Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Borúország
detukla 2017. április 4. 23:16
Ború ország lakói
nagyon tudnak bánkódni,
szájukat görbíteni,
mint egy hasfájós vekni.
Nekik akkor is esik,
mikor Nap bámészkodik,
a meleget nem érzik,
bánatban járnak térdig.
Jót és szépet nem látnak,
színeket nem imádnak,
a madárdalt nem hallják,
a verőfényt rosszallják.
Semmit nem csodálnak meg,
erdőket vagy hegyeket,
a patak csobogását,
a világnak varázsát.
Egész nap csak jajgatnak,
sóhajtoznak, nyafognak,
tréfálkozni nem tudnak,
egész nap panaszkodnak.
Egyszer jön egy varázsló
nyájas, kedves kuruzsló,
megesik nemes lelke
kedvszegett embereken.
Előveszi palástját,
ráteríti kabátját
a zord kedvű népségre,
komor fejű tömegre.
Ott a nagy lepel alatt,
sötétség birodalma,
vijjogás és ordítás,
mindenféle torzítás.
Lökdösés és huhogás,
puffogás és bugyogás,
zizegés és szúrkálás,
hidegvízben járkálás.
Alig telik egy-két hét,
esdekel szomor népség:
"Hadd mehessünk most haza
szépséges országunkba!
Értékeljük ezután,
amit eddig nem látánk,
meghalljuk, mi isteni,
merünk mi is álmodni!"
Könyörül a varázsló,
fény villan már, parázsló,
futnak is, mint az állat,
ki ételre nem várhat.
Mosolyos lett Búország,
ámul-bámul a világ,
hogy történt ez, nem értik,
meséld el hát őnekik!
detukla2017. április 5. 10:26
@Mikijozsa: Köszi, ha ily motiválón írsz, abba sem hagyom! ;)
Mikijozsa2017. április 5. 05:40
De jó! Szép, tanulságos, tehetség van benned ez tagadhatatlan :)