Sírok

Imakosaradban pici helyet kérek,

dolgom van itt még, szép az ének..

Szem nem látta, fül nem hallotta,

mit az Isten készített nekünk oda.

Néha alfa állapotban, félálomban

kóbor lelkem oda be - betoppan.

Nem látok semmit, csak érzek,

szárnyalást és békességet. Mint

a templomban néha, ó, jaj, mikor

indulni látszik lábam alól a talaj.

Szememet kinyitni is oly nehéz,

mintha lefogná azt az égi kéz.

Olykor könnyem hullik egyre, és

hiába kívánom bár csendesedne,

vagy hogy vonna körém az Úr falat,

az emberek engem ne lássanak.

De viselnem kell ezt hátha, nincs a

keresztem, nem hordom hiába.