Üzenet

dobosigyorgy•  2013. május 12. 10:49

Megéltem én már ötvenöt évet,
voltak már nékem kedves emlékek.
Most is már mikor az örömben úszom,
Mégis van mit nehezen bírom.

Azt hittem már meglepetés
engem nem érhet,
de tévedtem,mert a kétség
néha megtéveszt.

Figyelőmet nézve
megint megcsappant,
Nem értem én azt,
hogy kinek árthattam.

Nem bántottam senkit,
és nem is akartam,
mert valakihez írtam
és ezzel árthattam?

De az idő múlik,
soha nem áll meg,
az őszinte barát
hátrébb sosem megy.

Ez tartja a lelkemben
az örök szépséget,
őszinte baráttal
sok jó emléket.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dobosigyorgy2013. szeptember 2. 20:32

Köszi szépen észrevételedet.A 60-on felüliekben még én sem férnék be,de az55 felettiekben már igen.Na nem is ez a lényeg,hanem az,hogy egyetértesz velem.
Baráti üdvözlettel:-Gyuri

Mikijozsa2013. szeptember 2. 18:37

Hát itt vannak azért gondok. Például:
A fiatalok, ha beírok véleményt vers alá, mert honnan tudjam végül is, ki hány éves? Na beírok és ''trolkodásnak'' veszik,. csak tudnám - hogy mi az a trolkodás? Egyébként is az én koromban, tudni kéne, hogy az idős embert nem a provokatív indulat hajtja. De látom téged is félreértenek. Szerintem kellene egy olyan oldal, hova 60-on felüliek írhatnak egymásnak, mert itt bizony nehéz eligazodni

dobosigyorgy2013. szeptember 2. 16:53

Kedves Magdika!Ez a vers még májusban készült,mikor még jobban szívemre vettem dolgokat,de látom azóta mennyi barátom lett,aki hűségesen figyel és ez a lényeg.Nem a figyelőszám miatt írtam,hanem a hűség miatt.Ezt a mai napig is tartom,meg még nagyon sokáig fogom is.Én akit bejelöltem azt biztos,hogy nem törlöm ki.Lehet,hogy nem mindig tudok mindenkinek írni,de ha időm és energiám engedi,nem hagyok ki senkit.
Szeretettel:-Gyuri

tigris2502013. szeptember 2. 16:42

Engem abszolút nem érdekel,hányan figyelik a verseimet,mert szerintem nem ez a lényeg.Jönnek,mennek...én meg írogatok,ahogy eddig is tettem..

dobosigyorgy2013. szeptember 2. 16:38

Drága Évike itt5 is nagyon szépen köszönöm hűséges látogatásodat.De mint ahogy látod,ez májusi versem és a régebbi hozzászólásoknál nem Rád vonatkozik a negatív része.De a pozitív igen.Vagyis bejelöltél és azóta renszeresen olvasod verseimet,amiért nem tudok eléggé hálás lenni.
Sok-sok szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy2013. szeptember 2. 16:34

Kedves Jani nagy öröm olvasni nagy méltósággal megírt hozzászólásodat.Ez a versem még május 12-én íródott.Azóta már megemelkedett a figyelőim száma.Na nem is ez a lényeg,hanem az,hogy amit írtam a hűségről azóta már megtapasztaltam és talán nyugodtan mondhatom,pozitív irányban.
Baráti üdvözlettel:-Gyuri

pauleve552013. szeptember 2. 13:46

Drága Gyuri, sose búsulj! Maradtunk még sokan... és szeretettel figyelünk. Aki menni akar, azt pedig engedd menni! Tudod - ízlések és pofonok különbözőek :-))

pappjani2013. szeptember 2. 08:54

A személyed, egyéniséged, kívánt nevelve tanító, bánatod fájdalmát árasztó, igazság fényességét ajánló mondanivalót írásoddal kifejezni képes emberséges hited, meggyőződésed itt a lényeg, és a siker minőségre nem méret...***... Szólj, mozdíts, tovább gondolás lehetőségét adj, nevelj, s reményre fakassz, szívedből nyíljon ki az a szép díszes múzsai árva virág, melyet senki sem tud letagadni, hogy van, és létezik, mint te magad Gyurikám! -Ezt az érzést már sokan megértük! -Csakis előre, bátran, módszeresen, érték adón szerényen, mint csillag megy az égen, művelni ezt úgy érdemes!!! -SZIA! Atya...***...

dobosigyorgy2013. május 15. 20:28

Köszönöm Zsuzsika!Akkor hál Istennek nem csak én szólítom Kingácskának.Örömmel látom egyetértésünket.Mielőbbi teljes gyógyulást Izának is.Puszi .

