Egy teljesen rossz motivációs levél

dufmar•  2020. március 1. 21:29  •  olvasva: 201

 

   Interneten 2020 januárjában közzétett hirdetésükre jelentkezem. Felkeltette a figyelmemet a statisztikus, adatgyűjtő állás.Elmondhatom, hogy vannak tapasztalataim az adatgyűjtés terén.Rendelkezem lágy képességekkel, például hatékonyan rá tudom venni Gitka nénét az adatközlésre, ez sokkal hatékonyabb és gyorsabb, mint bejárni az egész falut. Ő úgyis mindenkiről mindent tud. Érdekességként tudok mellékelni tanulmányokat, melyek igazolják, hogy a kényelmes emberek miként viszik előbbre a dolgok folyását épp azáltal, hogy megkeresik a dolgok elvégzésének legkevesebb erőfeszítést igénylő módját.

   Remélem máris felkeltettem kedves érdeklődésüket, számítok a jelentkezésükre telefonon. Ha mindez még nem győzte volna meg önöket az alkalmasságomról, elárulom, hogy a hejesírás területén és a számolásban is igen pontos vagyok. Ezenkívül remekül használom a számítógépet, rendkívül sok órát töltök el naponta facebookos adatszerzéssel. Hihetetlenül gyorsan megtalálom az ismerőseim ismerőseit és lecsekkolom az életüket. Pontosan mások életébe való bepillantás motivál /értsd. az irigység/, hogy túllépjek a lusta, akarom mondani, nem túl sok vizet zavaró életmódomon, és csinálni kezdjek valamit.

   A nyelvekkel semm állok hadilábon, angolul perfektül el tudom mondani hogy I am not speak english. Ez az egy mondat már a világ sok táján felment az egyéb magyarázkodás alól. Oroszul némileg tudok, de ez nem lényeges, mert a többség nem, a szlovák megy, kivéve a pravopist,

/ hejesírást/ de ezt önök ne tekintsék akadálynak, ami rossz azt a world úgyis aláhúzza, aki tudja a helyes írásmódot az érti, aki meg nem az beletörődik.

  Tehát a telefonszámom: 0908152885, köszönöm, hogy végigolvasták ezt 240 szót, aki nem hisz nekem, számolja meg.

 

Dufek Mária

2020.02.03.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dufmar2020. április 3. 09:35

@Eleonora: Köszönöm.

Eleonora2020. április 2. 22:31

Remek! Grat!! :)

dufmar2020. április 2. 20:27

@Maria_HS: Thank you, köszönöm a látogatást.

dufmar2020. április 2. 20:26

@Mikijozsa: Köszönöm a látogatást.

dufmar2020. április 2. 20:26

@Mersinho: Elhiszem és örülök a látogatásnak.

Mersinho2020. április 2. 12:28

Tetszett, igazán örömmel olvastalak :)

Páčilo sa mi to, naozaj som si ho prečítal :))

Mikijozsa2020. április 2. 11:32

nagyon jó remélem hejesírásom a izé aláhúzta rendese n :)

Maria_HS2020. április 2. 10:31

it was great to read your writing ..:)
tetszett, szép napot kívánok Neked: Maria

Törölt tag2020. március 1. 23:52

Törölt hozzászólás.