dobosigyorgy blogja

Eljön a hajnal, álomnak vége,
pedig ott tiszta az ég,
amire gondolsz, azt el is éred,
megvan rá minden esély.
 
Ennek az éjnek ne legyen vége,
álmodjunk még sok csodát,
csak addig boldog az összes ember,
amíg tart ez a varázs.
 
De, hogyha egyszer mindennek vége,
szép lassan ébredezel,
mind ami szép volt, annak már vége,
bolond már ez a világ.
 
Tudod, a Földön van még sok ember,
aki csak álmodozó,
és bizony van tán, lehet, hogy még több,
aki nagy számítgató.
 
Ahhozt, hogy Ő a célját elérje,
teszi egy életen át,
nem néz már senkit, milyen a sorsa,
mindenkin gázol tovább.
 
Örökké úgysem leszünk a Földön,
hiszen csak kölcsön vagyunk,
de a szívekben sokáig élünk,
ha van mit szívvel adunk.
 
De az a sok tárgy hatalmas érték,
odafent semmit sem ér,
szerető szívvel amit itt tettél,
örökké kincseket ér.

Nagy madár az égen,
hallgasd, mit mesél,
ha nem érhet hozzád,
elfújja a szél.
 
Széllel szemben hajtja
erős szárnyait,
megtartja szívében
titkos vágyait.
 
Fújhat is bármerre,
fordulhat a szél,
a céljához mégis
vígan odaér.
 
Nem téveszti őt meg
melyik szél figyel,
mindig tudja azt, hogy
szíve mit cipel.
 
Mert így az útjáról
le sohase tér,
csakis a szívében
élhet a remény.
 
Rögös így a pálya,
mégsem adja fel,
tudja a szívében
mindig jót cipel.
 
Madár marad addig,
ameddig csak él,
nem lesz vele teli
egyetlen fazék.

Megbíztam benned, amikor jöttél,
pedig te még csak nem is köszöntél,
egész esztendőn csak reád vártam,
aranyhalat én, hogy megtaláljam.
 
Most pedig fogod, cserben hagysz engem,
nem jártam én sem a fellegekben,
tudom, most néked ez lesz a végső,
jön majd egy újabb, hogyan lesz kék ő.
 
Vajon én akkor, hogy bízzak abban,
mikor sokaknak nem lesz már paplan,
azt mondják:- így is szabadon élnek,
pedig ők mégis mindig csak félnek.
 
Tudom az ember túl sokszor téved,
azért lett rossz már rég ez a képlet,
ne bízzál soha már a csodában,
ha nem juthatsz a fűtött szobában.
 
Látod:- már sokszor Isten is téved,
azért is tűnnek már el a fények,
ha lehet, mégis Te nagyon bízzál,
hogy aki kint van olyant behívjál.
 
Akkor majd tényleg úgy ünnepelhetsz,
ahol az Isten, mellette ülhetsz.
de addig is csak Te nagyon várjál,
éjféli hangért egy zongoránál.
 
Szólal a harang, durran a pezsgő,
vigyázzál arra, ne legyél első,
hogy sorban álljál, meg kell ezt szokni,
legyen csak annyid, ne kelljen lopni.

Álmodjál egy szép világról,
akkor meg is láthatod,
az sem baj ha már felébredsz,
de Te mégis láthatod.

Nézheted a bábszínházban,
ott még minden teljesül,
a gonosz is gyorsan elfut,
vagy a seprű rárepül.
 
Hogyha a rossz egyszer jó lesz,
ő majd visszaérkezik,
talán majd a szép varázslat
valóságban létezik.
 
Azért Te is jót álmodjál,
előbb utóbb teljesül,
megvalósulhat az álmod,
a bánat is elkerül.
 
Függöny előtt majd eljátszod,
hogy mi minden létezik,
gyerekek is rád figyelnek,
és boldogság érkezik.
 
Nézőtéren álmodozik
sok tündéri kisgyerek,
a műsoron jót mulatnak
jókedv bíz ott megterem.

Akárhogy fáj, múlik a nyár,
barnulni kezd a határ,
tarkák a levelek,
őszülnek emberek,
csodára hiába vársz.
 
Múlik az ősz, s eljön a tél,
mondd, attól mit is remélsz,
jönnek a hidegek,
vacognak emberek,
kandalló mellett így élsz.
 
Jön a tavasz, a kis ravasz,
fák is már kacsintanak,
nyílnak a levelek,
ontják a zöldeket,
emberek ragyogjanak.
 
Eljön a nyár, virágos táj,
tücsök is jót muzsikál,
mondják az emberek,
éjszaka ne tegyed,
aludni kicsit muszáj.
 
Megy az idő,haladni kell,
versek se tűnjenek el,
így marad meg a múlt,
papíron, s nem alul,
hát nézzél az égre fel.