még várhat,
hajnalig űztük együtt a percet,
úgy ahogy lélek nyugalmat lelhet,
megcsodáltuk a gyönyörű hajnalt,
más éje szórt-e másnak is jaj dalt?
Nem tudom, sorsa egyszer volt vendég,
éjek, hajnalok meg nem üzenték.
Másnap az éjben jött a gyalázat,
mert Anna küldött Bell drótján lázat.
Mi történt tegnap? Mi volt a sírás?
Amikor furcsán megszakadt hívás!
Annát Pestről gyorsvonat lehozta,
ám szívem táncát kortyokkal ropta,
nem érdekelt, elmúlt, nem kell, minek?
Érte küzdjön vággyal másnál ideg.
Fizetésnap jött, ölt munkakedvet,
lecsorgattunk torkon mennyi nedvet!
Nekem mindegy volt pihenős héten,
Vibró sokszor megcsúszott e lépen!
Narkóst a kortyok mindig befűzték,
ők munka dolgát más napra űzték.
De ha indult pénz utáni hajsza
volt két műszak került velük bajba.
Egy ily nap munkát szájjal tereltük,
italt hozzá épphogy csak kevertük,
Unicum fogadott sört barátnak,
meg még fogak bort festeni látnak,
délben szedtük emlékeink sorba,
éttermek konyháit egy csokorba.
Adni kell már ételt az italnak,
kik ennyit isznak farkasként falnak!
Narkós megszökött, szavaztunk ketten,
Cserta konyhája lett nyerő menten,
boxos helyből elfoglaltunk egyet,
hátul, hogy humort magadnak szedjed.
Zamat kitünő, kért még egy rundot,
ami elhozta gyorsan a pultot.
Vibro hű volt, Unicumot rendelt,
az lent szétnézett: Ez a hely nem nyert!
Így hát Vibróból gyorsan kiinalt,
ragaszkodón hozott ételt-italt.
Reflex jó volt, félre tudtam csúszni,
kellett e helytől gyorsan búcsúzni,
pultnál rögtön fizettem serényen,
Vibró mögöttem osont szerényen,
oly stabilan, mint sohasem talán,
mit fogyasztott hagyta box asztalán.
Cserta odalett, nem leltük többé,
így lett a jó hely létünkben köddé,
de maradt még Mecsek, Kuba, Misi,
jó kedvünket el egy hely nem viszi!
Mennyit rejtett még szerte a város,
személyünk nem volt mindenhol sáros,
ám ily eseményt el nem feledtünk,
Unicumhoz többé sosem ettünk.
Anna írt, jön, várjam állomáson,
ám a szegény fejem járt már máson,
például, hogy hol és mennyi kortyba
lesz akkor pont torkom belefojtva?
Forintunk volt, tudtunk nem vigadni?
Utána egér jött hozzánk adni,
vele kunyerált Vibro a boltban,
uzsora derült: Megint raboltam!
Pistinek egy nagyon jó barátja
harmonikáját gyakran cibálta,
zenéje úszott, dobhártyánk várta,
éneke is szállt fülünket bántva.
Én kedvet kaptam, tanulok! Játszom!
Bár hallásom az egyik nagy átkom.
Hangszer nézett először ijedten,
mit is okozunk együtt mi ketten?
Kezem bóklászott billentyűn, gombon,
cimbora szólt: Hogyan kell? Majd mondom!
Indult a boci, egyszerű, tarka,
kijövő hang volt hányszor zavarba’!
Hitte, letisztul! Megy ciszbe, fiszbe!
-Mi lehetnék, ha Kieg nem visz be!-
Húztam én bátran! Toltam is össze!
Hangjegyet vártam: Tisztán kijössz-e?
Az néha szól csak úgy ahogy kellett,
de hát tudásból ennyire tellett!
-Ma is úgy bánom, hogy ötödikbe’
zenébe vágyam juszt is nem vitt be.
