dobosigyorgy blogja

" Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga, "
ha nem volna szó,mit én mondanék,
azért még írok Neked is MAMA!
 
Írnék földről, szerelem tüzéről,
gyermeknek szóló verses kis zenét,
viccesen komolyat,valós szépet,
mindegyik adna egy kicsi reményt.
 
Álmos gyermeknek valódi érzést,
furcsa kis mesékben igazi jót,
földeken futó kereplő mókust,
ki körbehordja az igazi szót.
 
Írnék arról is, valakit védek,
nem látom, de érzem, óvni kell Őt,
gondokat csak űzze ki magából,
Győzze csak le, mert az legyőzhető.
 
Szerelmes szíve örökké táncol,
ha a szájában egy fog sincs talán,
a végén majd boldogan kiáltja:
-amit én írtam, figyelik MAMÁM!

Az idézet József Attila: Ars poetica verséből való.

Álmodni jó, álmodjál szépet,
ha nagyon akarod, biztos eléred,
de ha már sikerült, álmodjál újat,
akkor a szeretet sohasem múlhat.

Lemondtam én már rég Budapestről,
meg is súgták azt ám odafentről,
lehet még tél is, jöhet a tavasz,
szívem, a lelkem, csak egyben marad.
 
Maradok helyben, nem vágyom másra,
csak ne kapjon el soha a nátha,
vidéki város, vidéki élet,
aki itt marad, lehet, nem téved.
 
Zajos a nappal, lehet nagy szmog is,
csendes az éjjel, kutya is vonyít,
ugatja Holdat, túl nagynak látja,
azt, hogy elérje, mi lehet gátja.
 
Nincs hosszú létra,hogy azt elérje,
repülni nem tud, hagyja is végre,
gondolja ő azt, inkább itt marad,
néki is juthat egyre több falat.

Őszi szelek
fújnak,
falevelek...
szálnak,
nézem útjukat,
Haladnak, megállnak,
Gondolatot
ébresztő látomás,
Múlik az élet,
Hogyan tovább?

Féltelek!
Ha süt a Nap,
vagy ha felhő takarja,
mikor a szívedben érzed,
hogy múlik a nyár.
Védelek!
Nem érző múló szenvedély,
mikor a szíved gyötri,
s magány járja át lelked hajnalát.
Búcsúzna, de nem kér már
semmit, csak csendet, mi
vigyázza éjnek dallamát.
Féltelek!
Hogy más akarnál lenni,
s elvetni régi múltadat.
Csillagok romboló zenével
zúznak éjen, s nappalon,
ahogy a lelkedben kúszik a semmi,
söpri benne a magányt.
Csalogat vissza ha lehet,
de így is múlik a nyár.
Védelek!
Hideg őszi széltől,
ha távolról is küldöm fényes csillagot,
mely melegen tartja a szíved,
érzed a lelkem mindig megvan ott.
Féltelek!
Ha nem érzed védő lelkeket,
kik nem hagyják szenvedni
a vérző szíveket, mikor
felhő takarja nappalt s éjszakát,
tengerkék színben pompázva
múlna, végtelen magány.