Csodaorchidea

dobosigyorgy•  2013. november 19. 09:26

Csodaorchidea
annyi mindent látott,
nagyon sok örömet
és szomorúságot.

Ahogy a vázában
már régóta állott,
betévedt egy férfi,
előtte megáll ott.

Meg is venné Ő már,
de nincs Neki pénze,
hogy vigyen virágot
beteg kedvesének.

Nagyon szomorkodik
és beszélni kezdett,
drága orchidea,
hogy vehesselek meg.

Nincsen nékem pénzem,
sokat kérnek érted,
miként lepjem én meg,
kedves feleségem.

Amint a táskája
épp csak kicsit nyílott,
csodaorchidea
beejtett egy szirmot.

De ezt az eledó
hamar észrevette,
a táskából tüstént
hamar visszavette.

Csodaorchidea
rögtön el is száradt,
ki is került hamar
utcai kukába.

De ám ott megszólalt,
férfi után kérlelt,
vigyél haza engem
vigasztalás végett.

Hazavitte így hát,
úgy sem tehet semmit,
virágot pénz nélkül
nem lehet most venni.

Ahogy hazaértek,
kinyílt a kis táska,
csodaorhidea
nyílt is lám pompásan.

Boldogok is lettek,
Nő is meg a férfi,
pedig gondolkodtak,
egyikük sem érti.

Csodájára jártak,
nem tudták elhinni,
ilyen szegény ember,
hogy tud ilyent venni.

Jött ám a zsugori,
vitte volna nyomban,
de ahogy hozzáért,
lankadt is azonnal.

Csodálkozva nézett,
nem is kell ez nékem,
ilyen száraz kórót
hogyan vigyem én el.

Azt, ahogy kilépett,
virág már pompázik,
vigyáznak is őrá
még nagyon sokáig.

Öntözgették szépen,
cserépbe is tették,
szép lassacskán majdan
meggyökereztették.

Csodaorchideát
azóta csodálják,
de a vén zsugorit
sehol sem találják.

Mert a kapzsi ember
eltűnt szégyenében,
hogy az orchidea
leckét adott éppen.

Szép történetemnek
ez lett hát a vége,
csodaszép virággal
tán örökké élnek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dobosigyorgy2013. november 21. 06:44

@mezeimarianna: Marianna hálás szívvel köszönöm.
Puszillak:-Gyuri

mezeimarianna2013. november 21. 03:49

:))

dobosigyorgy2013. november 20. 10:11

@Molnar-Jolan: Jolika hálás szívvel köszönöm.Sajnos még nincs unokám,de a rokonságban és a baráti körömben vannak kisgyerekek.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy2013. november 20. 10:09

@Allegra: Hálás szívvel köszönöm.Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy2013. november 20. 10:09

@mezeimarianna: Marianna hálás szívvel köszönöm.A gyerekeknek kategóriát azért jelöltem,mert már kis korban meg kell tanítani a jóra.Később már nem biztos,hogy sikerrel járhatunk.
Sok szeretettel és nagybaráti öleléssel:-Gyuri Puszi

Molnar-Jolan2013. november 20. 09:17

Gyurikám, ezt annyira szépen írtad, olyan kedves történet, gyerekeknek is jó, remélem, unokádnak fölolvasod!

Törölt tag2013. november 20. 08:59

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2013. november 20. 05:29

hasonló meséket ismerek,inkább a felnőtteknek szól de gyerekeknek is jó...itt.ott még picit korrigálnám de alapjába véve csodás történeted tetszett:)

dobosigyorgy2013. november 19. 10:33

Hálás szívvel köszönöm Erzsikém.
Sok szeretettel és öleléssel:-Gyuri

Doli-Erzsi2013. november 19. 10:03

Szép és tanulságos történet!
Puszillak Erzsi