Zenei szakkör indult műv.-házban,
elmentem én jelentkezni lázban,
oktató nézte ki hogyan penget,
majd szava rögtön gondot belenget.
„Itt ne citerázz! Nevellek másnak!
Állj be hát közénk köcsögdudásnak!”
Ránéztem, rögtön eszembe villant:
Anyád a köcsög! Megyek, ha nincs lant!
Húrosra vágytam, egy tamburára,
papa ígérte, mutatva fára. –
Esély az elszállt, tambura sincsen,
szívem csak sóhajt elvesztett kincsen.
Olvastam sokat, hogyha tehettem,
a betűk árnya úr volt felettem,
újságot, könyvet naponta láttam,
ha nem kocsmában görnyedt a vállam.
Ámbár ott is járt kultúra bőven,
csak nem leírva, jelenidőben
hány életrajz, rege járta füstöt,
kötve érnek aranyat, ezüstöt!
Egy hét lógás váltott hét nap tornyot,
az őszben mind Baranyában forgott.
Furkáltunk magra, mit vártak ládák,
mellettük táncot mérnökök járták,
hümmögve, bölcsen szólt nekik réteg:
Véleményt nyíltan közölni féltek?
Végül a ládákat raktár várta,
majd idő kukát nekik kitárta.
Utolsó tornyom erre az évre
Ibafán állt nézve le a mélybe:
Rejtőzik-e urán ott sugárban?
Kerestük mi azt schichtenként hárman.
Szőlőhegy, falu volt jobbra, balra,
egy agg baktatott minden nap arra,
kettő közti úton járkált borért,
kínálgatta dicsérő sorokért.
Pár kortyot ittunk, lestük ki hogy lát?
Talált benne uborkát, káposztát?
Áldás nem jutott túl sok a kénnek,
megmaradt majd’ mind a szomjas vénnek.
Ha macskával hált arca mutatta,
-asszony rajta tíz körmét futtatta-,
mégis csak jött-ment, mert ez a lőre
tartotta köztünk hosszú időre.
Ibafa felé várt Almamellék,
hol névadó cefre illant nemrég,
buszunk megállt, megbillent pár pohár,
decistől hangulat nem volt kopár,
vidáman vártuk a falut, tornyot,
ahol a motor barátként morgott.
Fúrószár járt, hogy várt tizennyolcra,
akkor munka pihenni megy polcra!
Ha este mentünk főzde bezárva!
Így megálló átjött Szigetvárra,
faháznál sofőr talált a fékre,
mi meg decihez jutottunk végre,
barack, szilva, vagy bármilyen kommersz
égette belénk: Gyomrod sír, hogy nyelsz!
Toronynál büfire az jött vissza:
Mind lökött aki ezeket issza!
Ráadásnak még az esti égre
hangvihar is jött fülünkben égve,
Taszárról felszálló orosz hadak
repülőikkel voltak ott vadak.
Ahogy suhant fent egy-két vasdarab
fülcimpánkba dörgő hangjuk harap,
mikor hangnak sebességét éppen
átlépték ott fenn a sötét égben.
Hármunkra várt műszak, az utolsó,
kollégánknak sok lett pohár, korsó,
így hát mentünk ketten Szigetvárig,
ahol sör, párlat eljutott szájig,
fúrómester döntött: Sok ez mára!
Fejem otthon dől le a párnára!
Így egyedül őriztem a tornyot,
a szürkémben egy gondolat forgott.
Kocsma nincs zárva, van ital benne!
Arra még ma de nagy szükség lenne!
Na, ott néztem egy rasszista látványt,
züllött nép kidobott egy cigánylányt.
Katonaként párja szolgált messze,
ő kereste, mára másik lesz-e?
Elmerengtem én a nehéz sorson,
ítélhet az ki elveszett kortyon?
Decis forgott, rábírjon pár szóra,
majd eljött lassan ott a záróra,
liter bor bújt hozzám egy üvegben,
hát ketten mentünk így a hidegben,
bár ő útközben kicsit elfogyott,
toronynál testem dikóra rogyott,
víz folyt, mit még nappalos fakasztott,
mikor fúró elérte a karsztot.
