Elaludt

Elaludt, mondtuk csendesen,

és ő álmában fogta botját,

úgy mint máskor rendesen

karjára akasztotta kosarát,

átment a kicsiny füzesen.

Gombát szedett az Istenadta,

kicsiny késével a tönkről levágta,

a fűszálaktól megtisztogatta,

megsütötte tojással vacsorára.

Az asztalt hálával simogatta.

Elaludt, fáradt keze végleg lehullt,

arcára a rég feledett mosoly ült.

Ahogy a délután az estbe fakult,

lelkünk utána sírva lassan kiürült.

A bot meghasadt, a kosár elavult,

a múlt önmagával meghasonult.

A gombák vígan nőttek tovább,

s estek szét mint szupernovák.

Dufek Mária