dufmar blogja
GyerekeknekEgy szökőkút megpróbáltatásai
A szökőkút mérgében dúlt-fúlt.
-Már megint cserben hagytak! Ki fogja kipucolni a leveleket, virágszirmokat a rácsról, alig kering már bennem a víz, na és a patakocskám, már szinte visszafele folyik, hol van a gondozóm? A parkgondozó csevegett, pillanatra feledkezett csak el a kötelességéről, de mivel erős volt a szél, a rács berakodott szirmokkal, levelekkel. A patak vize csak emelkedett, túl a rácson és a virágszirmokkal tarkított víz a szökőkút tavába folyt. Igen díszes társaság jött össze. Voltak ott muskátliszirmok, margaréták, platánlevelek és kérgek, petúnia szirmai, sőt fukszia szirmok is. Keringőztek a vízben egy különös táncot járva, majd szóba elegyedtek egymással. A futómuskátlik és a fuksziák szirmai igen érdekes dolgokat tudtak mesélni, sok mindent láttak, mivel az utcai lámpákról estek a vízbe, ott lógtak egy kaspóban. A platánok a parkban zajló dolgokról tudtak sokat, őket onnan sodorta ide a szél. A margaréták leginkább az idei cipődivatról tudtak mesélni, mert a virágágyasokból származtak, de mindez a szökőkutat nem érdekelte. Mérgesen morajlott: Piszkos lett a szép vizem,az omló habjaim- siránkozott tehetetlen. Megjelent a parkgondozó, - na végre, sóhajtott a szökőkút. A gondozó nekiállt kiszedte a rácsról a szennyeződést, és egy hálóval elkezdte kihalászni a locsifecsi szirmokat. Gyerekek jöttek, akik szintén ki akarták próbálni ezt a különös halászatot, és a parkgondozó megengedte nekik. A szökőkút vize apadni kezdett örömében. Szerette a benne lubickoló gyerekeket, a kis duci combokat, a vékony kis lábszárakat, a csapkodó kezeket. Szerette az őt fényképező turistákat is, most, hogy újra tiszta lett a vize, boldogan locsogott ő is, és mintha a kirakatbábuk is szebben mosolyognának. Ezentúl a parkgondozó ha feledni látszott kötelességét elég volta kirakatbábukra pillantania, és azok mintha intettek volna amúgy tehetetlenül lógó kezükkel a szökőkút felé mutatva, de lehet mindez a fantáziája játéka volt.A platánkéreg
A platánkéreg lehullott a fáról. Egy darabig gazdátlanul hevert a parkban. Mi lesz velem?- kesergett.
Arra jött egy fiatalember. De szép kéreg, milyen jól mutatna az akváriumomban- gondolta magában és óvatosan a táskájába csúsztatta.. Otthon megmosta, gombaölő szerrel kezelte és beletette az akváriumba. A kéreg csak ámult- bámult. Mik ezek a csodálatos lények? Később hallotta, hogy halaknak nevezik őket. Szépek voltak, csillogóak ,színesek. Jól érezte magát közöttük, annak ellenére, hogy időnként megharapdálták.
Egy idő után elérkezett az akvárium tisztításának ideje. A fiatalember úgy döntött, kidobja a platánkérget. Bár szép, színezi a vizet-mondta a nejének. Így került a platánkéreg ki a kertbe a gyermekláncfű tövéhez. Mesélni kezdett a gyermekláncfűnek a halakról.
Ó,a halak csodálatosak mondta. Vízben élnek, folyton tátognak és csodaszép bőrük van.Gyakran hozzám simultak, harapdáltak gyengéden.
Na és a lakhelyük! Csupa fényes színes kavics, kagyló, csiga és homok. Mesélt, mesélt, míg az idő koptatta és lassan porladozott, ezalatt a gyermekláncfű kivirágzott, büszkén emelte a magasba sárga fejét. Ám az idő,ez a kegyetlen úr őt sem kimélte. Lassan őszbe borult szép sárga feje, fehér hajkoronát kapott, amit megtépett a szél.
A fehér magocskák, mint ernyők szálltak szanaszét. Megkapaszkodtak itt is,ott is, és fejlődni kezdtek. Kis gyermekláncfüvek lettek belőlük és sejtjeikben őrizték a tudást egy másik világról, amiről még édesanyjuknak, az anyanövénynek mesélt a málladozó platánkéreg. Ezért is nem féltek az elmúlástól, tudták valahol van egy csodálatos hely, ahol magasabbrendű lények élnek, és hogy egyszer minden élő egy nagyobb valaminek a része lesz,ezért ők is büszkén emelték magasba a fejüket és szépségükkel hirdették a teremtőjük csodálatos voltát.
Dufek Mária
2017.07.05.
Hová lett a Szerénység?
Régen történt, olyan régen, hogy már csak a legöregebbek emlékeznek rá, volt három jó barát. Az első volt a Szeretet egy tengelice képében, aki szorgalmasan táplálta fiókáit évről évre. A második volt a Szépség, egy pinty képében, a harmadik volt a Szerénység, egy különös veréb alakjában. Történt egyszer. hogy a gazdasszony leejtette az udvaron a kosarát és sok mag hullott a földre. A Szeretet csipegetett belőle, és vitt a fiókáinak is, mert hisz ő volt a Szeretet. A Szépség is csipegetett belőle, hisz tudta fényes tolla lesz az édes magtól. A Szerénység is csipegetett belőle, de igen keveset, hisz ő volt a Szerénység. A Szeretet fiókái megnőttek anyjuk gondoskodásától és tovább terjesztették a szeretetet amit kaptak. A Szépség is elszaporodott a földön, mert a pinty táplálta, óvta szépségét,és továbbadta a tudást, mitől is szép valaki. Csak a Szerénység nem gyarapodott a földön, mindig kevesebb lett belőle, napjainkra szinte kihalt, csak a civakodó szürke verebek maradtak meg.
Dufek Mária2017.03.12.