Neszi

Hisszük, az ember fejlődni képes,

- bár bűnei száma nem lesz véges-,

ám sok őrült van ki minden áron

hatalmon függne, e gyönge szálon.

Érzi, hogy veszne, dermed a lelke,

pusztítva mindent, szolgákra lelve,

rettegése ad tanácsot észnek,

gátat nem szab sehol sem a vésznek.

Állsz, nézel, ott, az miért is lehet,

hogy sír, jajong a szabadság a Dnyeper felett?

Elfolyó vérrel írja hány nemzet:

Fejlődés semmi! Ember jobb nem lett!

Legfeljebb halál váltott gyors szárnyra,

kínt is fokozva, ne legyen árva!

Benne égve elpusztulnak hányan,

közöny közben él: Messze van, láttam?

Te, olyan vak vagy, jövőt nem látod?

Aki most küzd, hal, az a barátod!

Állsz, nézel, ott, az miért is lehet,

hogy rí, sikolt a szabadság a Dnyeper felett?

Véljük, ember tanul, egy sem felejt,

mégis, ki úrrá lesz sokszor selejt,

szava egekben, magasztos, fennkölt,

egy mi hiányzik, emberi erkölcs.

Vele vér fest afgán, szír földeket,

ukránt, ki ellene szót fölvetett,

bárhol, bárkit gyűlölve eltemet:

Tett magáért, nyer ilyen érdemet!

Állsz, nézel, ott, az miért is lehet,

hogy elvérzik a szabadság a Dnyeper felett?

Megannyi néz, ajkukon némaság,

vagy ha szól az pengeként szívbe vág,

nem érti azt, milyen e rettenet,

megoszt, megöl, egyenként meglehet.

Van kit megvesz, könnyedén, gombokért,

talmit kapnak, cserébe a honért!

Nekünk, kit pusztítottak századok,

feltűnik, e árulás ára sok!

Állsz, nézel, ott, az miénk is lehet,

a most haldokló szabadság a Dnyeper felett?

Neszvecskó Ferenc

Peiting

2022.03.05.

Ölnek egy népet, mondhatni testvért,

mert olyannak hitt csókból már nem kért,

ment volna messzebb, látott hány gyilkost,

az halállal van ölelni itt most.

Fejed fájón kezeidbe veszed,

az tudd! Ha küzdesz, értünk is teszed!

Testvér, ne hagyd a kezeid ölbe!

Hisz a másik eszméidért ölne!

Ha hagyod rád tesz béklyót meg láncot!

Hisz gonoszabb, mint ahogyan látszott!

Fejed fájón kezeidbe veszed,

az tudd! Ha küzdesz, értünk is teszed!

Testvér, ha ölsz, -eljött a rettenet-,

őt, ki hiszi, neki mindent lehet!

Kezed, - tudom-, először megremeg,

de tedd! Szabadság így jut most neked!

Fejed fájón kezeidbe veszed,

azt tudd! Ha küzdesz, értünk is teszed!

Testvér, harcolj, nem való vagy rabnak!

Hol gondolatot bilincsbe raknak.

Inkább folyjon elveszítve véred,

ahogy halált megszállóra méred!

Fejed fájón kezeidbe veszed,

azt tudd! Ha küzdesz, értünk is teszed!

Testvér, halsz, és így nem veszik hazád,

hited nem hagyja valós igazát,

népednek nem lesz zsarnok szó szabva,

emlékednek glória lesz adva!

Fejed fájón kezeidbe veszed,

azt tudd! Ha küzdesz, értünk is teszed!

Neszvecskó Ferenc

2022.02.27

Peiting

Ha szív először gyászol,

fájdalom elgázol,

térdre rogyva mászol,

talpig könnyben ázol,

sors sötétet vázol.

De teremtőd rád szól:

Lesz még ilyen párszor!

Ha szív másodszor gyászol,

ott bent nagyon fázol,

falat vakarászol,

hanggal mellkast rázol.

De az élet rád szól:

Lesz még ilyen párszor!

Ha szív harmadszor gyászol,

sós víz arcot árkol,

bánat téged szákol.

Lét ridegen rád szól:

Lesz még ilyen párszor!

Ha szív sokadszor gyászol,

kéz könnyeket mázol.

Ég azokkal rád szól:

Lesz még ilyen párszor!

Ha szív fáradtan gyászol,

múltba nézel százszor,

könny meg hullik párszor.

Ha szív elmúltat gyászol,

fejet hajtasz párszor.

Ha szív kihűlt, nincs párszor.

Neszvecskó Ferenc

Bad Herrenalb

2020.02.26.

Paci Laci

Egykor rég a holland partokon
barátság szelleme átoson,
meglengetve egy pár stafli fát,
egymáshoz lök két jó cimborát.

