Mindig veled

Emlékszem, könnyeimet vitte az ár,

a Duna kegyes volt, de a föld kemény zár.

Piros szív koszorúd bár szép volt,

csak jel volt, hogy szerettünk.

Az önkéntelenül kicsurranó könny,

az beszélt helyettünk.

Csönd volt, fiatal voltál még,

fiatal a halálra,

egyik megy, másik marad, így van ez kitalálva.

Mégis, mintha örökké egyazon egy élne,

nincs új a Nap alatt,

bennünk van napnyugta s pirkadat,

csak egy változik, az anyakönyvben az adat.

Anyám, te most már én vagyok,

bennem ragyog fel hajnalod,

s egy véget nem érő napon,

te, én együtt leszünk valahol.

2019.04.25.