Mókus és a kisleány

Nagyapó a hintaágyon,
lassan jön az estebéd,
kisleány ül az ölében,
várja papi mit mesél.
 
Papi kérlek, mondd el nékem,
olyan mókus létezik,
hogy ő már nem a diófán,
csak asztalnál étkezik.
 
Tudod kicsim, az úgy történt,
mókus fáról leesett,
arra sétált egy kicsi lány,
rajta gyorsan segített.
 
Felfogta a két karjába,
mert a lába eltörött,
hazavitte, gyógyította,
fáslit lábára kötött.
 
Mivel nagyon fájt a lába,
azzal fogni nem tudott,
éhes azért ne maradjon,
kapott enni, mit tudott.
 
Odatették az asztalhoz,
akkor ő is ott egyen,
ha máskor is enni készül,
legyen azon a helyen.
 
Amíg mókus meg nem gyógyult,
enni mindig ott kapott,
de amikor már felépült,
elfutni már nem tudott.
 
Mert a kislányt megszerette,
ki őrajta segített,
és ezért azt meghálálta,
sok mogyorót készített.
 
Nagy sietve odavitte,
kész legyen a sütemény,
mire jönnek a gyerekek,
legyen minden a helyén.
 
Megérkeztek a gyerekek,
elkészült a sütemény,
mindenkinek jutott bőven,
mogyi sem volt már kemény.
 
Leültek mind az asztalhoz,
sütemény megérkezett,
evett abból a mókus is,
meg az a sok kisgyerek.
 
Ott volt ám a mókus tála,
tudták ezt a gyerekek,
hogy annak a kis helyére,
senki, semmit ne tegyen.
 
Így történt, hogy a kis mókus
az asztalnál étkezik,
de tudod, hogy a világon
ilyen csak egy létezik.
 
Ha gondolod, járj utána,
hallgassál még sok mesét,
hátha egyszer ez a mókus,
egy mesébe belefér.