Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Nihil
detukla• 2015. február 17. 20:43
Mint akiből minden kicsoszog,
ormótlan túrja cipőm a sarat,
nincs nyoma a gyalogos szónak,
s lépésekben az idő vánszorog.
Lélekbe burkol a pillanat,
de félek, cseppfolyós illúzió
minden, miről hittem, arca volt,
hideg ajkakon átlátszó pára.
Szétzúzott kő a talpak alatt,
kísérőként árulja a jövést.
Ki megy, ha senki sem érkezik?
Időtlenné foltoznám az utat.
Szétmálott a perc, a világ jég,
virágmagnak sincsen egy hely benne,
sötét barlangban a lét telel,
kihunyt tűz az emberek rőt helyén.
Krisztinka2015. június 14. 10:27
Olvaslak:)
m-laci2015. április 2. 21:17
Remek vers!!!
detukla2015. február 18. 20:49
@petruchio: Talán a tél és tavasz közötti rés, amibe néha beleszédülünk... Talán a fáradtság a mindennapi hajsza után... Talán néha úgy érezzük, szürkülödik, de szerencsére mindig megérkezik a hajnal is. :) Köszönöm, hogy gyakori vendég vagy nálam!
detukla2015. február 18. 20:47
@skary: Köszönöm, hogy gyakrori vendég vagy nálam. Igen, én is azzal biztatom magam, amikor kezd sötétedni, hogy az élet szép. És másnapra kivilágosodik. :)
detukla2015. február 18. 20:46
@Ernest: Köszönöm kedves szavaid! Próbáltam leírni egy lelkiállapotot... Örvendek, ha a közvetített hangulat elért máshoz is, például Hozzád.
petruchio2015. február 18. 07:48
Klaudia....ma már sokadik beletörődő "kritikus" vers...vajon miért?....az utolsó vsz talán a felelet....:(
skary2015. február 18. 04:56
az élet szép
Ernest2015. február 18. 03:04
Jó lett, szépen leírtad!