dobosigyorgy blogja

Csillagok közt néked játszik,

hiába nézed, Ő nem látszik,

de szívedhez szól az az ének,

még emlékszel rá, addig élhet.

Segítek, hogy jobban halljad,

nem is lesz hamis az a dallam,

úgy hangzik jól az az ének,

felhőkön kúszik a sok lélek.

Te is énekeljél velem,

szorítsad meg jól a két kezem,

úgy dalolunk mi majd tovább,

a lelkek hallják majd még soká. 

Akkor ők boldogok lesznek,

tudják, hogy rájuk emlékeznek,

mi is boldogabbak leszünk, 

mert mi már soha nem feledünk.

Szállnak az évek, idő repül,

de aki szeret, nincs egyedül.

Üzeni fentről a kék madár,

van aki szeret, Ő vár ma rád.

Indulj el felé szép tavaszon, 

szíved azt súgja: légy szabadon.

Ne tartson fogva, mint rabigát,

szeressen inkább életen át.

Szeress örökké, nem fog fájni,

lelked hagyjad szabadon szállni.

Úgy szép az élet, párban ketten,

a jó érzés soha se vesszen! 

Van kinek elég szelet kenyér,

közbe elveszik tőle,

netán vakon, vagy kicsit bután

indul sötét jövőbe.

Ő nem veszi észre a trükköt, 

csak megy előre vakon, 

de egyszer csak jó nagyot koppan, 

nem juthat át a falon. 

Van kinek elég szelet kenyér, 

nem vágyik semmi másra, 

szeretet, mit szívéből oszthat, 

jusson, ki arra vágyhat. 

Kis békét is nagyon szeretne, 

soha nem járkál vakon, 

igaz, nagyon sok akadály van, 

de úgy juthat át falon. 

Amíg alszol

orvul támad a halál. 

Szárnyait lengeti

égen vidáman,

közbe lepottyant

fekete leplet,

vörös fény osztogat

síró hangokat.

Menekülj!

Most még teheted, 

talán nem ér utol

vasfogak harapása. 

Szabad lehetsz, 

de utad céltalan

idegen föld nyikorgásával. 

Visszanézel, talán

könnyező romokat látva

menekülsz, 

mert keres a halál. 

Nem csak az égből, 

földről is suhan, 

vasláncos talpain

rohan előre,

forduló sapkával

ott már nem talál. 

Imára kulcsolod kezed, 

forduló sapka 

tán senkit nem talál. 

De akit elvitt, 

nem hozza vissza, 

felnőttet gyermeket

a vigyorgó halál. 

De ha majd meghal, 

többé nem támad

a csillag is ragyog. 

Mehetsz is vissza, 

síró romok közt

párnád keresed, 

majd felállsz, 

hogy újat készíts, 

mert a régi elveszett. 

Emlékekbe kapaszkodva

örökké szeretni, 

rengeteg rossz régi között

csak a jót keresni.

Vannak akik nem szeretnek, 

önmagukban vannak, 

azt sem veszik soha észre, 

ha valami baj van. 

Az a fontos csakis nekik, 

pénzzel teli spájz van, 

azt se tudja mire költse, 

szeretethiányban. 

Azért mégis jobb szeretni, 

nem üres az erszény, 

mert akkor a kicsi szívben 

boldog aki elfér.