dufmar blogja

dufmar•  2019. június 30. 22:30

Tulo

Jozef Horák 

Tulo

(fordította: Dufek Mária)


A mi kutyánkat Tulonak hívták. Nem volt nagy, fekete-fehér foltos volt. Nem tudott a hátsó lábain megállni, sem pacsit adni, sem átugrálni az eléje tett pálcán. Ennek ellenére nem volt együgyű.

Nagyon jól őrizte a házat, és jó terelőkutya volt. Elég volt szólni: Tulo, a libák! A kedves Tulo máris tudta, mi a teendője. Tudta, hogy a libák a répában vannak, vagy a kukoricában, vagy a káposztában.

Fürgén átugrotta a kerítést, s egy szempillantás alatt kihajtotta a libákat, libuskákat messze a völgybe.

Tulo leginkább a nagyapót szerette.

Bárhová ment is nagyapó, Tulo követte. Akár cseresznyét ment örizni, akár az ökröket legeltetni, akár csak a gangon ült,Tulo mindig mellette volt.

Amikor nagyapó Selmecre indult, Tulo is ment utána, de csak a faluvégig. Ott nagyapó megfordult és rászólt: Tulo, haza! A kedves Tulo leült, sunyított, egyik fülét leszegte, a másikkal fülelt és csak nézett, nézett nagyapó után, míg  el nem ment.

Egyszer nagyapó ezt mondta:

- Holnap fiúk éjjelre megyünk!

Na, ez valami nekünk való volt! Ez azt jelentette, hogy megyünk nagyapóval ökröket legeltetni. Nagyanyó előkészítette a szűrét. Egyik ujjába szalonnát és kenyeret gyömöszölt, a másikba nagyapó tette a pipáját, a dohányos erszényét és gyufát.

Kora este indultunk. Elöl Tulo, utána az ökrök, aztán mi és legvégül nagyapó. A nap már leáldozott, mikor Aranyosdra érkeztünk. Ott állt az öreg cseresznyefa, úgy, ahogy ma is ott áll. Ott legeltettük az ökröket.

A este hamar véget ért. Míg mi a rőzsét szedtük, ami ki kellett, hogy tartson reggelig, addig nagyapó szalonnát sütött. Miután megvacsoráztunk nagyapó belecsavart minket a széles szűrbe a tűz mellett. Tulo őrködött és nagyapó remegő hangon ősrégi dalokat dúdolgatott, míg el nem aludt. 

Reggel még sötétben keltünk.  Ám sötét csak a szűrben volt, amibe nagyapó csavart. Isten világosságán már fényes nappal volt. Kicsit átfagyva indultunk haza.

Tulo azonban nem jött velünk.

Nem jött meg este sem.

 Másnap sem mutatkozott. Elmúlt a reggel, este a nap is lebukott, Tulo mégsem tért haza.

Nagyapó elküldött minket a keresésére. Befutottuk az egész falut, mindenkitől kérdezősködtünk, de Tulo nem volt sehol. Nagyapó ezt mondta:

-Hisz ő hazatér, nem veszik el!

Mindnyájan így okoskodtunk. Tulo mégsem jött haza. Eltelt a második nap, a harmadik, Tulo nem volt sehol. Nagyapó mérgesen járt kelt. Állandóan kötekedett nagyanyóval. Nekünk sem engedett el semmit. Felesleges volt a haragja, Tulo a negyedik nap sem jött haza.

Lassan kezdtünk megfeledkezni róla.

Az ötödik napon nagyapónak szüksége volt a szűrre. Ám a szűrnek híre hamva sem volt. Nem volt sem a szobában, sem a kamrában, sem a padláson. Nagyanyó felforgatta az egész házat.

Aranyosdon hagytuk,- emlékezett vissz nagyapó. Így is volt. A kedvelt szűr Aranyosdon hevert a cseresznyefa alatt.

- Bizony mellette hevert a mi fekete-fehér foltos Tulonk is, aki a szűrt öt napig őrizte hűségesen.

Azon az estén nagyapó nem nekünk sütött szalonnát. A hűséges, kiéhezett Tulot vendégelte meg.

dufmar•  2019. április 29. 07:14

Ültess orgonát





Lilát vagy fehéret,de 

orgonát küldök néked,

ültesd kertedbe hogy rám  

emlékeztessen téged.

Levele neked árnyat 

füves kertedre vessen,

a nap ágai között

hozzád be lopva lessen.

Madár csicseregjen és 

méh döngicséljen rajta,

míg távol vagyok magad

ne érezd elhagyatva.

Friss virág legyen minden

tavasszal otthon neked,

csókolja széppé engem

hőn szerető lelkedet.


Dufek Mária

dufmar•  2019. április 10. 20:06

Holdbéli tájakon

Holdbéli tájakon
végtelen sík az úr,
messze a Föld ragyog
kéken, gondtalanul.

Kergetőznek bolygók
titkos erők mentén,
őstudás lakozik
csilló fények selymén.

Átéli az ember
parány mozzanatát,
meglassul az idő,
aztán rohan tovább.

Egészében látni
nagyságát nem fogja,
por ő, apránként a
déli szél elhordja.


Dufek Mária

dufmar•  2019. március 28. 13:25

Eszmélés



Sötét éjszakába

forgom én a kába.

Fényes csillagsziporkák

ájult énem tiporják.


Mozdulnék, csengő szól,

testem ernyedt, laza.

Lelkem messze kóborol, 

szépen, lassan ér haza.


Folyó menti vándor,

szakít aranyfákról

csengő- bongó levelet.


Lába nyomán rendre

omlik az éj, pernye,

a hajnal bont szemeket.


Dufek Mária

2018.03.28.

dufmar•  2019. március 26. 03:23

Az utolsó nap





  Ma ne lépjen utcára, meg akarják ölni!
  Ezt a levelet találta a postaládában reggel, amikor lement az újságért.
Elgondolkodva ült le a kávé mellé. Ki akarná őt megölni? Igaz benne volt néhány kétes ügyben, de azok nem olyan nagy horderejűek.
   Úgy döntött figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetést, legfeljebb óvatosabb lesz.
   Kiment a lakásból, a liftben rajta kívül nem volt senki. Átment az utca túloldalára, még kora reggel volt, és az utca néptelen. A buszmegállónál a szokott arcokat látta, sehol semmi gyanús dolog nem volt. A busz is idejében megérkezett, üresen, mint mindig, a sofőr is ugyanaz volt, aki mindig. Csak az a furcsa koppanás ne lett volna, és az ajtó is
olyan hamar becsukódott, nyomta a halántékát.
   Felriadt, most fogta fel, hogy a halk zajt az ajtó óvatos kinyitása okozta, és a nyomást a halántékán egy hangtompítós fegyver. Ez volt az utolsó emléke, a lakásajtó olyan óvatosan csukódott be, ahogy kinyílt.
  Álmában lőtték agyon, ez állt a hivatalos közleményben. 


Dufek Mária

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom