Neszi

Haza
eNeF•  2021. június 14. 01:25

Halom

Milyen szép is dicső magyar múltunk,

habár igen sokszor vérbe fúltunk.

Hosszú út indult az Urál mellett,

hány irigy szomszéd szólt, jönni kellett.

Ahogy meggyengült a kazár rokon,

rögtön tovább léptünk, nem járt pofon,

Meg Kárpátokon a magas fenyők

szebbek, vonzóbbak mint a besenyők.

Barangol e nép Tiszán, Dunán túl,

de Ottó fenyít, hát nem kirándul.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor sem került be a hatalomba.

 

Haragudott e valaki rájuk,

ha trónra vágyók ölték királyuk?

Habár a halott testvérnek vére

szállt vissza a nemzetnek fejére.

Bár a szegény nép csak néha lázad,

ez pusztítja Árpád majd ki házad.

Arra meg fájó kínnal gondolok,

ezért is űztek minket mongolok?

Kihalt egy ház, múlton új hány sarjad?

Te magyar hát megint egymást marjad!

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor sem került be a hatalomba.

 

Lassan jön fény, felragyog csillagunk,

van felkent kit rabként is láthatunk,

nagyként tűnt el év több mint másfél száz,

Antaléknak jut a legNAGYobb gyász,

de már ott a keleti végeken

lesz az a muszlim tenger végtelen.

Csata jelzi, a vesztes várnai,

nőni fognak e nemzet jármai,

Hont majdnem száz nyár talál még egyben,

utána nem lesz része e kegyben.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor sem került be a hatalomba.

 

Szenvedésnek üt Mohácson óra,

rabigát raknak a magyar szóra,

rabságba juttatva oly sokunkat

hány felé szeljük a szép honunkat?

A kétfejű is jön, minket tép, mar,

ellenük sincs a kardon elég kar.

Önös érdek húzott sok irányba,

volt lélek hány emberbe, silányba?

Kik a hazát akár így elvesztve,

nem élnek hatalmat eleresztve.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Az erdélyi pórok, karok, rendek

egykor nagy névre cseppnyi fényt csentek,

bár rá árnyékot vetett a Porta,

kinek az adót összekotorta.

Részben szabadon, majdnem úgy sokszor

trónért egypár fejedelem bokszol.

Na, gondolták koronás tolvajok:

A bécsi szolgák népe újra sok!

Egy galád család tovább törtetett,

a gaz iszlám meg vesztett földeket.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Néha szabadságért lángolt vérünk,

a húszra hányszor rossz lapot kérünk!

Meg még mennyi egymást űzi, öli,

kicsiny esélyeit elTököli.

Állandóan jött áruló magyar

ki jót folyton önmagának akar,

sosem számított a nép, a nemzet,

ha ilyen Júdásnak ezüst csengett.

Mert a gyalázatban nem volt korlát

a magyar szolgált Udvart és Portát.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Máriánk azt nézte szomorúan,

hogy pusztulunk saját háborúban!

A nevetés az szállt labanc felől,

mert nálunk gyarló önzés jár elöl.

Pozsonyban nemest mint húzta dróton,

selejt családot hagyva a trónon.

Így döntött léhűtők kénye-kedve,

egykor volt dicsőség rég feledve,

fénye tűnt végleg akkor a névnek,

amit fakón is látunk mily szépnek.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Futnak évek, néha vele lábak,

kardot lep rozsda, alszanak vágyak,

de szabadság ébred, lobban, lángol,

szép remény te ott igaznak látszol!

De hogy kit válassz eladták egykor,

nemzetnek nem jut csak bú, a terror,

kinek pont érte kellene lenni

az tudott sokra pusztulást tenni.

Nem várt kényszer ad végül a jóból,

utált népből születik a sógor.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

A trónon telhetetlen selejt fajta,

fegyvert csörget, hát most veszít rajta.

Vörösben ég ész, rongy, csillag, a föld.

Fellázadsz magyar? Hát önmagad öld!

Majd elpusztul bele nemzet, ország,

rabló hordák annyira kifosszák,

haladás kap más érdekért pofont,

fehér halál hoz áruló rokont.

Az visszarángat elűzött múltat,

remélt jövő hidegen kinyúlhat.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Rég vesztes eszme jön magyart ölve,

uszítanak mindenhol gyűlölve,

elvetik pusztulás új magjait,

áldozva akár e nép nagyjait.

Vélt koncért elad bárkit pár féreg,

nemzet testén élősködő réteg.

Majdnem préda feláll, visszatámad,

fogyunk, hullunk, nálunk nő a bánat.

Sötétségbe kis fényt hoz, nem vitás,

de törpéken megül e óriás.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Hát nem volt köztünk egy sem ámuló,

csak megint sok honunk eláruló.

Annyi selejtet hoz önös érdek!

Aljasból itt folyton van temérdek.

Szüntelenül van ki hazát árul,

győzködi kétkedőt igazárul,

lehet vevő német, sárga, muszka,

ő zsebükbe lejt folyvást a csúszda.

Bár az önvád tisztítja egynémelyt,

tömeg szava kelt csak győztes kételyt.

Ennyi választott bűnöző halomba

akkor se került be a hatalomba.

 

Koptak láncok, meglazult a bilincs,

szabadságra nyit nyugatra kilincs,

szép álmokat ringat hit, a remény,

áruló hány választott lány, legény!

Újra előjöttek szokott férgek,

akiknek első az önös érdek,

Köztük ismét mennyi rohadt, aljas,

te meg magyar ne sírj meg ne jajgass!

Ha soha nem teszel ezek ellen,

maradsz gyáva hitvány szolga jellem!

Ennyi választott bűnöző halomba

nemrég került csak be a hatalomba!

 

Neszvecskó Ferenc

Bad Herrenalb

2021.06.14.

eNeF•  2021. április 23. 12:30

Mai forradalom

Hull még morzsa, jut kis kenyér

addig nem zárul sok tenyér,

de gondolat már nem henyél,

itt lehet sok patkány meg él?

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Melyik bukott nem süllyed el,

szavából hány ökör vedel,

továbbra is minket zsebel,

mert szemekről nem hull lepel!

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Tömeg csak néz, vesztett jövőt,

nemzedéket, pár felnövőt,

mennyi imád itt cselszövőt,

hol hit, zászló rejt bűnözőt.

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Bármilyen vész jár mifelénk

hazugságot rakják elénk,

azt sulykolnák egyre belénk,

mintha valót nem sejtenénk.

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Nemzet bambul, legyint balgán,

rég nem áll már büszkén talpán,

ez lett itt már az új Balkán,

mindig patkány van a pajzsán.

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Dicső múltnak jut siralom,

hősöket rejt csak sírhalom,

jog nem csendül igaz dalon,

elfogyunk mi saját bajon.

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Rabló, tolvaj áll sír körül,

szeme könnyes, zsebe örül,

mit ősök hagytak örökül

mind neki cseng, ott tömörül.

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Ma ne szóljon bús dalárda,

fekete légy te kokárda!

Kitől nemzet jövőt várta

attól járja szívét dárda!

Kiket rángatunk kokárdán,

hittétek, majd döglünk gyáván.

 

Neszvecskó Ferenc

Bad Herrenalb

2021.03.15.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom