dufmar blogja

A véges idő is kimúlna, ha

tenyerem tenyeredbe simulna.

Ajkunk rózsái, szélfújta rózsák,

piros szirmukat egymásba tolnák.

Mellkasom bimbaja neked nyílna,

elmúlna a világ minden kinja.

Oszlopaim között sétálnál, és

én lennék városod az ég vásznán.

Miénk lenne annak minden lakója,

lennél szívemnek mindenhatója.

Édes versem mélyre elrejtetett,

Elmondtam, de el is felejtheted.

Dufek Mária

Isten a gyűlölködőt is szereti,

elküldi, kit leköpött, az ad csókot neki.

A maga szemében igazat tükör elé állítja,

ne legyen rögtön ítélő, szeretetével pirítja.

Aki Istenben is csalódott, mert nem a jó tündért találta,

Ő azt is reménytelenül karjába zárta.

Ki olyan, mint a szélkakas, gyakran fordul,

hinnéd- e, szeretete iránta sem csorbul.

A lelketlen prédikátor, hideg ész hordozója,

annak is kegyelmet ad Isten, feloldozója.

Ki nem hisz, és saját kezében tartja sorsát,

azt is megfogja, ha törik minden korlát.

Mert Isten ilyen, Ő a szeretet, bennünk

sáskákban a törékeny embert látja meg.

2021.07.19

Varázslatos szövet,

csillagszórta ég,

nappal nyitott szemed

élénk katángkék.

Vakfoltod hófehér,

szembogarad Nap,

szivárványnak ivén

ott vagy te magad.

Túl a hideg logikán

Te a hitben lakozol.

A világot ha tudnám,

az is csupán vesztett nyom.

Időlegeset látok,

a földi mezítelent,

soha a valóságot,

nem az örök végtelent.

Míg földies vagyok,vak

a szellemnek, kapkodok,

másik sarokba állok

mást látok, nálad vagyok.