Egy szökőkút megpróbáltatásai

 A szökőkút mérgében dúlt-fúlt.

-Már megint cserben hagytak! Ki fogja kipucolni a leveleket, virágszirmokat a rácsról, alig kering már bennem a víz, na és a patakocskám, már szinte visszafele folyik, hol van a gondozóm?

 A parkgondozó csevegett, pillanatra feledkezett csak el a kötelességéről, de mivel erős volt a szél, a rács berakodott szirmokkal, levelekkel. A patak vize csak emelkedett, túl a rácson és a virágszirmokkal tarkított víz a szökőkút tavába folyt. Igen díszes társaság jött össze. Voltak ott muskátliszirmok, margaréták, platánlevelek és kérgek, petúnia szirmai, sőt fukszia szirmok is. Keringőztek a vízben egy különös táncot járva, majd szóba elegyedtek egymással.  A futómuskátlik és a fuksziák szirmai igen érdekes dolgokat tudtak mesélni, sok mindent láttak, mivel az utcai lámpákról estek a vízbe, ott lógtak egy kaspóban. A platánok a parkban zajló dolgokról tudtak sokat, őket onnan sodorta ide a szél. A margaréták  leginkább az idei cipődivatról tudtak mesélni, mert a virágágyasokból származtak, de mindez a szökőkutat nem érdekelte.     

  Mérgesen morajlott: Piszkos lett a szép vizem,az omló habjaim- siránkozott tehetetlen. Megjelent a parkgondozó, - na végre, sóhajtott a szökőkút. A gondozó nekiállt kiszedte a rácsról a szennyeződést, és egy hálóval elkezdte kihalászni a locsifecsi szirmokat. Gyerekek jöttek, akik szintén ki akarták próbálni ezt a különös halászatot, és a parkgondozó megengedte nekik. A szökőkút vize apadni kezdett örömében. Szerette a benne lubickoló gyerekeket, a kis duci combokat, a vékony kis lábszárakat, a csapkodó  kezeket. Szerette az őt fényképező turistákat is, most, hogy újra tiszta lett a vize, boldogan locsogott ő is, és mintha a kirakatbábuk is szebben mosolyognának.

  Ezentúl a parkgondozó ha feledni látszott kötelességét elég volta kirakatbábukra pillantania, és azok mintha intettek volna amúgy tehetetlenül lógó kezükkel a szökőkút felé mutatva, de lehet mindez a fantáziája játéka volt.