eM blogja

"Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek – kivétel nélkül mindenkinek – el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban. Igen, van egy vezérfonal."                                                                                (Paulo Coelho: Tizenegy perc)

"A szerelem olyan, mint a kábítószer.
Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek.
Aztán másnap többet akarsz.
Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek.
Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejtheted.
De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz.
Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni.
Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.
És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."
(Paulo Coelho)

"Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni e kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit, aki előtte volt... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna, kígyók meg Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban..."   (Márai Sándor: Az igazi)

"Mi volt a baj, az elsővel? Sértődés, hiúság. Az emberi nyavalyák és balesetek alján legtöbbször ezt találod. A hiúságot, a gőgöt. A félelmet, mert hiúságból nem merik elfogadni a szeretet ajándékát.
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.  Bátorság, nemcsak hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát…
Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van a gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle.
Mert azt hiszem, ez az igazság. Nem voltam elég bátor a nőhöz, aki szeretett, nem tudtam elfogadni a gyöngédségét. Akkor még nem tudtam, amit ma tudok… nem tudtam, hogy nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság a szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni, vagy nem mer elfogadni érzéseket.

Csaknem becsület dolga ez. S a becsületben hiszek. Gyalázatban nem lehet élni.”