Nem lehet tudni

Nem lehet tudni fagyos éjszakán,

ki ölébe vackalódik, ül be a nyár.

A tél elkotródik éhen és szomjan,

kopott kabátját hagyva ottan.

hol a nyár busongva megpihen,

egy boldogságba megállt szíven.

A nyár azóta a Naphoz vágyik,

tűz a tűzhöz fényes tűzhalálig.

Minden anyag, ha végképp elég,

halvány füstként ejtik szerét,

hogy egy napon említsék őket,

az egymást és Istent szeretőket.

Vésett nevet a vésett név mellett,

vértanúiként a tiszta szeretetnek.