A hang

A sóhaj bóklászik, keresgeti társát,

ráakad, öleli, át is veszi táncát,

pillanat a percnek örömöt bontogat,

ő szól az órának: Felejtsd a dolgodat!

Nap újra körbe néz tavasz illatával,

boldogság birkózik fényében a mával.

A szó némán leül, nem zaklat most senkit,

éhes csók az aki minden hangot elvitt!

 

Álmodás elsuhan, helyet ad a vágynak,

mit csókok szítanak, kik egymást imádnak,

a mámor úgy lengedez tollpihét játszik,

olyan lágyan takar, érzem, de nem látszik.

Szemnek kedves tájat a Nap fénye áthat,

bőröm rásimul, mert irigy, ő így láthat.

A szó némán leül, nem zaklat most senkit,

érintés az aki minden hangot elvitt!

 

Vándorol le-föl, őszintén szól, nem némán,

súg még a szemnek is, izgatóan néz ám!

Körbe jár, amit tud, beszél ő szép nyelvet,

képzelet válláról leveszi a terhet.

Álomnak besegít, ébreszt, őriz vágyat,

útnak indít sóhajt, Isten tudja hányat!

A szó ül majdnem némán, ajkat épp megnyit,

-Szeretlek! Szeretlek! - súg fülednek ennyit.

 

Neszvecskó Ferenc

Bad Herrenalb

2021.03.06.