Borúország

detukla•  2017. április 4. 23:16

Ború ország lakói
nagyon tudnak bánkódni,
szájukat görbíteni,
mint egy hasfájós vekni.


Nekik akkor is esik,
mikor Nap bámészkodik,
a meleget nem érzik,
bánatban járnak térdig.


Jót és szépet nem látnak,
színeket nem imádnak,
a madárdalt nem hallják,
a verőfényt rosszallják.


Semmit nem csodálnak meg,
erdőket vagy hegyeket, 
a patak csobogását,
a világnak varázsát.


Egész nap csak jajgatnak,
sóhajtoznak, nyafognak,
tréfálkozni nem tudnak,
egész nap panaszkodnak.


Egyszer jön egy varázsló
nyájas, kedves kuruzsló,
megesik nemes lelke
kedvszegett embereken.


Előveszi palástját,
ráteríti kabátját
a zord kedvű népségre,
komor fejű tömegre.


Ott a nagy lepel alatt,
sötétség birodalma,
vijjogás és ordítás,
mindenféle torzítás.


Lökdösés és huhogás,
puffogás és bugyogás,
zizegés és szúrkálás,
hidegvízben járkálás.


Alig telik egy-két hét,
esdekel szomor népség:
"Hadd mehessünk most haza
szépséges országunkba!


Értékeljük ezután,
amit eddig nem látánk,
meghalljuk, mi isteni,
merünk mi is álmodni!"


Könyörül a varázsló,
fény villan már, parázsló,
futnak is, mint az állat,
ki ételre nem várhat.


Mosolyos lett Búország,
ámul-bámul a világ,
hogy történt ez, nem értik,
meséld el hát őnekik!   

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

detukla2017. április 5. 10:26

@Mikijozsa: Köszi, ha ily motiválón írsz, abba sem hagyom! ;)

Mikijozsa2017. április 5. 05:40

De jó! Szép, tanulságos, tehetség van benned ez tagadhatatlan :)