Dp blogja

Mellédfeküdtem. Azt mondtad, szeretsz.
Szeretkezésünk néma volt. A nesz
máshonnan jött. A szomszédból talán
vagy zsivaj volt az út túloldalán,
ki tudja. Itt ez volt csupán: a csend.
Közénk terült, s azóta idebent
növekszik. És túlhalkul mindenen.
A táj is madárcsicsergéstelen.

A buszmegállóban árulják a tököt.

eltoltalak magamtól s nem talállak
és senki nem tudja már merre vagy
tested mi itt volt előttem talán csak
régi hazugság és a súly alatt
minek is nyögnélek ha messze vagy már
ez nem te vagy és nem is én vagyok
hiányod eltűnt és ki tudja hol jár
ki tudja mi volt amit itt hagyott -
nem érdekelsz mert régen megöltelek
a dohányfüst száll ma el és büdös
kocsmában savanyú borból öntetek
magamnak s nincsen semmi különös
bódulat csupán mit az ember kihány
és nem marad más csak gondolathiány

ki tudja már melyik szavad volt
mi elásta végül az életet
és mint szemünkben a vakfolt
semminek tűnt de vérerek
lépnek ott ki s néha fájnak
mint akik tudják merre vagy
és felhők jönnek és az árnyak
eltakarnak nem látszanak
arcodon már a csöppnyi ráncok -
a tükörben önmagad se látod

napot köpött a reggel és macskanyávogást 
a gyűlölet talán újra él 
leszáradt virág a szenvedély 
napot köpött a reggel és semmi mást 

eljött a hajnal de másra vársz 
a kutyák éhesen csaholnak 
ma is és a holnap 
vonyít eléd egy látomást 

a szenvedély letört virága vár 
a falon megtépett tapéta 
és meztelen drót kandikál alóla 
szikrázó vörösréz halál