dobosigyorgy blogja
Szállnak az évek
Szállnak az évek, idő repül,
de aki szeret, nincs egyedül.
Üzeni fentről a kék madár,
van aki szeret, Ő vár ma rád.
Indulj el felé szép tavaszon,
szíved azt súgja: légy szabadon.
Ne tartson fogva, mint rabigát,
szeressen inkább életen át.
Szeress örökké, nem fog fájni,
lelked hagyjad szabadon szállni.
Úgy szép az élet, párban ketten,
a jó érzés soha se vesszen!
Hagyj aludni
Ne ébressz engem fel,
horkolni van kedvem,
nem tehetek róla,
ez Isteni strófa.
Ő parancsol nékem,
ez most az én létem,
éjjel jól alszom,
másnap nyugodt vagyok.
De ha felébresztesz,
nyűgös leszek reggel,
inkább aludj, az ám,
mondok jó éjszakát.
Van kinek elég
Van kinek elég szelet kenyér,
közbe elveszik tőle,
netán vakon, vagy kicsit bután
indul sötét jövőbe.
Ő nem veszi észre a trükköt,
csak megy előre vakon,
de egyszer csak jó nagyot koppan,
nem juthat át a falon.
Van kinek elég szelet kenyér,
nem vágyik semmi másra,
szeretet, mit szívéből oszthat,
jusson, ki arra vágyhat.
Kis békét is nagyon szeretne,
soha nem járkál vakon,
igaz, nagyon sok akadály van,
de úgy juthat át falon.
Van Ki csak addig jó
Van Ki csak addig jó
amíg segít néked,
ha fordul a kocka,
vele is a tények.
Vissza kéne adni
egy kicsit a múltból,
nem is teszel semmit,
jó nagyokat kussolsz.
De múlik az idő,
egyre jobban csökken,
semmit észrevenni,
neked talán könnyebb.
Ha elszáll a lelke,
akkor majd hiányzik?
Tudd meg akkor késő,
ha rád most nem számít.
Gondolkodj el jobban,
amíg még nem késő,
hiába vasárnap,
ha nem lesz már hétfő!
Amíg alszol
Amíg alszol
orvul támad a halál.
Szárnyait lengeti
égen vidáman,
közbe lepottyant
fekete leplet,
vörös fény osztogat
síró hangokat.
Menekülj!
Most még teheted,
talán nem ér utol
vasfogak harapása.
Szabad lehetsz,
de utad céltalan
idegen föld nyikorgásával.
Visszanézel, talán
könnyező romokat látva
menekülsz,
mert keres a halál.
Nem csak az égből,
földről is suhan,
vasláncos talpain
rohan előre,
forduló sapkával
ott már nem talál.
Imára kulcsolod kezed,
forduló sapka
tán senkit nem talál.
De akit elvitt,
nem hozza vissza,
felnőttet gyermeket
a vigyorgó halál.
De ha majd meghal,
többé nem támad
a csillag is ragyog.
Mehetsz is vissza,
síró romok közt
párnád keresed,
majd felállsz,
hogy újat készíts,
mert a régi elveszett.