Szerény remény

Régen még jó voltam magamhoz,

önérzet súrolt a halálhoz,

megkarmolt, de nem ölt meg,

sebem szív alatt viseltem,

néha megnyílt, s alvadt vérrel

beterítette az eget.

Az ellopott órákban

nem fér el a fájdalom,

a boldogság puzzlejét

egyszer talán kirakom.

Szókardokkal nem harcolok,

ölbe ülve hozzád bújok,

csak egy kicsit, nagyon picit

szeress még egy évben kétszer,

én azt szépen összegyűjtöm,

lélekplakátra ragasztom,

és mindenhol eldicsekszem,

megérte a megszületést

az örökbe kapott szeretés.