dobosigyorgy blogja

Mecsek alján követ fejtett,
s majd bányában sok sok szenet,
sétálgat már öregesen,
mert dolgozhatott eleget.
 
Most meséli el életét,
míg hallgatja a jó zenét,
úgy mozgatja a két kezét,
hogy megtelne a nagy szekér.
 
Mindig mondták, "jó szerencsét"
ha látták a Nap felkeltét
nem tudhatták, látják-e még
másnap is a sötét estét..
 
Volt, amikor bánya omlott,
nagy sötétséget okozott,
mentettek is, de nem sokszor,
kit mentettek, látott otthont.
 
Mert aki a földben rekedt,
félt,s nagyon sokat szenvedett,
a kimentett feljöhetett,
de volt ám aki bent rekedt.
 
Felnevelte gyermekeket,
tanította becsületre,
de túl hamar útra keltek,
kis unokái lehetnek.
 
De öreg lett, nagyon fáradt,
nem építhet így nagy házat,
gyermekei hazajárnak,
hozzák, viszik unokákat.
 
Közben azon gondolkodik,
nincs, ki odalent dolgozik,
szénnel nem jönnek a kocsik,
pedig erről álmodozik.

Ha egyszerre lenni tudnál,
legalább már két helyen,
megvédhetnéd, nem bánkódnál,
hogy Őt elveszítheted.
 
Az élet is tán szebb lenne,
nem kéne több áldozat,
minden ember boldog lenne,
szeretné a másikat.
 
Nem kellene attól félni,
hogy valami baja lett,
csak örökké azt remélni,
hogy a rossz már elveszett.
 
Nyugodt lenne a lélek is,
mit lehetett, tehetett,
merthogy máshol kellett lenni,
és a társa elesett.
 
Nem lenne önmarcangolás,
miért nem tett eleget,
lehetne csak szép álmodás,
Kit kellett megvédhetett.

Istenem,Istenem,
fura ez a világ,
barátból ellenség,
ellenségből barát.


Nem tudják mi a jó,
Kelet-e,vagy Nyugat,
attól függ az talán,
ki mutat majd utat.


Rég volt már Trianon,
földet daraboltak,
és sok-sok családot
szét is szakítottak.


Lehet az  Vajdaság,
Erdély,Kárpátalja,
Felvidéket is még
sok magyar szív lakja.


Ez ami oly fontos,
nem a határ számít,
bárhova utazol,
magyarságot szállít


Eltűnnek határok,
szívek nem kérdeznek,
jó magyar barátok
mindenhol léteznek.


Nem tudták ellopni
igaz magyarságot,
bármerre megyek is,
mindenhol találok.


Találok mindenhol,
oly kedves barátot,
mert nem a külföldit,
én a magyart látom.

Oly rég volt nagy a hazám,
azóta de kicsi már,
volt itt ám sok hatalom,
mindegyik jól kirabolt.

Gyönyörű nagy nemzetem,
nagy része már elveszett,
szétszedték a földeket,
nemzete lett idegen.

Emberek szívét azt nem,
elrabolni nem lehet,
bármilyen a hatalom,
szíve magyar,nagy vagyon.

Voltak már itt csillagok,
színe sárgán ragyogott,
csillagok pusztultak el
és aki ilyent viselt.

Lettek másik csillagok,
ábrája ötágú volt,
oly pirosan díszelgett,
nagy Szovjet fő hadsereg.

Mondták vigyáznak reánk,
védik ők magyar hazánk,
azt már jól elvoltak itt,
hazájuk hol ott,hol itt.

Tűrték már az emberek,
mert soknak nyoma veszett,
nem volt itt már félelem,
csak ki hazát szeretett.

Gondolni csak magyarul,
lélekben is ugyanúgy,
nem törte le hatalom,
Ő bárhol is lakhatott.

Benne már nincs félelem,
boldog,hogy magyar lehet,
lelkében csak az lebeg,
beszédét megértheted.

Honvágy és nem hatalom,
ami most nála lakol,
ezt Te is megértheted,
mert veled magyar lehet.

Lehetnek már nagy hegyek,
idegen területek,
szíve az nem idegen,
beszéli a nyelvemet.

Beszélni jól magyarul,
ezt amit Ő is tanul,
a nyelvet vinni tovább,
mindegy,hogy bármerre jár.

Világnak én üzenem,
ezt soha el ne feledd,
ember az bárhol vagyon,
magyarsága nagy vagyon.