Magányos tündérfiú

Tündérfalu közepében
volt egy tündérpalota,
tündérfiú minden este
szomorúan ment oda.
 
Hiába volt gyöngypalota,
benne a sok gyöngyedény,
nem volt, aki mind megegye,
ha bent volt a jó ebéd.
 
Járta Ő a tündérfalut,
de társra csak nem akadt,
lenézte a sok tündérlány,
mindegyikük elszaladt.
 
Elhagyta hát tündérfalut,
párját máshol keresi,
bízott abban, hogy távolban
egyszer majd csak megleli.
 
Ahogy ment a sáros úton,
meglátott egy szép leányt,
aki szintén azért indult,
ifjúsága már lejárt.
 
Együtt mentek tündérházig,
oly édesen boldogok,
hogy odafent már az égen
csillag értük ragyogott.
 
Beértek a palotába,
volt is a nagy lakoma,
sok tündérlány irigykedett,
hisz kedvesebb ment oda.
 
Bánták már, hogy Őt lenézték.
mert székes, mi kerekes,
nem láttak be a szívébe,
mily sok jóra érdemes.
 
Szívben lévő szeretetet
társában is megleli,
merre mennek a világban
sok jó ember szereti.