dufmar blogja

dufmar•  2018. január 14. 18:34

Az élet

   


   Egy csóva repült a nádas felett, megvilágítva a gyékény barna virágzatát. Suttogás hallatszott a ladikból.
 -Reméljük valaki észreveszi a jelzést és segítségünkre siet -mondta a szakállas fickó.
 -Én is remélem, mondta a társa.
- Soha nem gondoltam volna, hogy eltévedek ebben a mocsárban, hisz itt nőttem fel, bár  évek óta nem jártam erre, még szerencse, hogy a feljegyzéseink a vízi madarakról nem estek a vízbe.
 -Nézd csak valaki észrevette a jelzést és tüzet gyújtott a parton, kiabáljunk!
 -Itt vagyunk, itt vagyunk! -a kiabálásra vadkacsák röppentek fel, békák ugrottak a pandalról a vízbe a ladik imbolygásától, amit az izgatott kutatók mozgása keltett.
    Erőfeszítésük hiábavaló volt. Messze a parton egy kéve nád lobogott vésztjóslóan.


Dufek Mária
2018.01.14.

dufmar•  2017. december 2. 15:08

A macska háziasítása

 Meglátogatta barlangjában az embert a macska.
-Van egered? -kérdezte.
-Nincs .- mondta az ember.
-Akkor elviszem a kenyered. - mondta a macska és odébbállt.
Másnap megint ott volt az ember lábánál.
-Van egered? - kérdezte ismét
-Nincs. - válaszolta az ember
-Akkor viszem a vajat. - mondta a macska és kereket oldott a vajjal.
Harmadnap ismét a barlang bejáratánál sündörgött.
- Ember van egered? - kérdezte harmadszorra is.
-Nincs. -vetette oda az ember .
-Akkor viszem a húsodat. - mondta a macska és sietősen távozott.
Nem lesz ez így jó. - gondolta az ember. Alighanem kénytelen leszek
egeret fogni, és felállított egy egércsapdát.
Másnap megint megjelent a cica. Van egered?
-Van. - jelentette ki az ember és
odaadta az egeret a cicának.
-Jaj de aranyos cicus, lelkendezett a feleség, amikor meglátta , és milyen hasznos állat, egeret is fog.
- Tartsuk meg! - mondta esdően a férjére nézve.
A férfi megadóan bólintott. Azóta élnek a cicák velünk és etetjük őket.
Egeret meg fog az ember!

Dufek Mária

2017.10.20.












dufmar•  2017. augusztus 9. 13:45

A törött bögre

       A törött bögrét valaki a parkban hagyta. Este, amikor a város zajai elültek, kiváncsi hangyák másztak belé, de mivel semmi édeset nem találtak benne , odébbálltak.

     Később bogarak jöttek, fűszálnak nézték, és csiklandós lábaikkal simán átgyalogoltak rajta.

--Milyen haszontalan vagyok- siránkozott a törött bögre. Nemrég még gyermekek ittak belőlem , és vidáman szaladtak játszani, most meg várhatom a parkot takarító hölgyet, aki majd kidob a szemétbe. Reggel ez a rettegett perc is elérkezett. A hölgy lehajolt és felszedte a riadt szilánkokat, de mielőtt kidobta volna őket, egyéb ötlete támadt. 

--Szép fűzöld színe van- mondta. Egészen illik a szemem színéhez, és a zsebébe süllyesztette a darabokat. Otthon aztán előszedte őket, megtisztította a portól és egy gépecskével csiszolni kezdte őket. A csiszolás fájdalmas volt, és veszteséggel járt, de a csiszolt darabok egyre szebbek lettek. Végül lukat fúrt minden egyes darabra és felfűzte őket egy láncra. Nyakába vette az elkészült ékszert és megnézte magát a tükörben.
A hajdani zöld bögre nem győzött csodálkozni mesés átalakulásán. Elkezdett örülni. Hát még amikor a hölgy kiment vele az utcára. A késő délutáni napfény csak úgy csillogott a zöld porcelánon. Arra futottak az iskolás gyermekek is, nem ismerték fel a bögrét,de rácsodálkoztak szép szinére és mosolyogva futottak tovább.
   Este az ékszertartóban pihenő ékszer végiggondolta eddigi életét. Nem is baj, hogy kicsit csiszolódtam- gondolta, és, ha tudott volna mosolyogni, elmosolyodott volna.

