Emlékkönyv

Ha a szülői sziv megszakadni készül,

küld az Isten egy bárányt végül.

Egy kost a bokorba fennakadva,

mely a sűrű felhőket eloszlatja.

Él a gyermek, vagy a szülő túlél,

nyúl a tollhoz, vagy éppen a húrér.

Öröméneket zeng, bármit, bús dalt,

megcsillan benne a hír, van túlpart.

Nagy vizek között száraz lábbal,

át tudunk menni egy hátizsákkal.

Abban a zsákban nincsen semmi,

nem lehet elvenni, hozzátenni.

Emlékekkel van az telisteli,

távozó azt is dobja, vetkezi.

Maradjon az a földön élőknek,

emberekhez azok visszaszöknek,

mint számok a könyvelésben, adat,

némi nyereség mindig itt marad.

Ott a lapot megfordítják, kezdet,

lehet jóval telíteni a mennyet.