Vadak

Uram, lásd meg a Föld gyalázatát,

lányt erőszakolnak és anyát 

A gerinc roppan, a méh megszakad,

halld meg Istenünk a siralmakat.

Vér serken az ajkon, hurcolt a haj,

mellbevágó, kék, zöld a nagy zsivaly.

Feslik a vászon, hasad, felfedi,

eltűnt a földről minden emberi.

Gyermek sír, vajon miért utálják,

miért itala a bódító mák,

hogy nincs ruhája, s nem szeretik,

testét, ha meghal, be nem fedik?

Prédája lesz a kóborló vadnak,

míg a hűlt szívek ki nem olvadnak.

Kedves emlék nem lesz róla egy sem,

és mégse, az ember meg nem retten.

Önnön vérére  mér gonosz csapást,

mi bűnét takarná, nem lesz palást.

Minden ruha véres, koszos, sötét,

égig fellebbezi, viszi pörét.