carina2013. május 15. 19:30

Szia Gyuri!
Kicsikinga nagyon szépeket, és vigasztalókat tud mondani! Nekem is kedvencem! Ő is végtelen jó lélek, nagyon szívembe lopta magát. Ennek ellenére én mégis csak kingácskának mondom, neki ez áll jól!!!!

dobosigyorgy2013. május 14. 15:10

Köszönöm KIngácska!Megin t ilyen szépeket mondasz rólam,nem csoda,hogy az egyik legnagyobb kedvencem vagy.Te mindig nagyon jó tanácsokkal látsz el.Ezt nagy hálával köszönöm.Már csak attól kell tartanom,hogy nehogy megint valaki valamit félreértelmezzen.Aki ilyen szépet mond rólam,gondolom,vagyis bízom benne,hogy POET barátomnak szólíthatom.
Szeretettel Gyuri

Kicsikinga2013. május 13. 21:29

Annyi szelídség, annyi ártatlan jóság van Benned, ami ritka kincs! Őrizd, és soha ne változzál meg!
Az emberekben mindig a jót látni maga a boldogság, még akkor is, ha az sokszor csalódást okoz.
Hidd el nekem, Kedves kis Poet-társam!
Hidd el!

dobosigyorgy2013. május 13. 21:11

Köszönöm szépen így már értm.A lefordítást is nagyon szépen köszönöm.Örülök a barátságról alkotott véleményem egyetértésével.Látom a lelkivilágomba is beleláttál.
Hálás köszönettel:-Gyuri

Mamamaci402013. május 13. 21:04

Na jó, akkor majd Neked lefordítom a brummjaimat:) tetszenek nagyon a gondolatok a versedben, főleg az utolsó két versszak!

dobosigyorgy2013. május 13. 21:01

Most meg lettem fogva,mert ezt nem értem.
Üdvözlettel:-Gyuri

Mamamaci402013. május 13. 20:56

brumm!

dobosigyorgy2013. május 13. 20:50

Köszönöm Klárika.Amúgy már rég túl vagyok rajt,csak akkor valahogy kikivánkozott,Mert volt egy olyan érzésem,nem csak ellenem szólhat.Különben teljesen egyetértek veled azzal kapcsolatban,hogy még sokat kellene ahhoz fejlődnünk.Ezért is írtam,hogy a földön járok.De ha olvastad a válaszaimat akkor remélem megérted az elmúlt 20 év kihagyásáról szólót is .
Tisztelettel:-Gyuri

animka2013. május 13. 20:26

Igaz, baráti hozzászólásokat kaptál, amik megerősíthették a hited. Igaz az is, hogy itt minden író külön egyéniség, karakter.Hogy kinek mi tetszik/személytől függetlenül, csak az írásra koncentrálva/ nem tőlünk függ.Azért írunk, hogy olvassanak, ezt senki nem tagadhatja le, különben minek publikál? Ha valaki, felvett a kedvencek közé, az megtiszteltetés a javából, semmi több, ettől még nem vagyunk jó írók, csak talán közös gondolatok ébredtek benne.Én volt, hogy véletlenül nyomtam rá az egyik kedvencemre, napokkal később kerestem a verseit..szóval véletlen is van, meg elfordulás is, sok minden befolyásol egy mozdulatot..egy rossz nap is... ne keseregj ezen, csak írj, hisz életelemed...:)
Klára

dobosigyorgy2013. május 13. 20:11

Zsuzsika Hogyis lenne harag.Jószándékú volt a hozzászólásod.Amúgy megírtam a cseten,hogy köszi a segítséget.Annyira már ismerhetnél,hogy nem sértődöm meg,ha valaki jó szándékkal fordul felém.Ezért Írtam előbb a hűségről.
Puszi.

carina2013. május 13. 19:53

Gyuri! Nagyon tudod, hogy mire gondoltam, és teljesen meg is értetted mindazt amit mondani szerettem volna. Remélem mindezt harag, és sértődés nélkül! Írjál továbbra is, és akit érdekel olvasni is fogja, ha meg nem, akkor úgy sem lehet ráerőltetni. Én várom a következő versed is. Üdv:Carina

dobosigyorgy2013. május 13. 16:31

Volt még egy olyan hozzászólás,hogy ne ragadtassam el magam.Ennek még az esélye sincs meg,csak most nagyon jól esik,hogy ilyen szép hozzászólásokat kapok verseimre.Régebbi idők negatív befolyásolása,ami 20 év kihagyást jelentett számomra a mostani kedvességek kárpótolnak érte.Szerintem ez nem elragadtatás,csak jót tesz a lelkivilágomnak.Soha nem fogok a föld felett járni,mindig a földön maradok.Szerintem ez verseimen is nagyon érződnének,és az a forma nekem sem tetszene!

