dufmar blogja

Uram, lásd meg a Föld gyalázatát,

lányt erőszakolnak és anyát 

A gerinc roppan, a méh megszakad,

halld meg Istenünk a siralmakat.

Vér serken az ajkon, hurcolt a haj,

mellbevágó, kék, zöld a nagy zsivaly.

Feslik a vászon, hasad, felfedi,

eltűnt a földről minden emberi.

Gyermek sír, vajon miért utálják,

miért itala a bódító mák,

hogy nincs ruhája, s nem szeretik,

testét, ha meghal, be nem fedik?

Prédája lesz a kóborló vadnak,

míg a hűlt szívek ki nem olvadnak.

Kedves emlék nem lesz róla egy sem,

és mégse, az ember meg nem retten.

Önnön vérére  mér gonosz csapást,

mi bűnét takarná, nem lesz palást.

Minden ruha véres, koszos, sötét,

égig fellebbezi, viszi pörét.

Botladozik a Keresztfa

gyenge emberlábakon,

szánakozik a Koponya

hegye az ártatlanon.

Ki az Atya előtt  játszott,

óvott, féltett kisgyerek,

most bíbor vértől ázott, és

minden bűnt magára vett.

Oldalába a gonosz vas

olyan simán beszaladt,

mint az odvas fát belakják

a hontalan madarak.

Csordult nedv, királyi vér, víz,

drága italul javallt,

rút vétkeinkért az Isten

előtt mentő szót szavallt.

- Kellemes találkozást. A nevem Csuka Iván, a POH as közösségi oldalról, a POH alkalmazottja vagyok.  Felhatalmaztak arra, hogy a cégünk képviselői nevében üzeneteket küldjek Önnek a Facebook-fiókjával kapcsolatos jó hírekkel kapcsolatban.
- Az remek, én pedig Isten országáról beszélek az embereknek, arról, hogy Jézus megváltott minket, Önt is, és bűneink meg vannak bocsátva. Senki nem jut a pokolra aki hisz benne, és hogy a halál után az Isten szerető karja vár minket.
- Kíváncsi vagyok, hallott-e a Promóciós Programról (POH), vagy értesült-e a nyertes nyereményéről?
- Nem, és nem is érdekel, köszönöm.
Én munkából élek, nem nyereményekből.
Meghívtam önt egy katolikus csoportba, ahol kegyhelyeket teszünk rendbe, szívesen látom önt, amennyiben ilyen munkában kész részt venni.
Vagy esetleg a verseim fogták meg Önt amiért jelölt, mert nem ismerem önt.
Van egy csoportom, ahol ismerősök osszedobtak nekem pénzt könyvkiadásra, és a bevételt a könyvből a gyermekotthonnak adtuk, kíván csatlakozni?

  Itt adta fel. Még meg akartam kérdezni, kiváncsi-e velem kapcsolatban valamire, amikor láttam, már nem lehet neki írni, és a Facebook ismerőseim közül is eltűnt. Rövid két óráig volt ismeretlen ismerősöm.

Dufek Mária

Láttatok már vastag betonkerítést, ami egy helyen megrepedt és bentről kibújt egy papanc, egy fehér illatos virág? Ilyenkor a kert szerelmes, de a beton védi, nem mutathatja, ami bent van, de a virágocska, a vadvirág mégis rést tör, kikívánkozik, és mindenki látja, de senki nem tépi le, nem bántja, és ez a virág idővel befutja az egész betonkeritést és széppé teszi, díszíti, és örömet okoz a járókelőknek

Egy járókelőknek különösen kedves volt a szerelmeskert kibúvó papancvirága. Gyakran elment a kerítés mellett csodálva a fehér virág egyszerű szépségét, élvezve gyenge illatát, tudta ez a virág érte nyílik, az övé, ugyanakkor mindenkié is, és soha egyetlen egyet sem téphet le belőle csak magának. De lefényképezte, és otthon a képet az íróasztalára tette. Mindenki másnak ez egy kép volt egy virágról. Neki szent kép volt, egy ikon, amelyet néha titokban megcsókolt, és beszélt is hozzá. Ilyenkor a szerelmeskertre növekedést adó, éltető eső esett. A járókelő csak remélni merte, hogy a betonkeritésen túl a gyönyörű rózsák tövisei nem okoznak túl nagy fájdalmat a kertnek, de tudta, ez együtt jár a kert létezésével. És hogy kapcsolata a kerttel egy csodálatos misztérium.

A szerelmeskert papancvirága néha megkérdezte a járókelőt: Hogy vagy? A járókelő szíve ilyenkor zengett, bontott az örömtől. Versben válaszolt és a papancvirág is verseket illatozott neki. Mindketten, a járókelő és szerelmeskert is, a levegőbe emelkedtek és táncolni kezdtek. Gyönyörű odaadó tangó, máskor keringő volt az övéké. A járókelő csak csodálkozott, milyen szépen tud a kert táncolni. Nem is feltételezte róla, hogy tud táncolni. Ilyenkor az sem érdekelte őket, ha mások látták egymás iránti odaadásukat. Mindez olyannyira tiszta és éteri volt, mint a plátói szerelem, ahol minden a lélek és a test semmi.

Egyszer az Úr gondolt egyet: Nem való a kertet magára hagyni, és küldött neki két kertészt. A kertészek a növényápolási munkákat vállalták, ezután a kertnek egy dolga volt, az illatozás. Az Úr elégedetten fogadta az orrába a bódító illatot, mind imádság volt az előtte. Amit a kert nem tudott, az az, hogy a járókelő a szívében hordozza őt, és minden Szentmisére elviszi. Olyannyira együtt van vele, hogy nemrég szinte kezet adott neki, majd restelledve húzta vissza kinyújtott kezét. Egy félelme van a járókelőknek, hogy a szerelmeskert hamarébb fog virulni az ég Ura előtt mint ő. De könnyebb is, ha várnak valahol, mégis szebb volna egyidőben menni, mert ők már egybetartoznak. A kert és a járókelő, mindketten ugyanazt szenvedik itt, és ugyanazt várják. Azt, amikor a kerítés már csak támaszték lesz a papancnak, és a kertkapu nyitva lesz. Akkor kert vágyott rózsaszirmot ád eledelül a járókelőnek, az örök élet zálogát.

Cseppenként adagolt olaj,
sebeinkre hűsítő vaj,
minden áldott fehér korál,
az Istennel korenspodál.
Öreg éjjeliszekrényen,
vagy forgatva sekrestyében
vigasz a félő léleknek,
elűzője a rémeknek.
Erő a kísértésekben,
bárhol érhető tetten, ott
virágzik mindenhol a jó,
mennybe visz a Szentolvasó.
Utolsóként fonják ujjra,
hogy letegyük égi pultra,
mint oly értékes pénznemet,
melyre az Úr a fedezet.

2022.04.07.