Tavaszi kobzás

Tavasszal sírni kezd a föld,
patakzanak könnyei,
felébred az alvó tölgy,
s a füzek,
kedves udvarhölgyei. 

Sebesen szalad a folyó
jégdarabokkal hátán.
Nap fénye ropja táncát
az idő
végre meglazult sálján.

Trillák festik meg az eget,
néha kiles a pocok.
Picinyke teste remeg,
lám, a föld
még éhesen ténfereg.

A holnap más lesz, makk hullik,
kikandikál a toboz.
A tavasz keze nyúlik,
s több lesz az,
mit a téltől elkoboz.

2017.01.26.