Másnap az UAZ rázkódott Pécsig,
ám örültem, nem látom hány hétig!
Torony visszavárt, de januárban,
így hát züllöttünk kocsmákban, bárban,
egybefolyt lassan nappal meg éjjel,
közelgett éj karácsonyi fénnyel,
Jézus még nem intett, csak a pincér,
ha szó rátámadt inni száj mit kér.
Mikor Éva nyúlta le a napot
ebéd után Vibró gellert kapott,
láncát vette, könny rezgett egy szálon,
-Kőbányai Sörgyár a medálon! -,
Ne! Fogd hát! Itt van, boldog karácsonyt!
Te vidám lökött, majdnem barátom!
Könnytől szökve elnyelte belváros,
hol egy nő hitte: Férfi, meg sármos.
Éj elhozta volt ünnepek ízét,
könnyel festve az emlékek színét,
de másnap oldva kortyokban gondot
kéz csapostól poharakat hordott.
Bácsszőllős fia, Robi csalt inni,
meg segítsek nehéz időt vinni,
egyedüllét vallatta a lelkét,
az meg sokszor megöli az elmét.
Elhagyott szülőföld dőlt rá fájón,
hozzá magány dunántúli tájon,
uránnál lenn vaslovakat űzve
nem tudta létben van cél kitűzve?
Olympia várt ránk nappal, meg éjjel,
vörösbor küzdött bennünk az ésszel,
mindkettő tűnt nappalt éjbe tolva,
szív nem gyógyult, hiába fúlt kortyba.
Januárt már láttam üres zsebbel,
de Robi jött mindig vidám kedvvel:
Nem számít! Hozok pár rongyos bankót!
Nincs? Megnézem lakhelyét, a bankot!
Gyűjtése egy részét így feléltük,
hogy létünk szép lesz, hittük, reméltük!
Hónap közepén várt újra munka,
züllésünk leállt, ez vált javunkra.
Robi is ment rángatni a csillét,
tett nem látta álmok ellen mint vét,
azok bennünk elpihentek csendben,
Alföldre csak a gondolat rebben.
Maradék kuncogott -nálam szájt tát-
mikor bérből rendeztem a számlát,
mit szórtunk borba, Olympiába!
Most már látom, bizony nem hiába!
Odúmból szomorúan kibújva
toronyhoz baktattam volna újra.
Indultam én, de ott volt a resti,
hol a gyomrot az ital befesti,
Vibró zengte: Forraltbort pár korttyal!
Lelkedben ég Szombathelyig bordal!
Hát ez nem jött be, döntött több pohár,
vonat rám fütyült: Holnapi megvár!
Este fújt be szállóra a végzet,
behívóm örült: Címzettre nézhet!
Szidtam a postást: Vigye anyjába!
Nem hadba tartozom! E bandába!
Érdekelt bárkit? Engem sem munka,
egy pengét hívtam: Döntsön javunkra!
Tenyerem megvágta, sebész varrta,
konzervet hinni ő sem akarta.
Búcsúhoz bandával inni kellett,
hisz, ha indulok halál rám lelhet!
Magam javára billentve fölényt
tervben öltem pár csillagos görényt,
golyó által jutnak majd e kegyhez,
arány legalább kettő az egyhez!
Több csillagos hull? Viszonyszám még jobb!
Nem én leszek az akit ott ér kopp!
Elmúló pár hét folyt búcsúzásban,
egyedül csak én voltam nagy gyászban,
cimborák zengték: Ott pardon nincsen!
Megtanulod majd, hogy ki az Isten!
Ösztönöd, véred hiába lázad,
börtön nyel el, vagy kussoló század!
Nem nagy reménnyel hagytam el Pécset
Alföld felé Hadak Útja végett.
Neszvecskó Ferenc
Peiting
2024.01.14.
