Merre akarja

Mi ketten mikor összefogtunk,

kéklő folyók mondták csorogjunk.

Habok ültek locsogva egybe,

arcunk foglaltatott keretbe.

Innen már nem akadt visszaút,

magunk mögött csuktuk a kaput.

Mi gyermeteg volt, levetettük,

a saját kenyerünket ettük,

de most, hogy rajtunk e sivatag,

hogy élünk isteni csoda csak.

Ledobtunk, mi sajátunk mindent,

a jóért hadd áldhassuk Istent.

Arra folyunk merre akarja,

drágaköveket mosunk partra.