dobosigyorgy blogja

 Szól az égi dallam,
egy nagy villanás,
elmúlt régi tények,
nem jön vissza már.
 
Őrizzed magadban,
amíg létezel,
jártál iskolába,
mint sok kisgyerek.
 
Gyorsan fel is nőttél,
álmodtál csodát,
élet rögös úton
vitt téged tovább.
 
Álmodj tovább mégis,
csak így jó neked,
való igazságot
így nem élheted.
 
Addig jó úgy lenni,
élni a mesét,
ébren álmodozva,
hidd el , oly nehéz.

 Szól már egy régi dallam,
érzi azt, hogyha baj van,
gondolat messze szálljon,
száguldjon meg ne álljon.
 
Várják a messzeségben,
tündöklő napsütésben,
és gyorsan visszaszálljon,
útközben ne is várjon.
 
Gondolat itt, és ott is,
tán tudja azt, hogy hol mi,
száguldjon ott az égen,
kinek szól, ahhoz térjen.
 
Talán majd újra ébred,
csillogó égi fénnyel
visszatért régi álmok,
gondolat, űrben járók.

Ne kergessél délibábot,
mert az régen messze jár,
tudod, már hiába várod,
pihenned is kéne már.
 
De ha eljön újabb ünnep,
vissza akkor úgyse tér,
így csak újabb ború lüktet,
tovább tart a szenvedés.
 
Hagyd aludni délibábot,
és vidáman lépj tovább,
eljön majd, de rég nem várod,
az élet így megy tovább.
 
Amíg csillag van az égen,
addig mindig van remény,
nyugodt szívvel kell hát élned,
nem kell már a szenvedés.

Lélekben elment már nagyon messze,
szívében jár a magány,
mikor évekig sok lépést védve,...
emléke nem halovány.

Hiányát érzi folynak a könnyek,
siratja régi időt,
magában még csak nézi a képet,
várja már a szebb jövőt.

De sírni kár, sajnos lehet,
idővel minden tovább mehet,
hozd vissza őt, a szebb jövőt,
vagy élni tovább, felhők fölött.

Nézzed a szíved, érezd, mi fáj,
múlik a május, zöldül a táj.
hiába jön fény az ablakon,
ha bánat ül már az ajkadon.
 
Hiába május, hiába nyár,
mikor a szív is hasadna már.
vidd el hát végre a bánatot,
akkor a Nap is szebben ragyog.
 
Jöjj el hát május, zöldülj te táj,
boldogan élve semmi se fáj.
ha majd a szív is vígan ölel,
akkor is érzi, ha nincs közel.