DIAlóg
Jó éjt...
Megölelsz.
Bájos jókedved,
kedvességed melegíti,
a szívemet.
Jó éjt!
Mondod,
jó éjt,
nevetve.
Megölsz.
Felhasított burkából
ömlő vérem melegíti,
a szívemet.
Jó éjt!
Mondod,
jó éjt,
örökre.
Mert kimondatlanul őszinte
Kettévágsz, mint Nap
a hajnalt, hogy hasadjon
a tudat, mint egy dinnye,
ketté, folyassa
éltető nedvét,
nem nézve a szomjazót.
Hisz teszel rá.
A nyilvánvalót
nyálburokba öntve,
kéjesen lenyeled
s ki tudja még,
mi egyebet.
De a nyíltan
kínált kenyeret,
persze kihányod.
Hisz nem bánod, hogy ahol
a "te érdekedben" zokniba
bújva gyáván menekülsz,
az csak önös érdeked útja.
Mert élvezed, ahogy egyesek
megfestik feslett testedet,
szavakkal, de inkább kezekkel,
hogy gyönyörben mehess el.
Leírva tán, már
nem lesz benne értelem,
mert kimondatlanul őszinte
csak az érzelem.
Dögölj meg csendesen,
sosemvolt kedvesem.
Csak egy újabb (f)elvonás
Talpam alatt,
a fejemben lévő,
súlyos s(z)avakat cipelő,
viharfelhők nyálától
ingoványos talaj.
A szememből ömlő
vérpatak függönyén át látom,
a homályos tájat,
az elpusztult vágyak mocsarát.
Valahol a képzelet és valóság,
határán,
a létnek és léleknek.
A tudatom egy hátsó
szegletében, ahová
az utolsó pillanatban menekít,
a feladni készülő, remegő
test, immár sokadszor.
Csak egy újabb
(f)elvonás.
Oszló tetemek sokasága jelzi,
hogy sok remény halt el,
az idők folyamán.
Most te is itt állsz,
tán ragyogó fényoszlopként
vagy csak egy apró tűztől
hirtelen belobbant
kéjes, kénlángként.
Elmennék, de élőholt
tudatom visszaránt feléd
és kezembe adja, két darabban
megkövült szívemet
A mocsárba lépve, szikrát
pattintok velük, hogy utolsó
képként ellobbanhassak veled,
fájón-gyönyörűn.
Fecskendő, adrenalin,
dőfés a szívbe,
lélegzet, szinusz,
a test újraél,
s Te benne(m).
Dánul is, ugyanúgy...
Megtört a dínom- Dánom,
(l)enni avagy nem (l)enni,
hamleti kérdés, várom,
merre kellene menni.
Édesszájú kutyákat,
éltetni, keserű pirulán,
beszéltünk már furákat,
nyelveden adtam a figurám.
Elmondtam neked, mi bánt,
az érzést mi szétfeszíti szívemet,
még mindig töröm a dánt,
hogy is volt pontosan: jeg kan lide det.
Csak egy gondolat(vihar)
A remény piros tégelyébe zárt,
vietnámi balzsamként okozol,
helyi vérbőséget,
szívemben.
---------------
Hasonlítok, de nem hasonulok,
engem nézz és ne
azt a képet,
magadban.
---------------
A személyiségem háromdimenziós kép.
Éveken át adtam neki mélységet,
most megpróbálok, magasságot is,
miattad.
---------------
Emlékvillával felszúrok egyet,
agyam véres cafatjai közül.
Nem veszem be,
csak veled fűszerezve,
mint a szívemet.