Nem tudták ők mi kezdődik el,
de vidámság közös útra lel.
Csak azt tudták, ahogy szólni kell.
Azt is, mikor. Vagy csak fül felel.

Egyik vehemens, fellobbanó,
másik lazább, olykor koppanó.
Évek teltek, nem napok hetek,
szálltak a vicces történetek.

Sok vidám, néha boszorkányos,
út pora így nem volt magányos.
Ritkán látták ki ad itt hangot,
bizalom nyújt mindennek rangot.

Szól egyik, szögedi betyáros,
pedig nevelte hagymaváros.
A másik mély, olyan bácskai,
s lettek egymás vidám társai.

A Gutenberg rajtuk segített,
közéjük kötelet feszített.
Korlát adta hozzá a postát,
betűhöz nem használtak rostát.

Másik gyalogolt volna ezret,
elsőtől ehelyett lemez lett.
Valakinek hiányzott a jel,
ott a másik kölcsönnel felel.

Pár idegen szó a fülre hat,
van ki lefordít néhány szavat.
Zenéhez, géphez kell a tudás,
biz akkor sem jön az elbukás.

Sok nevetés szelte az étert,
róva köztük pár kilométert,
építve a barátság várát,
amit víg emlékezés jár át.

Kit így barátomnak mondhatok,
érte szót vidáman onthatok,
ő biz egy makói nagy maci,
neve röviden: Paci Laci.

Neszvecskó Ferenc
Komló
2019.06.02.

Sírás

Sírt, rít, mi osont holland partokon,
fáj, ha hal szeretett barát, rokon,
a lélek ég, mar, átír dolgokat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Jó barát ment, humorból napra kész,
ha étkezett, az volt nagy marhavész,
inni rá? Sosem számolt kortyokat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Mennyi percünk lopta el kacagás!
Ha szórta kincseit e nagy dumás,
könnyek nevetve mutattak fogat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Bár vélt olyat, mit én sosem fogok,
-nem baj, ha a szív rablóért dobog-,
vitáztunk mi ezen hányszor sokat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Hitte is mit mondott, - csak úgy lehet! -,
nyersen, nyíltan szórta az ihletet,
indulata szült sokszor gondokat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Mondta azt, mindig jól ítél, szeret,
akit elásott, ötvenre temet,
ez nem hozott sokszor jó pontokat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Szerette, mit egykor muszáj lökött,
ám néha már e munkába nyögött,
-Sok mihaszna hagy trágyadombokat! -,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Rendre igény kicsit sok volt talán,
a böcsület vitt zászlót igazán,
- Trehányság vesszen! - volt a gondolat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Kicsit változott, fújtak új szelek,
lágyították bent, keblében nevek,
súgtak hangokat, újat, fontosat,
sírás, te, ne fojtogasd torkomat!

Oly közel volt már a múltnak bére,
de örök gyilkos vágyott szívére,
küldte folyón, mi lezár sorsokat,
sírás, te, most bömböltesd torkomat!

Neszvecskó Ferenc   
Bad Herrenalb
2021.08.08.

Anyám ébredj! A lelkem, a testem éhes!

Szeressél! Etessél! Te drága! Te édes!

S mondj mesét! Úgy, mint eddig minden este!

Mikor a szemem a szép álmom kereste!

Vagy csak simogass, hogy az csendben rám szálljon,

a meseszép álmom valósággá váljon!

Jó Isten! Jó Isten! Te kell, hogy most segíts!

Szeretetével engem tovább melegíts!

Neki köszönhetem gyönyörű világom!

Nyolc éve már, hogy én minden nap imádom!

Ő szeretett nappal! És szeretett éjjel!

Ezt nem cserélte el soha semmi kéjjel!

Mesét mondott nekem minden elalváskor!

Aludj! Aludj! -Búcsúzott. - Játszunk majd máskor!

Jó Isten! Jó Isten! Te kell, hogy most segíts!

Szeretetével engem tovább melegíts!

Apám az sosem volt, az sosem lesz, nincsen.

Édesanyám nekem az egyetlen kincsem!

Nem lehet, hogy elvedd! Ne legyek én árva!

Szeretetet kolduljak, világot járva?

Nyolc éves épp múltam, és Te sötét estén

más helyett vitted el, elmúlás meg testén!

Jó Isten! Jó Isten! Te kell, hogy most segíts!

Szeretetével engem tovább melegíts!

Három napja már, mindig mossa az arcát.

Szeretgeti. Sír. Mutatja sok szép karcát.

Ébredj! Nevessél!  Te drága, kedves arc hát!

De a nehéz élet szedte már a sarcát.

Ő meg elkezdi a legnehezebb harcát.

Jó Isten! Jó Isten! Te kell, hogy most segíts!

Szereteteddel ily árvákat melegíts!

Neszvecskó Ferenc

Bad Herrenalb, 2019.10.19.