Sínek mellett Epilógus
Magam mögött hagytam magtárt,
nekem vagon többé nem járt,
Jancsiéknál pár szó között
elköszönt egy vidám lökött.
Búcsú rakott bút a tájra,
szimatszatyrot meg a vállra,
kerék zenélt a vasúton
szívem az a bánathúron,
mandulaíz torkon le-föl,
cél meg agyban, ott legelöl.
Messze, távol, csillogással
világ várt rám árulással,
avagy élet, ez a csalfa
döntött úgy hogy veszíts rajta?
Nem indulsz el? Az mar fájón!
Vagy szülőföld, ő szívtájon.
Duna fölött zakatolva
már a jövő jött dalolva,
felém futottak a hegyek,
azt zenélték vidám legyek!
Vasason a bányát járva
bú már nem is szökkent szárba!
Ám két hét után vonatkerék
szülőföldem elvitt feléd,
mikor a vágy szívet űzve
Alföldet írt célt kitűzve.
Szempillámon némi szénnel
szóban szórtam élményt széjjel,
május könnyét a föld itta,
itt-ott kortyot hagyott vissza.
Éji léptem lábam nyomán
nappal árult el mostohán,
hisz álmom holdfénybe bújva
ajtót nyitott megint, újra!
De Kékszemű drága hangja
volt most a halál harangja:
„Nélküled lép szívem, álmom,
nem veled kell utam járnom.”
Még eljutott ez angyalig
pár akkord, Holnap hajnalig.
Szívemben a drága hanggal
elűzött a kelő hajnal.
Napkelte jött, hozott könnyet,
elkerült busz, meg a járda,
át mezőkön magány könnyebb,
testvéri szó lelket tárta.
Petyinél a kortyokon át
diszidense ránk nevetett,
leporolta szívben nyomát,
azét, kit egykor szeretett.
Őrizgette dédelgetve
amit képzelet meghagyott,
bár az ész az kételkedve
idézte fel amit kapott.
Busz, vonat vitt, várt a tárna,
a szív meddig nem feledett!
Csehók mélyén magány járta,
hangjegyeken könny remegett!
Vagy felsírt nyekergő magnó,
beírva két fontos szavat:
„Ez itt az utolsó tangó…”
Még most is magával ragad!
„Nem állok utadba többé,
nem járok utánad én,
nem szólok hozzád, ha látlak,
DE arcod HOGY felejteném?”*
Neszvecskó Ferenc
Peiting
2023.03.10.
*Payer-S.Nagy
Züllött aknák
Vasas bánya
Nem akartam én akkor semmi mást,
csak megnyerni egy régi fogadást.
Egy láda sört nyersz, indulj már, ne félj!
S közben megtudod milyen a mély.
Vasas bányát amikor megláttam,
gondolatban már nem is ott jártam.
Mert e szörnyet mégis mi ellette,
hogy egy kocsmát sem szült ott mellette?
Szabóné volt ott a munka őre.
Felvett, nem tudta mennyi időre.
Gondoltam, nem leszek munka hőse,
bumlikkal lettem jó ismerőse.
Hogy mégse haljak bele a kénybe,
a munkásszállót vettem igénybe.
Közölte Sanyi bácsi, a gondnok,
ne aggódjak, szintet itt nem rontok.
Voltak jók, Illés Ádi, Jászai,
meg laktak ott Földnek nagy gyászai.
Közöttük én, ily egyszerű gyerek,
kissé lazán, csak zülleni merek.
Ádi, ha ivott, hetek múltak el,
míg örök zakója nyugvásra lel.
Akkor szeppent meg e jószívű srác,
ha megjelent anyja, dusnoki rác.
Első nap a mélybe le sem vittek.
Á, hosszú haj! Jövőben nem hittek.
Műszak végét szomorúan vártam,
gondolatban kocsmát nem találtam.
Ott! Buszmegállóban van egy vájár!
Kannájára sok kolléga rájár.
Kupakot vidáman letekeri,
jó pénzért poharad tele meri.
