Ki már az égből figyel

A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.
 
Nézi a mosolyát, ha éjjel alszik,
tudja, hogy álmában éppen mi zajlik,
ha rosszat álmodna, nem hagyja azt már,
kéri a mosolyát, úgy nyugszik majd tán.
 
Ezért csak gondoljon mindig a szépre,
Ő nem mehet akkor már feledésbe,
de szebb lesz a jövő, ha nagyon fáj is,
a lelki érzés az soha nem vásik.
 
Így marad életbe sokunk szívébe.
Feledve legyen? Nincs annak kitéve!

Mindenkinek, Ki elvesztett valakit,és ezzel a tudattal  talán könnyebb elviselni hiányát.