Erdő mélyén

Erdő sötét mélyén, fűszőnyegen

öreganyó sírva letérdepel.

Körülötte csend van, madár sem zajong,

édes gyermekem elhagytál, így jajong.

Könnye hull hangtalan zöld mohára,

lassan ürül ki bánat pohára.

Mellkasa se mozdul, már szív se feszül,

rengeteg mélyén anyóka szenderül.

Édes Jézus néki mély álmot ád,

mezőkön szaladó gyermeket lát.

Két karját örömmel szélesre tárja,

kicsiny magzatát keblére  úgy várja.

Favágók jőnek és őt felvevék,

ki mintha ölelné nagy keresztjét,

arcán béke és csendes, szelíd mosoly,

így hal meg, kit már bánat nem ostromol.