dvihallyne45 blogja

Biz nem költenek verset,azon szegény nőkről,
kik "csak" otthon dolgoznak, fáradnak mindentől.

Kinek nyakába szakad az egész háztartás,
arról óda soha nem zeng,az milyen pompás!

Van dolga neki elég,felsoroni is sok,
nem is tartják számon azokat soha mások.

Sütés,főzés,mosás az senkinek nem csodás!
Takarítás is kell,tiszta legyen a lakás!

Varrni mi elszakad,a hiányzó gombokat,
olyan is akadhat,ami rajta kifoghat!

Gondoskodnia kell neki mindig,mindenről
na és a családban is külön mindenkiről.

Ő már kora reggeltől napestig robotol,
hogy soha meg ne fosszon senkit semmi jótól.

Elfárad naponta a sok "apró"munkában,
sokszor elismerést sem kap a családjában.

Mert nincs olyan állása,amiért fizetik,
azt mondják rá még sokan, hisz: "Nem is dolgozik!"

Mi is az a szeretet?
Így mondták a gyerekek:

- Ha egy kislány a
fiú ingét dicséri,
akkor ő azt napokig
le nem cseréli.

-A fiú borotválkozó
szesszel bekeni az arcát,
a lány bekölnizi magát,
aztán szagolgatják egymást.

-Szereti az anyu
nagyon az apukát,
neki adja oda
minden jó falatját.

Kávét ha főz neki,
azt ő megcukrozza,
mielőtt átadja
jó e megkostólja.

-Szereti a nagypapa
az édes nagymamát,
kinek fájdalom gyötri
sokszor a derekát.

Lábain a körmöket
szépen kilakozza,
éppen úgy ahogyan
a mama akarja.

Szeretetének ez a
főbb bizonyítéka,
mivel neki is fáj
régen a dereka!

Együtt sokkal könnyebb
ha valaki szeret,
a nehézségeken
majd szépen átvezet.

Egymás kezét fogva,
társunkat segítve,
a közös célokat
lassacskán elérve.

Örülni mindennek
mit közösen teszünk,
az élet vihara
így lesz könnyebb nekünk!

 Az idő ezüst szállal szőtte be a hajukat,de mégis fiatalosan mozogtak.Kéz a kézben sétáltak a színeslevelű
fák között az őszi erdőben.Messziről is látszott rajtuk,hogy nagyon boldogok.
 Halkan beszégettek és meg-megállva mosolyogva néztek egymás szemébe. Szemük mindent elárult a másiknak. A hosszú évek alatt  megismerték társuk testének minden rezdülését.Felelevenítették azt a nagyon régi emléket, amikor először fonodott egybe pillantásuk, amely oly sokat ígért mindkettőjüknek.
Az első randevút,melyet az óriás hópelyhek puha hullása és az őket körülvevő csend tett felejthetetlenné.
Az első csókot,amit szenvedélyesen adott,egymást kereső lágy ajkuk.
 Emlékezés közben nem feledkeztek meg az őket körülvevő táj csodálatáról. Egy szép tisztáson álltak meg,ahol hűs vizű forrás várta az elfáradt vándorokat.A selymes fű puhán hívogatta őket.Leültek és folytatták a visszaemlékezést.
 Visszaidézték életük szomorú, keserű perceit is. Az asszony szemében könny csillogott és pergett végig arcán, melyet szerető kézzel igyekezett párja letörölni. Fájó emlékek lehettek,melyek ilyen könyörtelenül törtek elő a múltból. A fájdalom csitult a símogatástól, és könnyein keresztül mosolyogni próbált élete párjára a nő.
 Folytatták útjukat és egyre több szép emléket idéztek fel a régmúlt időkből egymást kiegészítve. Újra öröm és boldogság ragyogott mindkét idősödő ember arcán.
 A fák lombját arany sugarakkal  vonta be a késő őszi napsugár,ahogyan az ő életüket is bearanyozta az egymás iránt érzett szeretet és az őket még mindig kísérő fel-fellángoló szerelem.