Második nap le, mászni mindenen.
Ennyi port nyelni? Sok lesz Istenem!
Sétáltatónak volt egy sejtése,
vár engem már a Huttner fejtése.
Onnét egy név maradt, Fullér vájár,
asszony mellett doktornőhöz átjár,
mikor otthon kissé zokon veszik,
nem érti, vajon ezt miért teszik?
De bagózni, azt tőle tanultam.
Igaz először majdnem megfúltam.
Nyugodt ember volt, vidám s laza,
sosem görcsölt kinek van igaza.
Komlón a szállás, Vasason bánya,
kettő között meg a nap talánya,
utazásnál várt mindig a döntés,
mi vár rám ma, fejtés vagy a söntés?
Komlón Szekcső lett ivócimbora,
pénze az nem volt, csak néha bora.
Tenyerén a város, hely szülötte,
ifjú életét már elzüllötte.
Ő nem akart lemenni a mélybe,
fenn, napfényben tobzódott a kéjbe,
Gyémánt, Rózsa, Tízes, vagy a Béke,
mindnek volt egy-egy ránk váró széke.
Befújt az élet két gödrei lányt,
húzott oda, ott ölte a magányt.
Én nem tudtam nagyon meghülyülni,
meg minek Gödrére települni?
A gondolat bennem kergetőzött,
hogy a munka mégsem oly fertőzött!
Főleg reggel, a szív alszik korán,
az agy úrrá lesz a vágy mámorán.
De délután! Tízperces út hosszú!
Győz a vágy. Részéről ez a bosszú.
Tizennégyes? Az mindig Pécsre jár.
És ott az élet ifjan nem sivár.
A nyár végén történt egy kis bibi,
cimbora lett Somogy fia, Tibi.
Nahát, még egy ilyen nagy sumákot!
Sajnálatból ringatták dudák ott!
Olykor jöttek vidám lelkű lányok,
egyszerűek, vagy már boszorkányok.
Nem is értem mit láttak meg bennünk,
miért nem kell értük semmit tennünk?
Úgy hiszem, egy volt, akit szerettem,
de ott a sors döntött már helyettem.
Bizony őt másnál kellett otthagyni,
így lelkem kezdett akkor megfagyni.
Ha munka által támadt a bánat,
hátra hagyni a víg cimborákat!
Hányszor szólt vígan a dobos Karcsi,
Neszi ne menj! Gyere velünk! Tarts ki!
Az Alföldre még vonattal járván,
nem mindig voltam egyedül, árván.
A látás romlik, szem szesztől nem lát,
Pécsváradon fertőzték a cerkát.
Fegyverkovács kérdő mondatára:
Névre emlékszik? Csak illatára.
Abban sosem csak a virág bűnös,
ha porzás után méhecske nyűgös.
Kenegetve a huncut svihákot
szobalány igen nagyot kiáltott.
Sanyi bácsi engem vont kérdőre,
ő sem hitte, hogy a lány félt tőle.
Nem kopogott, csak jött be vidáman,
nem is figyelt, dalt dúdolt magában,
engem nem zavart, hmm, megszokta már,
megfordult, és leszakadt a csillár.
Télen a város koszos s ronda,
Decemberben szétesett a konda.
Tibi is ment, meg még pár cimbora,
lelküknek kellett az otthon pora.
Várt az ünnep az alföldi tájon,
arra mentem, hogy szívem ne fájjon.
De túl a karácsonyi kalácson
szólt a csatlós: Ne lépj át a rácson!
Szabóné várt, nála bumlik sora.
Ne szálljak le! Nincs mélység mámora.
Bumli nélkül negyedévet fűtök,
vele minden bűnömet elűzök.
Ígért napi majdnem száz forintot.
Láda sör sincs! Ötlete megingott.
Ha dolgozom, így számoljon velem!
Itt nem? Akkor Petőcön meglelem!
Neszvecskó Ferenc
Bad Herrenalb
2019.08.18.