 

dufmar•  2017. július 24. 19:18

A térkő

   A térkő a sétálóutcán elmozdult a helyéről, de ez senkit sem érdekelt.Különböző bokákat látott megbicsaklani, idős asszonyok dagadt bokáját, ifjú hölgyek kecses bokáját és számos tűsarkú cipőt viselő bokát. Volt aki a cipője sarkát is otthagyta.
   Szegény térkövet az emberek szidták és olyanokat is hallott, amitől a bal sarka, ahol még a térköveknek is a szívük van még mélyebbre süllyedt szégyenében. Az illetékesek nem foglalkoztak vele mindaddig, mígnem egy városi tanácsos kényeskedő felesége nem éppen ott szállt ki a taxiból. Cipőjének tűsarka letörött és az úri hölgynek látszó nő nem éppen kedves szavakat hallatott. Szidta a közterületfenntartó vállalatot, a városi tanácsot, a cipészeket és a gyakorta lezúduló esőt is, amiért alámosta a térkövet.
   Másnap egy munkás jött helyretenni őt.
   -Pszt.- mondta a térkő, a munkás meglepetten nézett körül, hajnalban még üres volt a sétálóutca.
   -Pszt.-mondta a újra a térkő.
   -Te beszélsz? Kérdezte meglepetten a munkás.
  - Igen, igen. Emeld meg a jobb sarkam, találsz alatta egy kéteuróst, és még össze is húzta magát, hogy a munkás ujja beférjen a fúgák közé. A munkás megtalálta és eltette a pénzt. Apró kavicsot szórt a térkő helyére, arra homokot tettés óvatosan visszahelyezte őt a helyére. Homokot szórt a járdára is és belesöpörte a fúgákba.
majd elégedetten fogyasztott el egy szendvicset egy közeli reggelizőben.
   A térkő újra el tudta látni feladatát és boldogan simult a járókelők lába alá. Többé nem szidta senki.


Dufek Mária 
2017.07.24.

dufmar•  2017. július 15. 19:55

Egy szökőkút megpróbáltatásai

 A szökőkút mérgében dúlt-fúlt.

-Már megint cserben hagytak! Ki fogja kipucolni a leveleket, virágszirmokat a rácsról, alig kering már bennem a víz, na és a patakocskám, már szinte visszafele folyik, hol van a gondozóm?

 A parkgondozó csevegett, pillanatra feledkezett csak el a kötelességéről, de mivel erős volt a szél, a rács berakodott szirmokkal, levelekkel. A patak vize csak emelkedett, túl a rácson és a virágszirmokkal tarkított víz a szökőkút tavába folyt. Igen díszes társaság jött össze. Voltak ott muskátliszirmok, margaréták, platánlevelek és kérgek, petúnia szirmai, sőt fukszia szirmok is. Keringőztek a vízben egy különös táncot járva, majd szóba elegyedtek egymással.  A futómuskátlik és a fuksziák szirmai igen érdekes dolgokat tudtak mesélni, sok mindent láttak, mivel az utcai lámpákról estek a vízbe, ott lógtak egy kaspóban. A platánok a parkban zajló dolgokról tudtak sokat, őket onnan sodorta ide a szél. A margaréták  leginkább az idei cipődivatról tudtak mesélni, mert a virágágyasokból származtak, de mindez a szökőkutat nem érdekelte.     

  Mérgesen morajlott: Piszkos lett a szép vizem,az omló habjaim- siránkozott tehetetlen. Megjelent a parkgondozó, - na végre, sóhajtott a szökőkút. A gondozó nekiállt kiszedte a rácsról a szennyeződést, és egy hálóval elkezdte kihalászni a locsifecsi szirmokat. Gyerekek jöttek, akik szintén ki akarták próbálni ezt a különös halászatot, és a parkgondozó megengedte nekik. A szökőkút vize apadni kezdett örömében. Szerette a benne lubickoló gyerekeket, a kis duci combokat, a vékony kis lábszárakat, a csapkodó  kezeket. Szerette az őt fényképező turistákat is, most, hogy újra tiszta lett a vize, boldogan locsogott ő is, és mintha a kirakatbábuk is szebben mosolyognának.

  Ezentúl a parkgondozó ha feledni látszott kötelességét elég volta kirakatbábukra pillantania, és azok mintha intettek volna amúgy tehetetlenül lógó kezükkel a szökőkút felé mutatva, de lehet mindez a fantáziája játéka volt.