dobosigyorgy blogja

Ezeréves álmunk is már
szép csendesen véget ér,
kismadár egy gyenge ágról
elrepül és messze tér.
 
Körülnéz a nagy világban
merre mi is létezik,
hol találni sok jóságot,
honnét béke érkezik.
 
De az út még olyan hosszú,
hogy közben ő megpihen,
ekkor bizony olyan történ,
érkezik az égi jel.
 
Az út most még olyan hosszú,
sok közbe a galiba,
de azért csak tovább halad,
földön lám egy taliga.
 
Egymagában úgy gondolta,
azon ismét megpihen,
megérkezik a gazdája,
kit nem tűr meg senki sem.
 
Szomorú lett a kismadár,
tán a béke elveszett,
így megkérte a taligást,
induljanak csendesen.
 
 Ha hiányzik valakinek,
akkor majd megkeresi,
érezze, hogy a kismadár
éjjel nappal szereti.
 
Így élnek ők békességben,
lám a béke megterem,
megjelenik sok kis állat,
körbe ülnek csendesen.
 
Megszólal a templom harang,
a taligást keresik,
nagy boldogság lángra gyullad,
mikor végre meglelik.

Kiskertemben kapálok én,
kis cica mellettem.
Ő talán az égből pottyant,
hogy lett itt mellettem?
 
Énmellettem szegényke már
kérlelően nyávog,
körülnézek közelemben,
de semmit sem látok.
 
Jobban nézek a nagy fűben,
sétálgat, most megvan,
felfogom, mert nagyon éhes,
neki étel lesz majd.
 
Kap kis tejet, meg husit is,
jól is lakik nyomban,
nem is megy el, itt is alszik,
érzi, most már jól van.
 
Néha azért meg is szökik,
a szomszédba járkál,
de ha hívjuk, vissza is jön,
tudja, gazdi vár rá.

 Ne hidd, nem lesz már
tavasz, hol virágok nyílnak,
szakíthatsz belőle, ...
átadd, ne csak a múltnak.
Ne hidd,
nem jön a nyár,
hol vidáman vízparton
valaki vár reád,
Nem az elmúlás, mi magával ragad,
hanem kedves szó,
mi szól hozzád:- maradj!
Sok a dolgod,
ne siess, az ősz jön már,
az is vár reád,mert
nem adja könnyen
a sárguló levelét,
Te sem add könnyen, még meglévő hited
mindig van kiút
remény, nem az égben
a földön is, bízni kell
az igazi létben.
Ne hidd,
hogy nélküled jön el a tél,
hol hó lepi be a nagy földet,
a lépteid nyomában remél,
ropogó hanggal
suttogja halkan:- remélj!
De hidd, nélküled nem múlik nyár,
sem tavasz, és ősz,
a tél hozzád zenél,
jégcsap a háztető ereszén
adja a szentesti zenét.
Remélj!
Hidd el, távol a halál,
élni akarni kell,
ahol a szeretet számít,
ott van Veled,
adsz,bár nem is várod,
mégis visszakapod.
Akkor elmondsz egy imát,
rágondolsz azokra, kik mondják:
- Neked még élni kell.

Nem lesz más, csak arcra puszi,
kézsimítás, érezd, nyugi,
ha bántanak gonosz szavak,
nézz csak félre, abban marad.
 
Ne is figyelj semmi másra,
csak az idő elmúlásra,
megöregszel, úgyis hagyod,
időt vissza nem forgatod.
 
Mindig nevess, vagyis kacagj,
aki hűtlen maga marad,
rosszat azért ne kívánjál,
ne is álljál, mint egy nádszál.
 
Éld vidáman az életed,
boldog mindig csak úgy lehetsz,
találj igaz boldogságot,
azt te soha meg nem bánod.

Dobogó szívvel csodára várva,
nem kerül többé már félhomályba,
vasárnap lett sok eső eséssel,
nem baj, ha ázom,távozni:- én nem!
 
El, hogy is mennék,mikor ezt vártam,
esőben állok én nagyon bátran,
figyelek végig, tágra nyílt szemmel,
hogy most Őnékik bajuk ne essen.
 
Indul a műsor,sok színes tánccal,
ragyogó szívvel négy csoda párral,
ragyogó ritmus,eső sem számít,
sok ember figyel, senki sem ásít.
 
Oly szép a tánc, nyolc jólelkű ember,
itt látni végre, félnem már nem kell,
történhet bármi,nem lehet végem,
szerető lelkek,arany szívében.
 
Szeretnek Ők is, tán kicsit engem?
Őket én őrzöm itt a szívemben!

2016.05.01.Gördülő tánccsoporttal való találkozás emlékére.