Édesanyánk

eNeF•  2019. július 11. 21:34

Tudod Te, hogy ez a szó, édes,
anyával együtt mire képes?
Tudod, ha őket összerakják,
világon a legszebb szót kapják!

Mindent mi jó, szíve rak eléd,
boldogságot Ő plántál beléd!
A kebledbe parazsat ültet,
melegéhez sok ember ülhet.

Édesanyám sokat ültetett,
nyugton így keveset ülhetett!
Szíve parazsát vígan adta,
tőlünk soha meg nem tagadta!

Ősz haja, a vidám tekintet!
Mi szívünk erre nem legyintett!
Ölelése, simogatása!
Az Édenkert megtalált mása!

Mikor adhattunk volna éppen,
sors vágott minket durván képen.
Tőlünk akkor a jót elvette,
Édest súlyos beteggé tette.

Betegen nővérem ápolta,
fáradozását nem számolta.
Árát ő soha meg nem kérte.
Amíg él áldás neki érte!

Haldoklott. Én rémülten álltam.
Lélekben én is holttá váltam.
Olyan Isten s ember nincsen,
aki e fájdalmon segítsen!

Évek teltek, hitem halott volt.
Nem gyógyult szívben e vérző folt.
De az idő szólt: Tanítása?
Nem élt hiába! Ő kell lássa!

Ez megszólította szívemet,
mozdult a kódolt üzenet:
SZÍV IZZÓ SZERETETPARÁZSA,
ÉLETÜNK LEGNAGYOBB VARÁZSA!

Neszvecskó Ferenc 
Komló, 2019.04.27.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!