dokagaborne blogja

Érkezés

Kavicsot szórt a kocsi kereke

a sétány melletti árokpartra,

mikor megérkeztél kora este,

és csendben ráhajoltál vállamra.

Felhők kísértek utadon hozzám,

lágy eső ringatta a levegőt,

kezedben tűzpiros csokrot hoztál,

hűs rozét ittunk vacsora előtt.

Hajnalig beszélgettünk, a csendet

és nyugalmat sugárzó teraszon,

lopakodva érkezett a reggel,

fényesen csillogva a tóparton.

Ágyunkban reggeliztünk, kalácsot

hozzá finom mézes teát ittunk,

csak mi ketten voltunk a világon,

egymás előtt nem volt semmi titkunk.

Délután még a mólón napoztunk,

a víz felől hűs szellő érkezett,

végtelen nyugalom volt otthonunk,

szerelmet suttogott tekinteted.

Most itt ülök az árnyas fák alatt,

reggel indulnod kellett, elmentél,

itt maradt a szerelmes pillanat,

várom, hogy újra visszaérkezzél.

Magdolna Léhi

Hullámzó emlékek

Most itt ülök, csendben hallgatom,

ahogy morajlik a Balaton,

megunhatatlan a dallama,

ringat a képzelet tutaja.

Megidézi a múlt illatát,

rám integet a fiatalság

édesen szerelmes mosolya,

kitárul lelkemnek otthona.

Mikor semmi nem volt akadály,

végtelennek tűnt a szabadság,

lábam előtt hevert a világ,

csak a hold mondott értem imát.

A hálózsák közben változott,

néhány emlék elhalványodott,

a parton lassabban lépkedek,

újra élem az emlékeket.

Magdolna Léhi

Te

voltál

számomra 

az egyetlen

örök szerelem

...

ha

fentről

lenézek

lágy szellővel

érintem arcodat

...

még

élni

akartál,

szíved nem mond

értünk több imát

Fék nélkül

Még hajt a vágy, 

tiéd a lendület,

feszít belül 

az ifjonti hevület,

titkokat rejt 

számodra a világ,

van időd rendbe hozni 

minden hibád.

Még tudod milyen 

szabadnak lenni,

megalkuvás nélkül 

előre menni,

bátran vállalni 

az igazságot,

bűnösnek gondolni 

a hazugságot.

Még kalandnak 

érzed az életed,

csak ritkán ébrednek 

benned kételyek,

nem engeded 

magad átformálni,

elszánt vagy a gonosszal 

szembeszállni.

Néha vannak 

belső félelmeid,

életedre törnek 

ellenségeid,

akik szurkolnak, 

hogy kudarc érjen,

irigykedve becsmérlik 

tehetséged.

Néha már vágysz 

a csendes magányra,

megpihenni 

a természet karjába,

hallgatni egész nap, 

nem beszélni,

hogy újult erővel 

tudj tovább lépni.

Néha kell, 

hogy szelíd szerelemmel,

kedvesen öleljen 

és dédelgessen,

kivel megosztod 

éjjel vánkosod,

kedvessége jelenti 

az otthonod.

Már tudod mit jelent 

öregedni,

reggelente nehezebb 

felébredni,

nincs mit tenni, 

húzni kell az igát,

észre sem veszed 

mikor vétel hibát.

De tudod, 

így nem mehet sokáig,

edzed magadat 

naponta órákig,

nem kíméled 

megfáradt szívedet,

nem veszed észre 

az intő jeleket.

Nem tudtad, 

mert nem akartad tudni,

a hosszú életért 

meg kell alkudni,

el kell fogadnod, 

az idő halad,

nem szerzed vissza 

fiatal önmagad.

Magdolna Léhi