dobosigyorgy2013. május 13. 15:39

Kedves Rózsika!Azt hiszem Carinának írt válaszomban mindent beleírtam.Hálásan köszönöm válaszodat.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy2013. május 13. 15:37

Kedves Steel!Milyen egyetértünk.Carinának küldött válaszomban azt hiszem megírtam mindent.Hálásan köszönöm hozzászólásodat és egyetértésedet is.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy2013. május 13. 15:33

Zsuzsika!A határt nem csak a POET barátságnál,de a másik barátságnál is tudom,hisz tudod:-nekem első a család.Én nem a figyelők számával foglalkozom,hanem azzal,ha úgy gondolja ,inkább ne jelöljön és nem visszalép.A hűtlenséget sem a házasságban sem a barátságban ki nem állhatom.Én mindig maradok hű az elveimhez,ezen míg élek nem változtatok.Remélem megérted,hogy ugyanarrő
ól beszélünk,csk esetleg sokaknak másképp tűnik.Amúgy inkább kedveljen kevesebb,mint álcaként több.
Szeretettel:-Gyuri

Törölt tag2013. május 12. 22:14

Törölt hozzászólás.

Steel2013. május 12. 20:14

Van egy mondás, a barátságra...nem a mennyiség, a minőség
a fontos...Ezt az élet más területén is igaznak lehet venni...
jól megfogalmaztam, de azt hiszem érted mire gondolok.

Nem a figyelőkben mérik ezt...Te pedig egy remek ember
vagy szerintem, tiszta, jó lelkű, egyenes, és ez az
igazán fontos még!

carina2013. május 12. 19:54

Gyuri! Véleményem eddig is elmondtam, ezt teszem most is. Igaz szövődhetnek itt barátságok, de meg kell tartani egy határt. A Kicsikinga első soraival teljesen egyetértek. A figyelők száma csak egy információ lehet semmi több. Bármi oka lehet ami miatt változik. Akár a net hiánya, betegség, bármi. A legfontosabb, amit figyelned kell, hogy ne ragadtasd el magad, esetleg a család rovására. Ez némi célzás akar lenni. Barát az barát!!!!Se több, se kevesebb!!!

dobosigyorgy2013. május 12. 18:06

Kingácska nagyon szépen köszönöm ezeket a nagyon kedves szavakat.Nagyon boldoggá tettél,hogy ilyen véleménnyel vagy rólam. Ez nakem nagyon sokat jelent.Nagy hálával köszönöm.
Baráti szeretettel:-Gyuri

Kicsikinga2013. május 12. 17:38

Meghatóan kedves és szeretetteljes lelkű ember vagy, és az a fontos!
Oly sok megnyugtatást, szép szót adtál itt már nekünk, és az a fontos!
Az üzenetedet is oly kedvesen szerény, hogy megható!

dobosigyorgy2013. május 12. 12:30

Hálásan köszönöm Marie.Figyelők számával amúgy nem foglalkozom,csak próbáltam kiírni magamból,hogy milyen okai lehetnek egy-egy kilépésnek.De utolsó mondatodra is szeretnék válaszolni:-Remélem,mióta fennt vagyok az oldalon,talán nem csak egy ember kapott tőlem.Legalább isőszintén bízom benne,hogy tudtam adni.
Baráti szeretettel:Gyuri

Marie_Marel2013. május 12. 12:05

Nem olyan fontos a figyelők száma... Lehet, kilépett, nevet változtatott; akármi.
Ha csak egy valakinek adtál valamit, az pont elég.

dobosigyorgy2013. május 12. 12:01

Hálásan köszönöm Sarolta.Pont erről beszéltem.Örülök,hogy egyetértünk.Baráti szeretettel:Gyuri

dvihallyne452013. május 12. 11:31

Gyurikám!
Itt is jönnek,mennek néha az emberek,mint az életben, és nem csak nálad!!Majd jönnek újak,akik jobban értékelnek!!!
Szeretettel:Sarolta

dobosigyorgy2013. május 12. 10:58

Szerintem nem a legjobban sikerült,de már harmadik esetben fordult elő.
1.A buszon
2.Feloldozva(Kingának)
3.Válasz-Dal
Tegnap estére megint valaki kilépett.Ezek szerint még mindig van olyan,aki verseim után nem ismert meg.Na sebaj,mert szerintem az őszinte igaz barátok mellettem állnak.Ezért is egy őszinte nagy baráti öleléssel búcsuzom.