Az agrárpszichológus

dufmar•  2018. november 28. 11:01

 

     Jánosnak mindig fájt a feje. Gyakran szorult görcsbe a gyomra a munkahelyi problémái miatt. A gyógyszerek nem segítettek, csupán bangították őt, ezért azokat nem akarta szedni. A pszichológushoz való járás meg drága mulatság, és ugyan ki akarja megosztani gondjait egy idegennel?

    Eszébe jutott, hogy a virágok hálásak  és szebben fejlődnek, ha beszélnek hozzájuk, és amióta hallott arról, hogy létezik olyan szakma, hogy agrárinformatikus, úgy gondolta, ő miért ne lehetne agrárpszichológus.

     Elkezdett otthon beszélgetni a szobanövényeivel. Elhatározta új tudományágat hoz létre. Elkezdett naplót vezetni a növényeiről. Elmondta nekik, hogy most fényre van szükségük, megfelelő tápanyagokra, levegőre. Persze utána nézett az egyes virágok termesztési igényeinek is. Aztán kimondta nekik a belső érzéseit is, hadd tudják a virágok, hogy neki is vannak érzései. A virágok megnyíltak neki, ahogy ő is a virágoknak.

       Persze bármilyen komoly helyre is vitte a megfigyelései eredményét, bár mindenhol elismerték jót tesz a növényeknek a velük való foglalkozás, amikor felemlítette az agrárpszichológiát, háta mögött összemosolyogtak az emberek. Persze ez őt nem tántorította el eredeti céljától. Ezentúl zenét is hallgatott a növényeivel együtt.  Kevesebb túlórát vállalt, csak hogy kedvenceivel több időt tölthessen. Sőt elvetemültebb dologra is vállalkozott. Mostanában már kijár a Duna partra és a közeli erdőbe is beszélgetni a fákkal.

    Az emberek furán néznek rá, kissé bolondnak tartják, ezért már nem beszél senkinek a megfigyeléseiről. Ugyanakkor ez a „bolond” egyre jobb testi és lelki egészségnek örvend.

 

Dufek Mária

2018.11.28.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dufmar2020. június 4. 17:59

@Molnar-Jolan: @okeanus: Nagyon szépen köszönöm a figyelmet.

okeanus2018. november 29. 14:21

ez nagyszerű, ha meg egy kutyát is tartana nem kéne hadakoznia se senkivel, mivel kimutatott tény, hogy milyen jó hatással van az emberre...

Molnar-Jolan2018. november 29. 14:01

Nagyon tetszik az írás. Én a fákat, szobanövényeket simizem, amellett, hogy notóriusan locsolom, gondozom őket, mert a szép szó azért kevés még náluk is. De legalább bennük nem lehet csalódni. :-)

dufmar2018. november 29. 12:01

@Rozella: Köszönöm.

Rozella2018. november 28. 21:54

Tudod ki a bolond?? Az, aki furán néz Jánosra... Nagyon jó írás! Tetszett! :)

dufmar2018. november 28. 20:31

@Törölt tag: Köszönöm.

Törölt tag2018. november 28. 19:10

Törölt hozzászólás.

dufmar2018. november 28. 15:46

@stapi: Köszönöm.

stapi2018. november 28. 11:16

Azt hiszem, nekem is jót tenne szakmát változtatnom. Nem tudom, hogy hangzana: Nyugalmazott agrárpszichológus... Bolond ugyan, de legalább esze sincs... :)))

Furán hangzik? Lehet, de én az írásodban az gazságot fedezem fel. Ők valódi hallgatók, és soha nem sajnálnak le senkit. Ráadásul jót tesz nekik a törődés. Meg az embernek is!

Gratulálok!